12 éve gyilkolták meg Roger testvért, a meghallgatás emberét

12 éve gyilkolták meg Roger testvért, a meghallgatás emberét

„Úgy találtam meg valódi keresztény identitásomat, hogy kiengeszteltem magamban eredeti hitemet a katolikus hit misztériumával, anélkül, hogy megtörtem volna a szeretetközösséget egyikkel is.” Ezek Roger Schutz testvér, a Taizéi ökumenikus közösség alapítójának szavai, amelyek összegzik örökségét 12 évvel halála után. 2005. augusztus 16-án egy megbomlott elméjű nő gyilkolta meg a vesperás imádkozása alatt a Kiengesztelődés templomban több mint 2500 fiatal jelenlétében.

Ökumenikus monasztikus közösség

Roger Schutz életét a keresztények közötti kiengesztelődésnek, elsősorban a protestánsok és a katolikusok közötti találkozásnak szentelte. 1940-ben a franciaországi Cluny közelében, Taizében alapította meg ökumenikus monasztikus közösségét, amely nemcsak az imára, hanem elsősorban a befogadásra hív. Amikor megkezdődött a II. világháború úgy érezte, arra kapott meghívást, hogy segítse a konfliktustól sújtott embereket. Ezt pedig éppen egy kis faluban, Taizében tette, ahol mély hatást tett rá egy idős helyi asszony könyörgése, hogy maradjon ott a közeli dombon.

Taizé a fiatalokat vonzó központ

Ott kezdődött el az a spirituális út, amely az évtizedek során újabb tagokkal gazdagodott. Jelenleg közel százan vannak különböző keresztény felekezetekből 30 országból. Taizé rengeteg fiatalt magához vonzó központtá vált. Roger testvér nagyon szeretett velük találkozni és meghallgatni őket, ahogy erről Charles Eugène testvér, egyik társa is tanúskodott a Vatikáni Rádiónak.

Éljük meg a kiengesztelődést

„Úgy gondolom, hogy életének legerősebb szavai a kiengesztelődés, a béke és a szeretetközösség voltak. Alapvető üzenete pedig a következő: ha Isten szeretet, a keresztényeknek tanúságot kellene, kell tenniük a szeretetközösségről, a kiengesztelődésről és nem a megosztottságról. Roger testvér folyamatosan arra hívott, hogy éljük meg a kiengesztelődést és tegyünk róla tanúságot ebben az időnként nagyon nehéz világban.”

Roger testvér a vallási újjászületés egyik főszereplője

Roger testvér a vallási újjászületés egyik főszereplője elsősorban a fiatalok között. „Az volt a meggyőződése, hogy alapvetően fontos meghallgatni a fiatalokat és elő kell segíteni, hogy hangjukat meghallja az egyház és a társadalom is. Időnként azt mondta, hogy serdülő korában szerette volna jobban kifejezésre juttatni véleményét és szerette volna, ha meghallgatják. Abban a korszakban nagyon kevéssé vették komolyan az újabb nemzedékeket. Ezért azt gondolta: Most, ha idősebbekké válunk, olyan emberré kell válnunk, akik meghallgatják a fiatalokat” – osztotta meg emlékeit a Taizéi Közösség alapítójáról Charles Eugène testvér.

A meghallgatás embereivé kell válnunk

Az ökumenikus közösségben „ma is nagyon fontos Roger testvér elképzelése, hogy ne váljunk olyan spirituális mesterekké, akik azt mondják a fiataloknak, hogy így és így kell cselekedned, hanem elsősorban a meghallgatás embereivé kell válnunk. Mindenkinek magának kell megtalálnia saját útját, de ebben segíthet a meghallgatás.

A közösség jelenlegi szerepéről szólva Charles Eugène testvér elmondta, hogy „fontos kitartani az imában és a befogadásban. Ki kell ezt terjeszteni a menekültekre, mert nagy számban érkeznek és ez nagyon fontos.

Forrás és fotó: Vatikáni Rádió