A „gender-kultúra” terjedése a mai társadalomban – cikkismertetés

A „gender-kultúra” terjedése a mai társadalomban – cikkismertetés

Eredete és kapcsolata a feminizmussal, a lesbico-gay mozglommal

Napjainkban egyre erősödik a „gender-kultúra” vagy inkább ideológia, illetve az a gyakorlat, amely elmossa a különbséget a férfi és a nő szexuális meghatározottsága között. Ez az elmélet vagy ideológia lerombolja a sajátos szexuális identitást. Gyakorlati megvalósulása az iskolái nevelésbe és egyes országok  törvényhozásába is behatol. A családszinóduson is szóba került a jelenség, de a sok kérdés miatt a szinódusi atyák nem tudták alaposabban megvitatni etikai szempontból. Ferenc pápa Amoris laetitia k. szinódus utáni buzdítása 56. pontjában egészen röviden említi a jelenséget, utalva a 2015-ös szinódus  zárójelentése 8. paragrafusára, jelezve az irányzat veszélyeit.

A feminizmus és a gender-kultúra  kihívása a teológiának

Most és még egy következő adásban alaposabban foglalkozunk a jelenséggel. Mielőtt következő adásunkban átadnánk a szót a szociológus szakembernek, Dr. Kopp Máriának[1], aki nemzetközi kutatások alapján rávilágít arra, hogy miért vált központi jelentőségűvé a mai társadalomban a genter-elmélet, mai alkalommal ismertetünk egy tanulmányt az olasz jezsuiták La Civiltà Cattolica c. folyóiratából, amely kevéssel a rendkívüli családszinódus előtt, 2014 májusában jelent meg Mario Imperatori  jezsuita  szerzőtől:[2] A feminizmus és a gender-kultúra  kihívása a teológiának  címmel.

A férfi és a nő szexuális kapcsolata szociális képződmény

A gender és „lesbico-gay” kultúra, a radikális feminizmus ideológiájára is támaszkodva,[3] azt a posztulátumot hangsúlyozza, hogy a férfi és a nő közötti anatómiai-biológiai különbség kialakulásában a szociális szerep és a kultúra (queer-elmélet) befolyása játszotta és játssza a döntő szerepet.[4] Tehát a férfi és a nő szexuális kapcsolata szociális képződmény, és – amint Foucault hirdette ‒ a heteroszexuális vágy mindig szoros kapcsolatban áll a hatalom gyakorlásának játékával.[5]

A gender-elmélet elmossa a különbséget a férfi és a nő szexuális meghatározottsága között 

Ez a nézet, posztulátum tehát elmossa a különbséget a férfi és a nő szexuális meghatározottsága között (gender-kultúra).[6] Ez az elmélet/ideológia lerombolja a sajátos szexuális identitást, akár heteroszexuális, akár homoszexuális, akár leszbikus legyen. Mindent visszavezet a „normatív” és a „deviáns” szociológiai kategóriákra, és így megteremti az előfeltételeket, hogy kiüresítsék a „perverzió” pszichológiai kategóriáját is. Ebből következően bevezetik a feltételezett „új jogok” kategóriáját, és automatikusan egyenlőségjelet tesznek a szociológiai „deviáns” és a jogi „diszkriminatív” közé, így aztán kialakul – még a „haladó társadalmak” globális gazdasági válsága előtt ‒ a „likvid társadalom” és a „likvid szerelem” klímája.[7]

A nemek hierarchiájára nem a biológia, hanem az emberiség történelmi fejlődése adhat magyarázatot

A szerző fontos meglátása, hogy ez az irány/ideológia Descartes-ra, és még távolabb a Platónra hivatkozó dualista antropológiára (idealizmusra) vezethető vissza. Ez a dualizmus jelentéktelennek tartja az ember testi mivoltát. Mert, ahogy már Simone de Beauvoir elsőnek magyarázta, az ember testi mivolta önmagában semmit sem mond a sajátosan emberiről a szociális és pszichológiai meghatározó tényezők nélkül. P. Imperatori rámutat a radikális feminizmus egyik fő képviselője, Simone de Beauvoir (a filozófus Jean-Paul Sartre élettársa) antropológiájának dualista, karteziánus gyökereire.[8] Beauvoir – részben Sartre-ot, részben Merleau-Pontyt és Foucault követve ‒ azt akarja bizonyítani: nőnek (és férfinak) nem születik senki, hanem azzá válik. „Az emberi egyed nem puszta testként ismeri meg és teljesíti ki önmagát, hanem különféle tabuknak és törvényeknek alávetett testként: meghatározott értékrendszerrel méri önnön értékét. A nemek hierarchiájára (arra, hogy miért a nő a Másik) nem a biológia, hanem az emberiség történelmi fejlődése adhat magyarázatot, tehát az (a kultúrtörténet) formálta az emberi nőstényt azzá, ami, a faj életének (és a férfinak) alávetett lénnyé.

Az újkori keresztény antropológiát is befolyásolta a karteziánus dualizmus

Igaz az, hogy az említett idealizmusnak voltak kapcsolatai a keresztény hagyományban: az újkori keresztény antropológiát is befolyásolta a karteziánus dualizmus. Még korábban az egyházatyák is gyakran hivatkoztak a platonizmusra, amikor a lélek halhatatlanságáról értekeztek, mintegy feledve a bibliai tanítást (Ter 2, 24) és a Megtestesülés dogmáját.[9]

A szexuális meghatározottság nem tulajdonítható lényegében szociológiai és pszichológiai tényezőknek

A test‒lélek lényegi egységéről vallott mai keresztény, főleg a tamási antropológia,[10] valamint a perszonalista filozófia cáfolja ezt a posztulátumot. Manapság e keresztény antropológiának-teológiának segítségére siet a klasszikus fenomenológia: Husserl,[11] E. Stein, Marcel, Meleau-Ponty, K. Wojtyła, továbbá az új neurofenomenológia.[12] Az újabb tudományos agykutatás alapján állíthatjuk, hogy az ember testi dimenziója, a szexuális meghatározottság nem tulajdonítható lényegében szociológiai és pszichológiai tényezőknek, amint ezt a veszélyes gender-elmélet vallja. Persze nem lehet tagadni a biológiai/anatómiai meghatározottság mellett a szociológiai és pszichológiai (kulturális) befolyásokat.

A teológia nem maradhat közömbös a gender-elmélettel szemben

A teológia nem maradhat közömbös a gender-elmélettel szemben. Mindenekelőtt tudatosítania kell, hogy a keresztény hagyományt befolyásolta a dualista mentalitás, a kulturális (gyakran klerikális) „maszkulinizmus” (hímneműség), amikor Jézus férfi voltáról volt szó: lelkipásztori, lelkiségi szinten a Fiú emberségét gyakran „aszexuálisnak” fogták fel, az Evangélium platonizmustól megjelölt androginizmusához hasonlóan. Ebben az egyházi kontextusban alakult ki a feminista teológia. Nem szólva most annak vitatható eredményeiről, a cikkíró megállapítja történelmi érdemeit: arra késztette a teológiai reflexiót, hogy kifejezetten vegye tekintetbe a megtestesült Fiú szexuális (férfi) mivoltát is, amelyet a közép- és újkorban szinte kizárólag a női jegyesi misztika tapasztalatában lehetett megfigyelni.

Ez a jézusi hímneműség nem a férfi hatalom-birtoklása

A jezsuita szerző a realista antropológia, az ember szexuális meghatározottsága távlatában kitér krisztológiai kérdésekre („cristologia sessuata”).[13] A megtestesült Ige, Jézus valóságos ember, ahogy azt már első századokban a nagy zsinatok (például Khalkédon) hirdették az eretnekekkel szemben. Valóságos férfi, zsidó ember. Hogy miért férfi lett a megtestesült Ige, ezzel foglalkoznak a teológusok. Ez a hímneműség nem a férfi hatalom-birtoklása, hanem a fiúi alávetettség az Atyának és önkiüresítő szolgálat (Fil 2). De a nőnek is lényeges szerepe van a megváltó Megtestesülésben: Mária Igen-jétől függött üdvösségünk.[14]

A Nemzetközi Teológiai Bizottság is közzétett egy dokumentumot e kérdésről: Communione e servizio (2005). Ez 35. pontjában már hangsúlyozza az ember szexuális különbözősége teológiai és eszkatológiai jelentőségét, kifejezetten is utalva Jézusra és Máriára.

Amikor Jézus a férfi nemet választotta, nem a hatalmat akarta gyakorolni, hanem az önkiüresítő szolgálatot

Hans Urs von Balthasar, neves svájci teológus ‒ részben Erich Przywara SJ és a misztikus Arienne von Speyer befolyására ‒ már eszmélődött a kérdésről Jézus, Isten megtestesült Fia hímneműségét összekapcsolva az önkiüresítő szolgálattal. Isten Fia ugyanis megtestesülhetett vagy férfinak, vagy nőnek. Amikor a férfi nemet választotta, nem a hatalmat akarta gyakorolni, hanem az önkiüresítő szolgálatot, egészen a kereszthalálig. A jezsuita cikkíró rámutat: e kijelentésnek a hordereje a következő: határozottan kizárja azt a téves teológiailag értelmezést, miszerint a férfi test felvételével vele járt a hatalom és az uralkodás gyakorlása. Mert ez igazában a bűnnel jár együtt, ahogy Teremtés 3. könyvében olvassuk. Mert a bűn, az Istennel való szakítás, éppen a féri uralma alá vetette a nőt, akár a társadalomban, akár sokszor magában az egyházban is. Ez az álláspont nyitva hagyja a lehetőséget a feminizmussal folytatandó párbeszédre, következtet a jezsuita Imperatori.

Nem lehet szó a saját nemi ömazonosság szabad megválasztásáról vagy saját szexuális irányultság szabad meghatározásáról

Visszatérve az Amoris laetitia  56. pontjára, amely felhívja a figyelmet arra a veszélyre, hogy a gender-ideológiat utat nyit a nemek közötti különbség, a férfi és a nő közötti kölcsönösség, egymás természettől adott kölcsönös kiegészítése tagadásához. Valójában nem lehet szó a saját nemi ömazonosság szabad megválasztásáról vagy saját szexuális irányultság szabad meghatározásáról, bármennyire is befolyásolja a kultúra, a társadalom a nemek magatartását. Szükség van etikai reflexióra a genderrel kapcsolatban. Jelenleg a vita a szexuális önmeghatározás joga körül folyik, amelyet egyes országokban (pl. Németországban) a törvény biztosít. A katolikus Egyház tiszteletben tartja és védi az enmberi jogokat, de azokat tisztázni kell. Látva a gender-ideológia súlyos követkeményeit (pl. egyneműek házasságának törvényesítése, isklolai nevelés), hangsúlyozzuk: a reflexióban figyelembe kell venni különböző természetjogi, kulturális, vallás/erkölcsi és egyéb szempontokat is, amelyek meghatározzák az etikai normákat a szexuális élet, a házasság és családi közösség szempontjából.

Forrás és fotó: Vatikáni Rádió