105 millió euróval támogatták tavaly a rászoruló egyházakat

105 millió euróval támogatták tavaly a rászoruló egyházakat

Rómában a pápai jogú katolikus segélyszerv, a Szükséget Szenvedő Egyház trasteverei központjában június 8-án hétfőn közzétették a karitász szervezet 2014-es jelentését. E szerint a múlt évben több mint 105 millió euró, mintegy 32 milliárd forint adományt gyűjtöttek össze és osztottak szét. Ez az összeg 17 millió euróval több a tavalyinál, ami 16 százalékos növekedést mutat, mégpedig a világszerte mutatkozó gazdasági nehézségek ellenére.

A segélyszervet a múlt évben 600 ezer jótevő támogatta és a befolyt összegből 5614 projektet sikerült finanszírozni a világ 145 országában. Elsőként említi a jelentés a papképzés támogatását: tavaly 9669 szeminaristát segítettek, vagyis a világ összes kispapjából minden tizenkettediket. Ugyanakkor 9790 a segélyezett szerzetesnővérek száma. Nagyon sok szentmise intencióval támogatták a szegényebb egyházak papjait, akik az elmúlt évben 1.219.063 szentmisét végeztek el „ad intentionem dantis”, az adakozó szándékára, ami azt jelenti, hogy minden 26 másodpercben egy szentmisét mutattak be a jótevők szándékára.

Nemzetközi szinten a következő célokra adtak támogatást: 43 százalék építkezés, 15 százalék szentmise intenció, 11 százalék teológiai képzés, 9 százalék katekézis, 8 százalék géppark, 7 százalék sürgősségi támogatás, 4 százalék biblia- és média-apostolkodás, 3 százalék eltartási költségek. A Közel-keleti drámai helyzet következtében a menekültek számának növekedésével most is emelték a sürgősségi segély összegét.

2014-ben 1508 templom, kápolna, szeminárium, lelkipásztori központ építéséhez, felújításához járultak hozzá. A papok lelkipásztori szolgálatának megkönnyítésére 488 autót, 320 kismotort adományoztak, és most több gumicsónakot és traktorokat is.

A tömegtájékoztatási munkát sokoldalúan segítette a szervezet. A média eszközökön túl a vallási kiadványokat szorgalmazták 1 millió négyszázezer példányban. Ezek közül kiemelkedik a Youcat, az ifjúsági katekézis, mely számtalan nyelvre, így magyarra is lefordítva látott napvilágot, továbbá a gyerekek képes Bibliája, mely 1979 óta 178 nyelven 52 millió példányban jelent meg.

A Közel- és Közép-Kelet menekültjenek a támogatására 13százalékkal több jutott, főként szíriai lés iraki menekültek. 120 ezer, Kurdisztánba menekült iraki keresztényt támogattak.

A fülöp-szigeteki egyházmegyének a tavalyi 300 km-es szélerejű tájfun pusztítása nyomán majdnem kétmillió eurót (0,6 milliárd forint) küldtek.

A legnagyobb része a segélyeknek tavaly is Afrikába került, ahol a katolikus egyház dinamikusan gyarapodik létszámban és hivatásokban is, de az afrikai országok szegények, főként az infrastruktúra hiányos. Éppen ezért a Szükséget Szenvedő Egyház az egész költségvetésének 29,1 százalékát Afrikára fordította.

Kelet-Európában az ukrajnai válság igényelt nagyobb keretet, ahová 5 millió 124 ezer euró jutott. Továbbra is figyelemmel vannak a balkáni országok helyzete iránt. Bosznia-Hercegovinában másfél millió euróval támogatták a Szent II. János Pál ifjúsági centrum építését, amelyben Ferenc pápa éppen a múlt szombaton találkozott négy-ötezer fiatallal.

Az említett adatok egész részletesen a következő honlapon bárki számára, több nyelven is megtekinthetőek: www.acs-italia.org

Kép: A Szükséget Szenvedő Egyház segélyszerv logója

Forrás: Vatikáni Rádió