A katolikusok küzdenek a szeptember 11-i emlékhely és kápolna bezárása ellen New Yorkban

A katolikusok küzdenek a szeptember 11-i emlékhely és kápolna bezárása ellen New Yorkban

„Azt ígértük, nem felejtünk, és máris szinte elfelejtettük.” Bezárni készülnek a katolikus Szent József-kápolnát, ahonnan a mentést koordinálták 2001. szeptember 11-én, és ahol a tragédiának emlékművet állított a helyi közösség.

2001. szeptember 11-én a New York-i Justine Cuccia terhessége kilencedik hónapjában volt, amikor döbbent rémülettel végignézte, hogy a két eltérített repülőgép becsapódik a World Trade Center (Világkereskedelmi Központ) ikertornyaiba.

Justine Cuccia a szomszédos Battery Park City nevű városrészben lakott, a tragikus események közvetlen közelében; plébániájuk kis Szent József-kápolnája az egyik lakóház aljában bújt meg, kávézók és boltok között.

A terrortámadások utáni hetekben a kápolna menedéket adott a környék lakóinak. Itt állították föl a katasztrófavédelem (FEMA) állomását: kiszerelték a padokat, hogy legyen hely az élelmiszersegélyeknek és az átmeneti szállás kialakítására, valamint a tanácsadásra, tájékoztatásra – még az oltárterítőket is fel kellett szabdalni kötözőanyagnak. A szentmiséket eleinte sátorban, majd néhány hétig egy távolabb lévő tornateremben mutatták be.

A kápolna, amely súlyos károkat szenvedett a füst, törmelék és a katasztrófavédelmi központ tevékenysége következtében, teljeskörű felújításra szorult, amelynek utolsó fázisa csak tavaly ért véget, noha a munkálatok java része 2002 szeptemberére lezajlott. Az egyéves évfordulón újra megnyitották a kápolnát, melyet egyszerre szántak az ima és az emlékezés helyszínéül. 2005. május 22-én Edward Egan New York-i érsek szentelte újra a kis kápolnát, melyben elhelyezték Szent Flórián, a tűzoltók, Szent Mihály, a rendőrök és Szent József, a munkások védőszentjének szobrát.

A kápolna megújulása reményt és újjászületést fejezett ki, most mégis egészen más természetű okok miatt ismét kérdésessé vált a fennmaradása: a magas bérleti díj a kápolna és a hozzá tartozó emlékmű bezárásához vezet, hacsak valami csoda nem történik.

Justine Cuccia és a plébánia többi híve, akiknek többsége már a 2001-es terrorcselekmények idején is a környéken élt, eltökéltek, hogy nem hagyják csak úgy bezárni a kápolnát és az emlékhelyet. A Battery Park City mostanra a középosztály lakóhelyéből a felsőbb rétegek kedvelt környékévé vált, ennek következtében emelkedett meg a bérleti díj, ami már jócskán meghaladja a kis egyházközség financiális keretét, így az elmúlt évek során súlyos adósságot halmoztak fel.

A plébános ígéretet tett, hogy még ha a kápolna nem is kerülheti el a bezárást, a szeptember 11-i tragédia emlékművét feltétlenül megőrzik – ami nem nyugtatja meg a híveket, akik úgy érzik: az egész Szent József-kápolna a terrortámadás emlékhelye.

Mégpedig olyan emlékhely, ami sokak számára több vigasztalást jelent, mint a nem sokkal távolabb lévő hatalmas emlékmű. Justine Cuccia számára például elviselhetetlen az a fájdalom, amely a World Trade Center helyén álló emlékműnél tör rá: „Ami akkor történt, az emberek, akik életüket vesztették, a mentők, tűzoltók, rendőrök önfeláldozása és hősiessége – úgy tudom kifejezni irántuk érzett tiszteletemet, ha a kápolnába mehetek, az ottani emlékműhöz, mert ott vigasztalásra is találok” – osztotta meg érzéseit Justine. – „Csak annyit tudok, hogy azután a rettenet után az emberiség legjobb oldalát láthattam”, a mentőalakulatok, tűzoltók, rendőrök, orvosok tetteit és az utcán egymás segítségére siető ismeretlenek kedvességét.

„Az ember legrosszabb és legjobb oldalával egyazon napon szembesültem, de amikor bemegyek a kápolnába, csak a jó oldal jut eszembe – ezért fontos, hogy fennmaradjon. Azt ígértük, nem felejtünk, és máris szinte elfelejtettük.”

Forrás: Catholic News Agency/ Magyar Kurír

Fotó: Pexels.com