12 év után ismét visszatért a Vatikánba a kazani Szűzanya ikonképének másolata

12 év után ismét visszatért a Vatikánba a kazani Szűzanya ikonképének másolata

Ferenc pápa a vasárnap déli Úrangyala elimádkozásakor arra kérte a híveket, hogy imádkozzanak el vele együtt egy Üdvözlégy Mária imát a kazani Szűzanyához, akinek egy ikonjával „kedves testvére, Kirill” pátriárka ajándékozta meg a történelmi, kubai látogatás alkalmával. Ferenc pápa arra is utalt, hogy erre a találkozóra már elődei is régen áhítoztak. Szavait a tér hosszas tapssal fogadta.

Emlékeztetünk rá, hogy Szent II. János Pál, a szláv pápa hosszú, több mint 26 éves péteri szolgálatának egyik fontos célkitűzése volt a keresztények mielőbbi, látható egységének megvalósítása. Ezt célozta 1995-ben közzétett „Ut unum sint” – „Hogy egyek legyenek”-kezdetű enciklikája is. Számos törekvése közül kiemelkedő volt az a gesztusa, amelyet az orosz hívek felé tett péteri szolgálata, földi élete végének közeledtével. 2004. augusztus 25-én, a VI. Pál teremben megtartott általános kihallgatáson visszaadta az orosz ortodox híveknek a kazáni Szűzanya kegyképét, amelynek eredetijét a hagyomány szerint maga Szent Lukács apostol festette.

Bár már 12 év eltelt a megható esemény óta, a rendkívüli kihallgatás emléke nem halványodott el. A nyárvégi audiencia azért is volt különleges, mert az idős, beteg pápa kifejezetten azért szakította meg Castel Gandolfói nyári tartózkodását, hogy valóra válthassa régi kívánságát: a kazani Szűzanya kegyképét ünnepélyes liturgia keretében elbúcsúztatva visszaadta az orosz ortodox egyháznak. A Szentatyát már jó ideje fehér karosszékén tolták be a VI. Pál terembe, hangja el-elcsuklott, szinte alig lehetett érteni szavait. Mégis ezek a találkozók felejthetetlenné váltak, mivel a színes, nemzetközi hívősereg szeretetének számtalan megnyilvánulásával vette körül Péter utódát, aki remegő kezekkel, de határozott lélekkel kormányozta az egyház hajóját. Ez alkalommal is népviseletbe öltözött lengyel zarándokok zenéje, éneke tette vidámmá a kihallgatást.

Forrás és fotó: Vatikáni Rádió