A keresztények megosztottsága botrány – Ferenc pápa beszéde az evangéliumi közösségekhez

A keresztények megosztottsága botrány – Ferenc pápa beszéde az evangéliumi közösségekhez

Vasárnap délután Ferenc pápa Bangui Evangélikus Teológiai Fakultásán találkozott a közösségek tagjaival. A pápa a testvéri szeretet érzelmeivel köszöntötte őket, rámutatva, hogy mindnyájan ugyanannak a feltámadt Úrnak a szolgálatában állunk. Közös keresztségünk révén arra kaptunk meghívást, hogy örömmel hirdessük az evangéliumot Közép-Afrika e szeretett országa lakóinak.

A sok szenvedés még sürgetőbbé teszi az evangélium hirdetését

A Közép-afrikai Köztársaság népét már régóta megpróbáltatások és erőszak sújtják, nagy szenvedést okozva. Ez még sürgetőbbé teszi az evangélium hirdetését. Ugyanis Krisztus teste szenved szeretett tagjaiban: népe szegényeiben, a betegekben, az idősekben és az elhagyatottakban, a szülők nélkül maradt gyermekekben. Mindazokban, akiket az erőszak és a gyűlölet megsebzett lelkükben vagy testükben; azokban, akiket a háború mindenüktől megfosztott, munkától, otthontól, szeretteiktől.

Isten nem tesz különbséget a szenvedők között

A közös szenvedés a vér ökumenizmusa. Közösségeink kivétel nélkül szenvednek az igazságtalanságok és a sátán által szított vak gyűlölet miatt – mondta a pápa, majd közelségét fejezte ki Nicolas tiszteletesnek, akinek otthonát és közössége székhelyét a közelmúltban feldúlták és felgyújtották. Ebben a nehéz helyzetben az Úr továbbra is szüntelenül küld bennünket, hogy nyilvánítsuk ki gyöngédségét, együttérzését és irgalmasságát. Ez a közös szenvedés és közös küldetés gondviselésszerű alkalom arra, hogy haladjunk együtt az egység útján. Hogyan utasítaná vissza a bár még nem tökéletes egység kegyelmét az Atya gyermekeinek, akik együtt szenvednek és különféle körülmények között közösen szentelik magukat testvéreik szolgálatának?

A közös karitatív szolgálat az egységet építi

A keresztények megosztottsága botrány, mert mindenekelőtt ellenkezik az Úr akaratával. Botrány továbbá az emberiséget marcangoló gyűlölettel és erőszakkal szemben. A pápa elismeréssel szólt az ország keresztényei közötti kölcsönös tiszteletről és együttműködésről, majd arra bátorította az evangéliumi közösségek tagjait, hogy haladjanak tovább a karitatív szolgálat közös útján. Krisztusnak tesznek tanúságot, építve az egységet.

Közös szeretetszolgálat és közös ima, a teljes egység távlatában

Bátran kapcsolják a kitartáshoz és a szeretetszolgálathoz a közös ima és elmélkedés szolgálatát, keresve egymás jobb, kölcsönös megismerését a teljes szeretetközösség távlatában, amelyben továbbra is szilárdan reménykedünk.

Végül a pápa imáiról biztosította a Közép-afrikai Köztársaság evangéliumi közösségeinek tagjait, amelyek elkísérik őket a szolgálat, a kiengesztelődés és az irgalmasság hosszú, de örömmel és reménnyel teli testvéri útján.

Kép: Helyi lakosok éljenzik a pápát, aki meglátogatja a bangui evangélikus közösséget – AFP

Forrás: Vatikáni Rádió