A megbocsátás a Paradicsomba, az atyai házba vezető főút

A megbocsátás a Paradicsomba, az atyai házba vezető főút

“Villámlátogatás Assisiben – a megbocsátás porziunkulai szentélyében” – foglalható össze Ferenc pápa igazán rövid látogatása Assisiben, ahová csütörtök délután négy órakor érkezett helikopterrel. Kérésére minden hivatalos ceremóniát mellőztek, hiszen Ferenc pápa éppen csak megmártózni akart abban a kegyelemben, melyet az Angyalos Boldogasszony bazilika kicsiny kápolnája nyújt immár nyolcszáz éve az odaérkező zarándokoknak. Megérkezése után a Szentatya a „Megbocsátás kápolnájában” hosszasan csendes imádságba merült.

Szent Ferenc vágya: „A paradicsomba szeretnélek küldeni benneteket”

Ferenc pápa a látogatása során mondott beszéde kezdetén örömmel idézte fel azt a Szent Ferencnek tulajdonított ősi mondást, melyet ezen a helyen mondott egykor a nép és a püspökök előtt: „A paradicsomba szeretnélek küldeni benneteket”. Mi szebbet kérhetett volna Assisi Poverellója (Szegénykéje), ha nem az üdvösség, az Istennel való örök élet és a vég nélküli boldogság adományát, melyet Jézus szerzett meg számunkra halálával és feltámadásával.

A paradicsom a szeretet misztériuma

A paradicsom pedig mi más lenne, mint a szeretet misztériuma, mely Istenhez kapcsol bennünket egyszer s mindenkorra, hogy vég nélkül szemléljük őt? Az egyház mindig megvallja ezt a hitet, amikor a szentek közösségében való hitről beszél. Sohasem vagyunk egyedül a hitünkben, a szentek és boldogok mindig a társaink, miként a szeretteink is, akik egyszerűséggel és örömmel élték meg a hitüket és tettek róla tanúságot az életükben. Van egy láthatatlan, ám nem kevésbé valóságos kapcsolat, mely „egy testté” tesz bennünket az egy keresztség erejében, akiket a Lélek éltet. Talán Szent Ferenc, amikor III. Honoriusz pápától a búcsú adományát kérte azok számára, akik éppen ide, Porziunkula-ba jöttek, azt tartotta szem előtt, amit Jézus mondott az apostolainak: „Atyám házában sok hely van, ha nem így volna, megmondtam volna nektek. Azért megyek el, hogy helyet készítsek nektek. Ha aztán elmegyek, és helyet készítek nektek, újra eljövök, és magammal viszlek benneteket, hogy ti is ott legyetek, ahol én vagyok” (Jn 14,2-3).

A megbocsátás a Paradicsomba vezető főút

Ez a megbocsátás bizonyára az a követendő főút, hogy eljussunk a Paradicsomba – hangsúlyozta a pápa. Itt Porziunkula-ban viszont minden éppen erről a megbocsátásról beszél. Milyen nagy ajándékot készített az Úr nekünk, amikor a megbocsátásra tanított, hogy a saját kezünkkel érintsük az Atya irgalmasságát! Ahogy az előbb hallott példabeszédben Jézus tanít bennünket a megbocsátásra. Miért kell megbocsátanunk annak, aki rosszat tett nekünk? – tette fel a kérdést a pápa. Mert először nekünk bocsátottak meg, mégpedig végtelenül többet. A példabeszéd éppen ezt tanítja nekünk: ahogy Isten megbocsát nekünk, éppúgy kell nekünk is megbocsátani annak, aki rosszat tesz velünk. Pontosan úgy, ahogy az Úr tanította nekünk a Miatyánk imádságban: „Bocsásd meg ami vétkeinket, miképpen mi is megbocsátunk az ellenünk vétkezőknek”. A tartozásaink a bűneink az Isten előtt és az ellenünk vétők azok, akiknek meg kell bocsátanunk.

Isten a szívét nézi annak, aki tőle megbocsátást kér

Közülünk mindenki lehetne a példabeszéd szolgája, akinek nagy adóssága volt, de olyan nagy, hogy soha nem tudta volna kiegyenlíteni. Mi is, amikor a gyóntatószékben letérdelünk a gyóntatópap előtt, nem teszünk mást, mint elismételjük a szolga gesztusát, mondván: „Uram, légy türelmes velem!”. Tudjuk jól ugyanis, hogy tele vagyunk hibákkal és gyakran visszaesünk ugyanabba a bűnökbe. És mégis, az Isten nem fárad bele, hogy felajánlja a megbocsátását, mindahányszor kérjük tőle. Megbocsátása teljes, egész, amivel bizonyosságot ad afelől, hogy a bűnbe való visszaesésünk ellenére, irgalmat gyakorol velünk és továbbra is szeret bennünket. Mint a példabeszédbeli gazda, Isten könyörületre indul, vagyis megmutatja a gyengédséggel együtt az irgalom érzetét: ezzel juttatja kifejezésre az irgalmát irántunk. A mi Atyánk ugyanis mindig könyörületre indul, amikor megbánjuk bűneinket, nyugodt és derűs szívvel hazaküld minket, mondván, minden adósság kiegyenlítve és minden bűn megbocsátva. Isten megbocsátása nem ismer határokat, meghalad minden elképzelést és elér mindenkit, a szív mélyén, aki elismeri, hogy vétkezett és vissza akar térni hozzá. Isten a szívét nézi annak, aki tőle megbocsátást kér.

Feltétel nélkül bocsássunk meg!

A gond, sajnos akkor születik, amikor olyan testvérünkkel találkozunk, aki egy kis vétket követtett el ellenünk. A válasz, miként a példabeszédben hallottuk, nagyon kifejező: „Megragadta a nyakánál  fogva és szorongatni kezdte, mondván: add meg, amivel tartozol!” (Mt 18,29) Ebben a jelenetben benne van az összes emberi kapcsolat drámája. Amikor mi vagyunk mások adósai, irgalmasságot követelünk, amikor pedig mi vagyunk a hitelezők, az igazságossághoz folyamodunk! Krisztus tanítványának nem ez a válasza és nem lehet ez a keresztény ember életstílusa. Jézus megbocsátásra tanít minket és hogy feltétel nélkül tegyük azt: „Nem mondom neked, hogy hétszer, hanem hogy hetvenszer hétszer!”. Végül is, amit nekünk ajánlj, az az Atya szeretete, nem pedig a mi igazság iránti igényünk. Ha ez utóbbihoz ragaszkodunk, akkor ez nem Krisztus tanítványaként tüntet fel bennünket, akik pedig a kereszt  tövében irgalmasságot nyertek Isten Fia szeretetének erejében. Ne felejtsük a szigorú szavakat, melyekkel a példabeszéd zárul: „Így tesz mennyei Atyátok is veletek, ha mindegyiktek meg nem bocsát szívből felebarátjának.”

Porziunkula a kegyelem közvetítő eszköze

Kedves fivéreim és nővéreim, folytatta a pápa, a megbocsátás, amiből Szent Ferenc itt Porziuncola-ban közvetítő eszközt csinált, továbbra is Paradicsomot terem, nyolc század elteltével is. Az irgalmasságnak ebben a szentévében mind nyilvánvalóbb lesz a megbocsátás útja, mely valóban képes megújítani az egyházat és a világot. Tanúságot tenni az irgalomról, olyan feladat, ami alól senki nem vonhatja ki magát. A világnak szüksége van a megbocsátásra, sokan a haragjukba zárkóznak, mások gyűlöletet táplálnak, mert képtelenek a megbocsátásra, amivel tönkreteszik az életüket és másokét is, ahelyett, hogy a lelki derű és békesség örömére lelnének. Kérjük Szent Ferenc közbenjárását, hogy soha ne mondjunk le arról, hogy a megbocsátás alázatos jelei és az irgalmasság eszközei legyünk! – zárta beszédét Ferenc pápa, majd szabadon hozzáfűzte, hogy „a ferences testvérek és a püspökök, vele együtt még ma lépjenek a gyóntatófülkébe, hogy elnyerjék a megbocsátást, mint a tékozló fiú”. Ferenc pápa a látogatást követően azonnal visszautazott a Vatikánba.

Forrás és fotó: Vatikáni Rádió