A Jézus-ima és a keleti szerzetesség

A Jézus-ima és a keleti szerzetesség

2015. február 7-én a „A Jézus-ima és a keleti szerzetesség. Imaélet a monostorban és azon kívül” címmel rendeztek konferenciát a Sapientia Szerzetesi Hittudományi Főiskolán.


                                       

A vártnál jóval nagyobb számú hallgatóság gyűlt össze a Sapientia nagyelőadójában; a laikus érdeklődőkön kívül szép számmal vettek részt a különböző rendekből érkezett szerzetesek is.

A konferencián a Jézus-ima kialakulásáról, teológiai értelmezéseiről, hagyománytörténetének kérdéseiről, egykori és mai gyakorlatáról hangzottak el előadások, valamint a szünetekben a résztvevők megtekinthették a Fekete angyalok – monasztikus élet Áthoszon című fotókiállítást az aulában, melyet Nacsinák Gergely András, Xeravits Géza, Parlagi Gáspár és Ötvös Csaba képeiből rendeztek.


Az eseményt Baán Izsák OSB bakonybéli szerzetes nyitotta meg. Rövid köszöntőjében utalt arra, hogy aki valójában otthont ad a konferenciának és a hallgatóságnak, az maga a Szűzanya, aki mint „Sedes Sapientiae” először fogadta be önmagába az Örök Bölcsességet. Bevezető gondolatainak középpontjában a konferencia témája állt, vagyis a Jézus-ima, amely egyszerre utal a megtestesült Igére, valamint a legalapvetőbb emberi tevékenységre. Mint elmondta, a konferencia témájánál fogva a misztérium világába vezet be bennünket, amihez mi, emberek voltaképpen semmit nem tudunk hozzá tenni (itt utalt a konferencia szó latin gyökerére – confero: „összehord”, „összegyűjt”). Így csupán a misztériumban való részesedés vágya lehet az egyetlen, amely magának a konferenciának az alapját adja. Éppen ezért a bevezetőt egy közös imádságra való felhívással zárta.


A konferencia első előadója, Arszeniosz Kardamákisz metropolita előadása betegsége miatt felolvasásra került. Magyarország és Közép-Európa exarchája előadásában (Az „értelmi ima”: hagyomány és praxis) az emberi értelem Istenhez való felemelkedésének útjáról hallhattak a résztvevők, olyan szerzők munkáinak rövid érintésével, mint Palamasz Szent Gergely, Aranyszájú Szent János és Damaszkuszi Szent János. Az előadás fontos pontja volt a szellemi ima bibliai hátterének bemutatása, a szüntelen imádságra való felszólításon keresztül. A lélekben való folyamatos imádság az értelem által valósul meg, amely mint belső szem, állandóan Istenre figyel, így valósítva meg az Istenre való szüntelen emlékezést. Az értelmi ima így valójában a szemlélődéssel azonos, ahogyan a metropolita előadásában elhangzott.


Orosz Atanáz miskolci püspök-exarcha előadásában (Kirie Iíszu Hriszte, eleiszon me) a kereszténység első nyolc évszázadának szerzőin keresztül elemezte a Jézushoz való imádság kérdését, illetve a Jézust megszólító imádságok kialakulásának folyamatába engedett bepillantást. „Aki az imádságban elmélyül, az ígéret földjére érkezik” – fogalmazta meg Orosz Atanáz. A Jézust megszólító imádság korai példájára hívta fel a figyelmet Szent Pál apostol levelében, aki így ír: „Kérleljétek Krisztust érettem…”; valamint arra, hogy az ősegyház tagjai Krisztusnak mint Istennek himnuszt énekeltek.

Ezzel ellentétes volt az órigenészi álláspont, amely az Atya és a Fiú alakjának elkülönítéséből kiindulva ellenezte a Jézushoz szóló imádságot – noha Órigenész maga is gyakran tanújelét adta írásaiban Jézus iránti rajongó szeretetének. Órigenész azzal érvelt, hogy Jézus maga is imádkozott az Atyához, és álláspontjával némiképp megzavarta az észak-afrikai kereszténységet – fogalmazott az exarcha –, sokan és sokáig fontolgatták ezeket a felvetéseket.

Ezzel fordultak szembe a korabeli nagy görög egyházatyák, akik közül a püspök kiemelte Nagy Szent Athanásziosz munkásságát, aki Remete Szent Antalról írott életrajzában is megemlíti a Jézushoz való fohászkodás fontosságát, illetve azt, hogy maga Szent Antal is a Krisztus iránti vallásos tiszteletet és az egymás iránti szeretetet állította a középpontba. Az előadás végül ahhoz a könyörgéshez „érkezett meg”, amellyel a jobb lator fohászkodott: „Jézus, emlékezzél meg rólam országodban!” (Lk 23, 42).


Kocsis Fülöp hajdúdorogi megyéspüspök előadásában kiemelte, a gonosz célja nem az, hogy elkövessük a bűnt, hanem hogy utána ne keljünk föl – szégyenből, tudatlanságból. A monostori élet védelmet és biztonságot nyújt, azonban az ördög ott sem alszik, a szerzetesek ugyanúgy elesnek – és felkelnek. Esetleg gyengének érzik magukat, mint Jonatán a Sámuel első könyvében megírt történetben (1Sám 14), de tudják: a győzelem nem függ attól, hogy sokan vagyunk, vagy kevesen; előre kell menni, nem várni meg az ellenséget, és nem félni, tudván, hogy győzni fogunk. A Jézus-ima pedig egyszerre támadó és védő fegyverzetet is jelent a küzdelmekben – biztatott a püspök.

A Jézus-imával kapcsolatban Kocsis Fülöp megemlítette: egyfajta lelki mozgalommá vált, jó divattá, ami mutatja, hogy míg az európai kultúrára jellemző az eltávolodás Istentől, ezzel egy időben érzékelhető az egyre növekvő éhség is Istenre és a tiszta lelkiségre.


Nacsinák Gergely András arról a műről beszélt, ami Magyarországon és szerte a világon sokakkal megismertette a Jézus-imát: A Zarándok elbeszéléseiről. A „spirituális pikareszk”-nek tekinthető, rendkívül népszerű mű a 19. században született, kezdetben kéziratban terjedt, először 1881-ben jelent meg nyomtatásban. A mintegy „titkos, szent tudást” kereső zarándok lába elé borult a Nyugat – mondta Nacsinák Gergely –, Salinger Franny és Zooey című regényében is ezt olvassa az egyik főhős. Mindazonáltal A Zarándok elbeszélései a pszichofizikai jellegű vonásait hangsúlyozza a Jézus-imának (például a légzéstechnikát), ezért Oroszországban meglehetősen vegyes fogadtatásban részesült, mint olyan mű, melyben nincs benne az egyházatyák hagyományainak teljessége.

A konferencián többek között előadott Baán István, Baán Izsák OSB, Ötvös Csaba, Görföl Tibor, Parlagi Gáspár, Perczel István, Vassányi Miklós, Geréby György, Imrényi Tibor előadása pedig távollétében felolvasásra került. Az utolsó szekcióban vetített képes előadásokat láthattak-hallhattak az érdeklődők a keleti kereszténység szent helyeiről.

Jézus-ima: elmélkedési módszer, amelyet „állandó Jézus-imának” is neveznek. Célja Isten állandó jelenlétének átélése Jézus nevének ismétlésével. A 4. században feltűnt első emléke a pontuszi Makáriosznál: „Úr Jézus, Isten Fia, könyörülj rajtam!” A végleges formula a 8. században az athoszi közösségben alakult ki.

Az imádság gyakorlói abból indulnak ki, hogy az értelem figyelme annál erősebb, minél nyugodtabb a test: meghajolva ülni, az izmokat lazítani, a szív tájékára tekinteni és ismételni a szavakat: „Úr Jézus, könyörülj rajtam”. Közben minden zavaró gondolatot kirekeszteni és Istenre ráhagyatkozni. A cél nem az eksztázis, hanem az értelem szabadsága és az akarat békéje Isten szavának/nevének igézetében. (Katolikus lexikon)

Kép: Thaler Tamás

Forrás: Várkonyi Borbála és Verestói Nárcisz/Magyar Kurír