A gyóntatószék nem patyolat, a bűnök miatt szégyenkeznünk kell

A gyóntatószék nem patyolat, a bűnök miatt szégyenkeznünk kell

Megbocsátani és bocsánatot nyerni olyan misztérium, amit nehéz megérteni. Imádság, bűnbánat és szégyenkezés kell hozzá – állapította meg Ferenc pápa kedden reggel, a Szent Márta-ház kápolnájában bemutatott szentmisén. Tudatosítanunk kell magunkban Isten csodáját, amit irgalma révén visz végbe bennünk, hogy aztán másokkal is alkalmazhassuk. Óvakodjunk a képmutatástól, ami a gyóntatószékben „álbocsánatot” szerez magának.

Az első lépés, hogy szégyenkezzünk bűneink miatt

A napi evangéliumi szakasz (Mt 18,21-35) alapján a pápa a megbocsátás témakörét járta körül szentbeszédében. Az egyház ezen keresztül vezet be minket ebbe a nagy misztériumba, Isten irgalmasságának nagy művébe. Az első lépés a bűneink miatt érzett szégyen, amelynek kegyelmét magunktól nem érhetjük el. Isten megtört és megalázott népe, akiről Dániel próféta szólt az első olvasmányban (Dán 3,25.34-43) képes rálelni erre a kegyelemre, míg az evangéliumban szereplő szolga nem. Hiába engedi el neki ura nagy összegű tartozását, ő nem képes megbocsátani saját adósainak. Nem értette meg a megbocsátás misztériumát – mutatott rá Ferenc pápa, majd a híveknek föltette a kérdést: „Ha azt kérdezem, mind bűnösök vagytok-e? Azt válaszoljátok: – Igen, atyám, mind. – És mit tesztek, hogy megbocsáttassanak bűneitek? – Meggyónjuk őket. – És hogyan mész gyónni? – Hát, odamegyek, elsorolom a bűneimet, a pap megbocsát, három Üdvözlégyet ad penitenciaként, aztán hazamegyek békével.” – Akkor nem értetted meg! Csak elmentél a gyóntatófülkébe és mint egy közhivatalban elintéztél egy banki műveletet. Nem úgy mentél oda, hogy szégyenkeztél tetteid miatt. Láttál néhány foltot a lelkiismereteden és hibáztál, mert azt hitted, hogy a gyóntatószék egy tisztító, ami kiveszi a foltokat. Képtelen voltál szégyenkezni bűneid miatt”.

Legyünk tisztában Isten irgalmasságával, ne álmegbocsátást akarjunk kicsikarni

Szégyenkezni kell tehát, de tudatában is lenni a bocsánatnak. Helyet kell csinálnunk a lelkiismeretünkben a megbocsátásnak, a csodának, amit Isten a szívünkben véghezvisz. Ha ugyanis nem tud oda belépni, akkor a gyónás után kimegyünk, találkozunk egy barátunkkal és elkezdünk kibeszélni valakit, vagyis tovább vétkezünk. Csak akkor tudok én megbocsátani, ha úgy érzem, hogy nekem is megbocsátottak – magyarázta a Szentatya. Ha nem vagyunk tudatában annak, hogy megbocsátottak nekünk, akkor soha nem fogunk tudni mi magunk megbocsátani. Mindig bennünk lesz a leszámolás vágya a többiekkel. A megbocsátás teljes. De csak akkor vagyunk rá képesek, ha miután érezzük, hogy vétkeztünk, szégyelljük magunkat és bocsánatot kérünk Istentől. S ha érezzük az Atya megbocsátását, mi magunk is meg fogunk tudni bocsátani.

Kérjük a szégyen kegyelmét és bocsássunk meg másoknak

Az evangéliumban szereplő szolga úgy érezte, hogy megúszta a dolgot és ravasznak gondolta magát. Ezzel szemben nem fogta föl ura nagylelkűségét. Hányszor van úgy velünk, hogy kilépünk a gyóntatószékből és úgy érezzük, hogy megúsztuk? Ez nem a bocsánat elnyerése, hanem képmutatás: egy álmegbocsátás kicsikarása, ellopása.

Homíliája végén a pápa így fohászkodott: Kérjük az Úr kegyelmét, hogy megértsük a „hetvenszer hétszer” értelmét! Kérjük a kegyelmet, hogy szégyent érezzünk Isten előtt! Nagy kegyelem ez! Szégyenkezni önnön bűneink miatt és így elnyerni a megbocsátást és a nagylelkűség kegyelmét, hogy másoknak is odaadhassuk. Mert ha az Úr oly sokat megbocsátott nekem, ki vagyok én, hogy ne bocsássak meg?

Forrás és fotó: Vatikáni Rádió