A kereszténységet nem lehet magányosan megélni

A kereszténységet nem lehet magányosan megélni

A Pátria Rádió január 8- ai adásában Puss Sándor jezsuita szerzetessel Havasi Péter beszélgetett arról, milyen tapasztalatai vannak a mai felvidéki magyarság körében, mennyire tartják fontosnak a szülők megkeresztelni a gyermekeket és vajon kihívás- e napjainkban egy felnőtt számára, hogy megkeresztelkedjék.

Az éppen kassai megbízatását töltő Puss Sándor hangsúlyozta a vallás és kereszténység közti különbséget, mesélt a Csallóközben segédlelkészként szerzett tapasztalatairól, és arról, mikor érdemes megkeresztelkedni. Nyilatkozott a keresztszülők szerepéről, feladatairól, valamint arról, mit tegyen az, aki felnőtt fejjel szeretne megkeresztelkedni.

A jezsuita szerzetes szerint a Felvidéken kicsit eltérő felfogás uralkodik, mint az ország más területein: Szlovákiát vallásos országnak tekintik, ám érdemes különbséget tenni vallás és kereszténység között, nemcsak a szóhasználatban, de a köznyelvben, sőt az életfelfogásban is. Vallási gyakorlatnak nevezik a vasárnapi templomba járást és ide tartozónak tekintik a gyermek megkeresztelését is.

Sok a félreértés és a vita, és sajnos sértődések is a megkeresztelkedés kapcsán…

A gyermekeiket megkeresztelni vágyó fiatal szülők különböző esetekkel találkozhatnak: van plébánia, ahol a plébános jobbnak látja elutasítani egy gyermek megkeresztelését. Ezt azzal indokolja, hogy nem ismeri a fiatal párt, mivel nem járnak templomba, vagy nincsenek összeházasodva és így tovább. Puss Sándor azonban megemlítette, hogy bizony egy másik plébánián egy másik plébános szó nélkül megkereszteli a gyermeket. Ilyenkor aztán a szülők joggal elgondolkodnak, hogy is van ez, mik a szabályok. Az atya szerint nincs egyértelmű megfogalmazás – szinte valamennyi esetet külön, egyénileg kell kezelni.

Az érsekség is arra kéri a papjait, próbáljanak mindenkivel egyénileg foglalkozni, személyesen megbeszélni és senkivel ne éreztessék azt, hogy el akarják utasítani. Viszont tudatni kell a szülőkkel, hogy a keresztség nemcsak abból áll, hogy beírják a gyereket az anyakönyvbe, annál sokkal többet jelent. „Én személy szerint a Felvidéken, ezen belül a Csallóközben három évet töltöttem segédlelkészként és az a tapasztalatom, hogy nincs két egyforma eset. Valahányszor hozzám fordultak, mindig volt valami „bökkenő”, amit tisztázni kellett. A kérés mögött mindig volt valami olyan, amit nehéz volt elintézni“ – mesélt tapasztalatairól a szerzetes.

Egyre gyakrabban előfordul, hogy leányanya kéri gyermeke megkeresztelését

„Hála Istennek, a leányok megszülik gyermekeiket, és nem hiszem, hogy büntetni kéne őket ezért, vagy éreztetni az anyukával, hogy törvénytelen a gyermek“ – fogalmazott Puss Sándor. Úgy gondolja, éreztetni kell az édesanyával, hogy az egyház örül, hogy megszülte gyermekét, örül annak, hogy bemutatja gyermekét a templomban. „Személy szerint ilyenkor arra kérem az édesanyát, találjon egy megfelelő házaspárt keresztszülőknek“ – tanácsolja az atya. Ezzel is biztosítva a gyermek számára a jövőt, a nevelést, a hovatartozást. Egy keresztény házaspár nagyon jó garancia arra, hogy a gyermek keresztényként fog felnőni – érvelt Puss. Itt kiemelte, hogy a keresztszülőknek példás életet kell élniük, amelyet követhet a keresztgyermek. Fel kell vállalni azt, hogy a keresztszülő megtartja a keresztény hitben, közösségben a gyermeket.

Van olyan, amikor a szülő maga is megkeresztelheti gyermekét?

Az életveszélyes helyzetben született gyermeket, maga a szülő is megkeresztelheti, amennyiben keresztényként él – vallja Puss atya. „Olyan esetekről is tudok, amikor egy ápolónő a szülők tudta nélkül megkeresztelte a haldokló kisgyermeket – mert úgy érezte, jobb, ha közénk, keresztények közé tartozik az a gyermek. Ilyenkor az ápolónő keresztanyaságot is vállal és utólag tudatosítja a szülőkben, hogy gyermekük meg lett keresztelve még a halál pillanata előtt“ – fogalmazott Puss Sándor, aki szerint ez leginkább arról szól, hogy mindannyiunknak tartoznunk kell valahová.

A katolikus vallás szerint a vegyes házasságok esetében a gyermeket katolikusnak kell keresztelni

Az atya szerint ezen a téren is nagyon sok a félreértés, eltérő hagyomány és szokás. Felvidéken, főként a Csallóközben például az a legelterjedtebb szokás, hogy a leánygyermek az édesanya, míg a fiúgyermek az apja vallását követi. Ám, ami jogilag előírt és ragaszkodni is kell hozzá, hangsúlyozta Puss, az a házasságkötésnél elhangzottak. A jezsuita szerzetes így fogalmazott: „A nem katolikus fél tudtára kell adni, hogy a gyermeket a katolikus hit szerint nevelik és keresztelik. Nem kell, hogy beleegyezzen, csak tudjon róla. A katolikus szülőnek pedig felelősséget kell vállalnia abban, hogy katolikus hitben neveli majd a gyermekét“.

Vitatott kérés: vajon felnőtteket vagy gyerekeket kell-e keresztelni?

Havasi Péter kérdésére, mely szerint az egyház vezet-e statisztikát arról, hányan veszik fel a keresztséget felnőtt korban, az atya ekképpen válaszolt: statisztikai adatok vannak, de a gyakorlat sokkal szomorúbb, szerényebb, mint ahogy a statisztika mutatja. Gyakran felnőtt fejjel csak azért keresztelkednek, mert mondjuk ez a házasság feltétele. Azok között, akik megkeresztelkednek, nagyon kevés az a felnőtt, aki valóban felveszi a keresztséget és keresztényként is folytatja az életét, azaz történik is valami változás az életében. Gyakran vitatott kérdés, hogy felnőttet vagy gyerekeket kell-e keresztelni? Puss atya a Szentírásra hivatkozott, melyből kitűnik, hogy egész családok együtt, egyszerre vették fel a keresztséget. Tehát ilyen értelemben a gyerekeket is keresztelték. Szerinte a hangsúly a közösségen van. Azon, hogy a család megváltozik, a család lesz keresztény. Fontos megértetni a szülőkkel, házaspárokkal is, hogy a keresztény életmód egy kicsit más, mint amit magunk körül látunk – hangsúlyozta.

A keresztény közösség az, amely megtartja a hitet

Puss Sándor szerint sok helyen a szokás hatalma az, ami a gyermekeket beviszi a templomba, az egyházba. Gyakori jelenségként említi, amikor az ilyen fiatal kikerül a megszokott környezetéből, elhagyja a szokásait, a vallásgyakorlatokat. A döntő pillanat a fiatal felnőttek között Puss szerint az, amikor olyan keresztény beállítottságú közösségbe, baráti társaságba kerülnek, ahol fontos a vallás. Szeretnének a közösséghez tartozni, ezért megkeresztelkednek. „Felnőttként, józan ésszel, tapasztalatokkal a hátuk mögött vállalják a keresztény hitet. Ezek a megkeresztelkedések sokkal hitelesebbek, sokkal érettebbek, egészségesebbek és általában megmaradnak“ – jelentette ki.

Puss atya egy érdekes megállapítást is tett a beszélgetés során. Úgy gondolja, hogy 1989 előtt több lehetőségük volt a fiataloknak bekerülni ilyen hiteles, keresztény közösségekbe, mint manapság. „Ma már szinte valamennyi iskolában van kötelező hitoktatás, amely éppen e kötelezőség miatt elveszíti a közösségi dimenzióját“ – figyelmeztetett. Úgy gondolja, a mai fiatalok nem nagyon keresik a hiteles keresztény közösséget és ehhez még hozzájárul az is, hogy az interneten elérhető közösségi hálózatok azt a benyomást keltik, mintha tartoznának valahová.

Mit kell tennie annak, aki még nincs megkeresztelve, de szeretne megkeresztelkedni?
„Elsősorban találnia kell egy keresztény közösséget, ahol jól érzi magát és ahová tartozni szeretne. A kereszténységet nem lehet magányosan megélni“ – válaszolta a jezsuita szerzetes. A beszélgetés utolsó kérdése kapcsán érdekes hasonlattal élt: „Egy focicsapathoz is tartozni kell. És nem csak focizni kell vasárnaponként a meccseken, de el kell járni az edzésekre is. Tehát meg kell találni egy csapatot, összejárni az edzéseken és felkészülni: előbb-utóbb labdába is rúghat az ember“ – figyelmeztetett Puss Sándor.

Forrás és fotó: felvidek.ma