A pápa váratlanul Amatricébe utazott, hogy reményt vigyen a földrengés után

A pápa váratlanul Amatricébe utazott, hogy reményt vigyen a földrengés után

Assisi Szent Ferenc liturgikus emléknapján, október 4-én reggel Ferenc pápa meglepetésszerű látogatást tett Amatricében, hogy találkozzék az augusztus 24-én bekövetkezett földrengés áldozataival. A Szentatya először az iskola épületébe ment, aztán végigjárta az ún. vörös zónát, ahol a romba dőlt épületek vannak és ahová a hatóságok továbbra sem engednek be illetékteleneket, egyrészt biztonságvédelmi okokból, másrészt, hogy megakadályozzák a fosztogatást. „Mellettetek állok és imádkozom értetek, haladjunk tovább” – bátorította a pápa a természeti katasztrófa sújtotta helyi lakosságot.

Titokban érkezett, hogy ne okozzon fennakadást

A pápa kedden reggel 9.10-kor érkezett meg egy sötétített üvegű Golf személyautóval Amatricébe, a Közép-Olaszországot érintő földrengés jelképének számító hegyi kisvárosba. Utazását titokban tartották, hogy a lehető legkevésbé zavarjon a jelenléte. Rieti püspöke, Domenico Pompili kísérte a pápát a trentinói polgári védelem által létrehozott ideiglenes konténer-iskolába, ahol találkozott a diákokkal és a tanárokkal. A gyerekek dalokat énekeltek a pápának a barátságról és a földrengésre emlékező tárgyakat, főként rajzokat ajándékoztak neki.

Szűz Mária őrizzen meg benneteket

Az iskola előtt összegyűlt embereket a pápa így biztatta:

„Arra gondoltam a fájdalom első napjaiban, hogy a látogatásom talán inkább fennakadást okozna, mintsem segítene. Nem akartam zavarni és ezért hagytam eltelni egy kis időt, hogy helyreálljon egy-két dolog, mint például az iskola. De az első pillanattól kezdve éreztem, hogy el kell jönnöm hozzátok! Egyszerűen csak azért, hogy elmondjam, mellettetek állok, semmi több, és hogy imádkozom, imádkozom értetek! Közelség és imádság, ez az én felajánlásom nektek. Az Úr áldjon meg valamennyiőtöket és a Szűzanya őrizzen meg a bánat, a fájdalom és a megpróbáltatás idején!”

Az áldás után a Szentatya elimádkozta az Üdvözlégyet a jelenlévőkkel. „Menjünk tovább, mindig van jövő. Sok szerettünk itt hagyott minket, itt maradt a romok alatt. Imádkozzunk értük a Szűzanyához, mind együtt. Nézzetek mindig előre. Előre, bátorság, segítsétek egymást! Együtt jobban lehet haladni, egyedül nem megy. Előre! Köszönöm”.

Remény a romok között

Ferenc pápa sok embert átölelt és üdvözölt, tanítónőket, tanárokat és diákokat, a polgármestert, a rendfenntartó erőket, a tűzoltókat. Reménység – ez a szó maradt meg leginkább az emberek szívében. Aztán az amatricei lezárt övezet, ahol mély csöndben haladt végig a pápa a romok között. Amennyire csak lehetett, közel ment az összedőlt házakhoz, ahol még mindig matracok és a hétköznapi élet tárgyai láthatók. A tűzoltóknak, akik útján kísérték, a pápa ezt mondta: „Imádkozom értetek, hogy ne kelljen dolgoznotok, mert a ti munkátok fájdalmas. Köszönöm mindazt, amit tesztek”. Egy közös fényképet is kért a pápa a tűzoltókkal, mert ők azok, akik mentik az embereket. Aztán autóval tovább ment a tartomány többi földrengés sújtotta része felé.

A pápa a kitelepített idős emberekkel ebédelt

Kedden délelőtt a pápa fölkereste a Rieti közelében található Szent Rafael Egészségügyi Központot, ahol egyesével köszöntött hatvan beteget. A többségében idős betegeket a földrengés következtében telepítették ki. A Szentatya hosszan elidőzött náluk és együtt ebédelt velük. 13 óra körül érkezett meg Accumuliba, ahol a helyi polgári védelem vezetője fogadta, az újjáépítésért felelős biztossal és a polgármesterrel együtt. Arquata del Tronto település volt a következő állomás: itt gyermekek és tanárok várták a pápát, a helyi vezetőkkel és Ascoli Piceno püspökével együtt. A Szentatya fölkereste az igen zsúfolt sátorvárost, amelyet Arquatában állítottak föl. Köszöntötte az embereket, kezet fogott velük, sokan elkísérték, ahogy autója távolodott az úton.

Ima, remény és közelség

Szándéka az volt, hogy látható jelét adja közelségének és annak, hogy osztozik a lakosság fájdalmában. Ezt a kívánságát már augusztus 28-án, az Úrangyala elimádkozásakor is bejelentette, alig négy nappal a katasztrófa után: „Amint lehet, remélem, hogy én is el tudok menni hozzátok, hogy elvigyem a hit vigaszát, ölelést és a keresztény remény támaszát”. Múlt vasárnap, a Bakuból Rómába visszatérő repülőgép fedélzetén tartott sajtótájékoztatón a pápa elmondta, hogy ezt a látogatást privát formában, egyedül, mint pap, püspök, mint pápa akarja megtenni. De egyedül. „Így akarom. És szeretnék közel lenni az emberekhez” – mondta akkor a Szentatya.

Az amatricei plébános és a polgármester a pápa látogatásáról

Savino d’Amelio atya, Amatrice példánosa a Vatikáni Rádiónak így nyilatkozott a meglepetésszerű pápalátogatásról: „Mi, papok nem tudtunk róla. Láttuk összegyűlni az újságírókat, rádiót, tévét és sok operatőrt. Amikor megérkezett a pápa, egyenesen a gyerekekhez ment. Nagyon-nagyon szép volt, sokatmondó. Pompili püspök bemutatott neki néhány jelenlévő papot. Váratlan gesztus volt, hirtelen érkezett, akár a földrengés, amire nem számítottunk. Az emberek meghatódtak, ahogy látták őt elhaladni. Mély értelmű az a szándéka a pápának, hogy október 4-ét, Szent Ferenc napját a földrengés sújtotta lakosság körében töltötte, mintegy velük ünnepelte mindenféle külsőség nélkül – magyarázta a plébános, aki szerint most a rendkívüli esemény után a dolgok visszatérnek a rendes kerékvágásba. Szembe kell nézni a valósággal, ami most egyre bonyolódik, hiszen a sátrak felszedése után az emberek – már, aki teheti – visszatérnek a házaikba, tele félelemmel. Tegnap volt még egy rengés, az emberek álmukban is készen állnak a menekülésre. Nem beszélve olyan súlyosabb esetekről, ahol  nem tudják hova menjenek, hol helyezik el őket a sátorváros megszűnése után. A pápa szavai segítettek visszaadni a bizalmat az életben. Az a dolgunk, hogy megtestesítsük azt a reményt, amit a pápa ébresztett és közvetített a szavaival” – mondta még el rádiónknak Savino atya.

Felcsillant a remény az emberek szemében

Az amatricei polgármesterre, Sergio Pirozzira is nagy hatást tett Ferenc pápa látogatása. Sok halottat temettek el, és ahogy ő a temetéseken mindig mondta: „hitünk reményre tanít, reményt ad nekünk. Biztosak vagyunk benne, hogy a halál után van élet. Ezért volt rendkívüli a sok halál után a pápa látogatása, mely az eljövendő életet jelképezi. Visszatérünk az otthonainkba, a helyünkre”. A polgármester mindezt elmondta Ferenc pápának is, hozzátéve, hogy számára a legtöbbet az ölelése jelentette, az emberekhez való rendkívüli közelsége, nemcsak fizikai, hanem főleg érzelmi szempontból. Köszönet érte, mert az emberek szemében megláttam felcsillanni a reményt: ennél nincs szebb dolog!”.

Forrás: Vatikáni Rádió

Fotó: ANSA