A katolikus és ortodox Karitász együtt segíti a menekülteket Leszbosz szigetén

A katolikus és ortodox Karitász együtt segíti a menekülteket Leszbosz szigetén

Mint ismeretes, Ferenc pápa szombaton a görög szigetre utazik, hogy találkozzon a Törökországból tengeri úton érkezett menekültekkel. Több, mint egymillióan haladtak át Görögországon az elmúlt évben, míg 2016-ban már 150 ezer a számuk, akiknek a fele Leszbosz szigetén ért partot. Többségük háborúk és szegénység elől menekül, 55%-uk nő és gyermek. A pápa utazására egy nehéz pillanatban kerül sor, mivel ettől a hónaptól kezdve az Európai Unió megkezdte az újonnan érkezettek visszaküldését Törökországba. A szigeten fölállított befogadótábor jelenleg egy zárt központ, ami azt jelenti, hogy a menekültek és a bevándorlók nem hagyhatják el szabadon a területét.

A menekültek virágcsokrokkal várják a pápát

A görög Karitász segít a helyszínen kialakult válságban, mint ahogy Görögország többi forró pontján is. „A menekültek és a migránsok lelkesen várják Ferenc pápa látogatását. Virágcsokrokat készítenek és találkozni akarnak vele” – mondta Tonia Patrikiadou, a Hellász Karitász helyi felelőse, aki a leszboszi Karitász-szállót igazgatja. „A pápa látogatása a remény és a szolidaritás jelképe a menekültek számára. Annak a jele, hogy a világ nem feledkezett el róluk, és lehetséges a segítség” – tette hozzá.

Karitász-szálló az állapotos nőknek

A Hellász Karitász a svájci Karitász támogatásával szállót nyitott Leszboszon a menekültek és bevándorlók részére, ahol 220 ágy és 88 szoba áll rendelkezésükre. A szállót a legkiszolgáltatottabb személyeknek tartják fönn, mint például az állapotos nőknek. Együttműködnek továbbá egy helyi kórházzal, ahol az orvosok napi 24 órában ügyelnek. A szállodába bejelentkezett valamennyi menekültnek és migránsnak folyamatban van a letelepedési engedélye, vagy kérvénye a családegyesítésre illetve a menekültstátusz elnyerésére. Arra várnak, hogy átszállítsák őket Athénba.

Katolikus-ortodox összefogás

Görögországban a szigeteken és a fővárosban, valamint a macedón határon a Karitász eddig 80 ezer embernek osztott ételt, 78 ezer embernek alapvető szükségleti cikkeket, 40 ezernek higiénés szereket biztosított. Emellett 2200-an fordultak információért és ezren tanácsért hozzájuk. A Hellász Karitász áprilisban szorosabbra fűzte az együttműködést az Apostoli-nevet viselő athéni ortodox karitatív szervezettel. „Együtt többet tudunk segíteni a menekülteknek és a migránsoknak, ugyanakkor megerősítjük a két egyház közötti kapcsolatokat is” – mondta a Hellász Karitász kommunikációs felelőse.

Forrás és fotó: Vatikáni Rádió