“A szent Háromnap üzenete” Ferenc pápa nagyszerdai katekézise

“A szent Háromnap üzenete” Ferenc pápa nagyszerdai katekézise

Ferenc pápa a Szent Péter téren tartotta meg a nagyszerdai általános kihallgatást és katekézisét ezúttal a Nagyhét szent Háromnapjának, a Triduumnak szentelte.

„Holnap Nagycsütörtök. Délután az Úr Vacsorájának a szentmiséjével veszi kezdetét Krisztus szenvedésének, halálának és feltámadásának Szent Háromnapja, aki az egész liturgikus év és a mi keresztény életünk csúcspontja” – kezdte beszédét a pápa.

Nagycsütörtök: a lábmosás és az eucharisztia közös értelme a szolgálat

„A Triduum az Utolsó Vacsora emlékezetével kezdődik. Jézus, szenvedésének vigíliáján felajánlja az Atyjának testét és vérét, a kenyér és a bor színe alatt, táplálékul adva azt az apostoloknak, elrendelvén, hogy folytassák mindörökké ezt a felajánlást az ő emlékezetére.  A szertartás evangéliuma, a lábmosásra emlékezve, ugyanolyan értelmezést ad az Eucharisztiának, egy másik összefüggés távlatában. Jézus, mint egy szolga, megmossa Simon Péter és a többi tizenegy apostol lábát (v.ö. Jn 13,4-5). Ezzel a prófétai tettel Ő kifejezésre juttatja életének és szenvedésének az értelmét, mint az Istennek és a testvéreknek végzett szolgálatot: „Hisz az Emberfia nem azért jött, hogy szolgáljanak neki, hanem hogy ő szolgáljon, és életét adja váltságul sokakért.” (Mk 10.45).

Ez történt meg a keresztségünkben is – hangsúlyozta  a pápa – amikor az Isten kegyelme lemosta nekünk a bűnt és Krisztusba öltözködtünk (cfr Kol 3,10). Ez történik, mindahányszor az Úrra emlékezünk az Eucharisztiában: közösségre lépünk a Szolga-Krisztussal, hogy engedelmeskedjünk parancsolatának, vagyis hogy úgy szeressük egymást, ahogy ő szeretett minket (v.ö. Jn 13,34; 15,12). Ha úgy járulunk a szentáldozáshoz, hogy nem vagyunk őszintén készek egymás lábát megmosni, nem ismerjük fel Krisztus testét. Az ugyanis Jézus szolgálata, aki teljesen önmagát adja.

Nagypéntek: Jézus a legnagyobb gonoszságot alakítja át szenvedésével a legnagyobb szeretetté    

Holnapután, Nagypéntek liturgiájában Krisztus halálának titkáról elmélkedünk és a keresztet imádjuk – folytatta a Nagyhét értelmezését Ferenc pápa. Életének utolsó pillanataiban, mielőtt az Atyának adná a lelkét, Jézus ezt mondja: „Beteljesedett!” (Jn 19,30). Mit jelent ez a szó, amit Jézus mond, hogy „beteljesedett”? Az üdvösség beteljesedett művét jelenti, hogy az Írások egészen beteljesültek Krisztus, a föláldozott Bárány szeretetében. Szenvedésével Jézus a legnagyobb gonoszságot átalakította a legnagyobb szeretetté. A századok során férfiak és nők tanúskodnak az életükkel ennek a tökéletes, teljes és szeplőtelen szeretetnek a visszfényéről. Örömmel emlékezem napjaink hűséges tanújára, Andrea Santoro atyára, a római egyházmegye papjára, törökországi misszionáriusra. Néhány nappal, mielőtt Trabzonban – a Fekete tenger partján – meggyilkolták, írta: „Itt vagyok, hogy együtt legyek ezekkel az emberekkel és engedjem, hogy felajánljam Jézusnak a testemet… Csak akkor leszünk képesek az üdvösség befogadására, ha felajánljuk a saját testünket… A világban levő rosszat hordozni kell, a fájdalomban részt kell vállalni, felvéve azt a saját testünkbe, egészen a végsőkig, ahogy azt Jézus tette”. (A. Polselli, Don Andrea Santoro, le eredità, Città Nuova, Roma 2008, 31. o.).

Korunk egy emberének és sok másnak a példája segít nekünk abban, hogy az életünket, mint szeretet-adományt ajánljuk a testvéreinknek, mintegy Krisztus követéseként. Ma is van sok férfi és nő, igazi vértanúk, akik felajánlják az életüket Jézussal, hitük megvallására, pusztán csak ezzel a szándékkal. Ez egy szolgálat, a vérontásig menő keresztény tanúságtétel szolgálata, az a szolgálat, melyet Jézus értünk tett: Megváltott bennünket a végsőkig. Ez a jelentése annak a szónak: „Beteljesedett!”. Milyen szép is lesz, amikor életünk végén, mi mindnyájan, hibáinkkal, bűneinkkel, de a jótetteinkkel is, és a felebarát iránti szeretettel együtt elmondhatjuk az Atyának, mint Jézus:  „Beteljesedett!”; nem azzal a tökéletességgel, ahogy ő mondta, hanem így szólva: „Uram, mindent megtettem, amit megtehettem. Beteljesedett! A keresztet imádva és Jézusra nézve, gondoljunk a szeretetre, a szolgálatra, az életünkre, a keresztény vértanúkra, és gondoljunk az életünk végére, ami jót tesz majd nekünk. Senki nem tudja közülünk, mikor fog ez megtörténni, de kérhetjük a kegyelmet, hogy elmondhassuk: Atyám, megtettem mindent, amit megtehettem. Beteljesedett!”- tette hozzá katekéziséhez szabadon Ferenc pápa.

Nagyszombat: A teremtményt beburkoló sötétségben egyedül csak ő tartja égve a hit lángját

Nagyszombat az a nap, melyen az egyház Krisztus „pihenését” szemléli a sírban, a kereszten aratott győzelmes küzdelme után. Nagyszombaton az egyház ismét Máriával azonosul, egész hite összegyűlik benne, hiszen ő az első és tökéletes tanítvány, az első és tökéletes hívő. A teremtményt beburkoló sötétségben egyedül csak ő tartja égve a hit lángját, remélve minden reménytelenség ellenére (v.ö. Róm 4,18) Jézus feltámadásában. És a nagy Húsvéti Virrasztásban benne  újból felhangzik az Alleluja, megünnepeljük a Feltámadt Krisztust, a világ és a történelem közepét és célját; teljes reménységgel virrasztunk visszatértének a várakozásában, amikor a Húsvét elnyeri a maga teljességét.

A mi életünk nem ér véget egy nyitott sír előtt

 Néha úgy tűnik, hogy az éjszaka sötétje behatol a lélekbe; néha arra gondolunk, hogy „immár nincs többé mit tenni”, és a szívnek nincs ereje tovább szeretni… De éppen ebben a sötétben gyújtja meg Krisztus az Isten szeretetének a tüzét: villám hasít a sötétségbe és meghirdeti az új kezdetet, valami ebben a mélysötétben kezdődik. Nem tudjuk, hogy az az éjszaka több éjszakát jelent-e? A legsötétebb éppen akkor van, amikor éppen csak pirkad. De éppen ebben a sötétségben győz Krisztus, amikor föllobbantja a szeretet tüzét. A fájdalom köve elhengeríttetik, és szabad tér nyílik a reménységre. Íme, ez Húsvét nagy titka! Ezen a szent Éjszakán az egyház átadja a Feltámadott fényét, azért hogy többé ne legyen bennünk annak a siránkozása, aki azt mondja „Immár többé nincs…!”, hanem annak a reménysége, aki megnyílik a jelennek, melyet teljesen áthat már a jövő: Krisztus legyőzte a halált és mi  vele együtt vagyunk! A mi életünk nem ér véget egy nyitott sír előtt – hangsúlyozta a pápa – hanem a mi életünk túllép azon, a Krisztusban hordott reménységgel, aki éppen abból a sírból támadt fel. Keresztényként arra kaptunk meghívást, hogy hajnali őrállók legyünk, akik észre tudják venni a Feltámadott jeleit, amiként azt tették az asszonyok és a tanítványok, akik a hét első napjának a hajnalán a sírhoz futottak.

Kedves Fivéreim és Nővéreim, a Szent Háromnap során ne szorítkozzunk csak az Úr szenvedésére emlékezni, hanem lépjünk is be a titokba, tegyük magunkévá az ő érzelmeit, a magatartását, amiként erre hív bennünket Pál apostol: „Ugyanaz az érzés legyen bennetek, mint ami Krisztus Jézusban volt” (Fil 2,5). Ekkor lesz jó és áldott Húsvétunk!

Emlékezés Szent II. János Pál pápa halálának tíz éves évfordulájára

Az általános kihallgatás végén Ferenc pápa a szokásnak megfelelően köszöntötte a fiatalokat, a betegeket és a fiatal házasokat, ezúttal mégis sajátos módon: „Különleges gondolattal fordulok hozzátok fiatalok, betegek és fiatal házasok. Holnapra, csütörtökre esik Szent II. János Pál pápa halálának tízedik évfordulója: az ő példája és tanúságtétele legyen mindig élő közöttetek! Kedves fiatalok, tanuljatok meg szembenézni az élettel az ő tüzességével és lelkesedésével! Kedves betegek, örömmel hordozzátok a szenvedés keresztjét, amint azt ő nekünk tanította! És ti, kedves ifjú házasok, tegyétek Istent mindig az életetek középpontjába, azért, hogy házasságotok története mind több örömet és boldogságot őrizzen!

Kép: Ferenc pápa az Oroszországból érkezett zarándokok közt – AFP

Forrás: Vatikáni Rádió