A Szent Jobb előtt ünnepelte tíz éves jubileumát Mátraverebély-Szentkút

A Szent Jobb előtt ünnepelte tíz éves jubileumát Mátraverebély-Szentkút

Mátraverebély-Szentkút nemzeti kegyhellyé nyilvánításának 10. évfordulóját ünnepelték augusztus 13-án, a kegyhely főbúcsúján. A katekézisben Udvardy György püspök az irgalmasság testi cselekedeteiről beszélt. A hálaadó szentmisét Erdő Péter bíboros mutatta be.

Mátraverebély-Szentkút nemzeti kegyhellyé nyilvánításának 10. évfordulóján 1939 óta első alkalommal köszönthették Nógrád megyében államalapító királyunk relikviáját. Az ünnep a Szent Jobb fogadásával kezdődött a bazilika előtt, majd az ereklyét elhelyezték a szabadtéri oltárnál.

1939-ben az akkori Magyarország számos pontja, így Salgótarján felé is elindult az Aranyvonat, hogy államalapító királyunk ereklyéjét elvigye a Budapesttől távol lévő területekre, ezzel is alkalmat adva az ezeréves történelmünkért való hálaadásra. Az ereklye jelenléte megerősítette a társadalomban Szent István tiszteletét, az emberek elé állította példáját, hogy imádkozó, kormányzó és jótékonykodó jobbja utat mutasson a kor magyarjai számára. Most, 2016-ban elődeink példája nyomán mi is hálát adni, imádkozni, kormányozni és jót cselekedni tanulunk Szentkúton a szent királytól – fogalmazta meg Kálmán Peregrin OFM, a kegyhely igazgatója.

A főbúcsú szombati katekézisében Udvardy György püspök az irgalmasság testi cselekedeteiről beszélt. Konkrét feladatot bízott a zarándokokra: „Keressétek meg, kit kell meglátogatnotok akár a mai napon, ki a szegény a környeztetekben, ki szorul rá ott vigasztalásotokra.” Ezzel arra hívta fel a figyelmet, hogy az irgalmasság cselekedetei mögött mindig konkrét személyek állnak, s a cselekedetek is mindig konkrétak.  Mit jelent irgalmasnak lenni, miért és kinek kell ezt gyakorolni, hol a határa, mi a mértéke? – ezeket a kérdéseket tette fel az előadásban.

Isten és ember, Jézus Krisztus és az ember találkozására, kapcsolatára vonatkozóan a példabeszédek érzékletes képeit segítségül hívva adott útravalóul válaszokat; arra buzdítva, hogy az irgalmasság lényegét akkor értjük meg, ha felismerjük, az velünk kezdődik. Istent is csak akkor ismerjük meg, a Jézushoz tartozást is akkor tanuljuk meg, ha megcselekedjük a nehéz cselekedeteket: enni adunk az éhezőnek, inni a szomjazónak, meglátogatjuk a betegeket – fűzte hozzá a püspök.

Hogy miért? Mert alapvető bizonyosság számunkra, hogy Isten irgalmával jelen van életünkben – mutatott rá Udvardy György. A Szentírás alapján a szikla képével írta le a mellettünk minden élethelyzetben kitartó, együttérző jelenlétet, aki soha nem mondja: elég, aki mellettünk áll bajunkban, örömeinkben, kiáltásunkban. „És ez a jelenlét elérhető számunkra. Jézus Krisztus személyében ezzel az isteni irgalommal találkozunk” – fogalmazta meg az előadó. Jézusban, akinek megjelenését értetlenül fogadta a világ, válik megfoghatóvá, mit jelent az irgalmasság. A világ nem értette a szelíden fellépő Jézust, mert a Messiástól hatalmi lépéseket várt, de Jézus annak nevében jött, „aki a megroppant nádszálat nem töri el”.

Kényelmes és könnyű lett volna, az ellenséget legyőző, népe számára Kánaánt hozó Jézusban ünnepelni a Messiást. De Jézus másként jött el: a kilencven kilenc  bárány mellől elment megkeresni az egy elveszettet.

Jól tette ezt Jézus? – munkál az emberben az örök megbotránkozás. Hiszen óriási az aránytalanság, hol az Isten okossága, miért teszi ki a kilencvenkilencet veszélynek? Nem véletlen, hogy így gondolkodunk – figyelmeztetett Udvardy György, hiszen magunkat a kilencvenkilenc közé sorolva önmagunkat féltjük. Hiszen mi is tisztességgel éljük keresztény életünket, akkor ez nem elég? Ha el nem fogadom, hogy én is az az egy vagyok, akit Jézus keresni indul, fellel, meggyógyít, vállára vesz – nem értjük meg az irgalmasságot – mutatott rá.

Ez egy, akit Jézus megtalál, olyan örömet él meg, amit meg akar osztani másokkal. Aki ismeri az irgalmasságot, annak nem kérdés, hogy cselekedni kell, csak az, hogyan legyen irgalmas. Ezért bízza ránk az egyház az irgalmasság cselekedeteit – tanított a püspök.  Amikor az irgalmasság cselekedeteit gyakoroljuk, Jézus élete mellé való odaállásunkat fejezzük ki. Jézus nem lehetetlent kér tőlünk, csak azt, hogy szentségei által bennünk működhessen, s miközben cselekszünk, minket magunkat is alakít – fűzte hozzá.

A kilencvenkilenc, aki úgy véli, hogy ő tisztességes, elvégzi a dolgát, nem tekinti magát megszólítottnak. A másikra annak érdemei szerint tekint, ahelyett, hogy Isten szemével látná: Isten számára az ember szabad, méltó, az életet hordozó képmás – figyelmezetetett a szónok, aki szerint az egyház konkrét cselekedeteket mutat:  ne álmodozzunk, hanem bátran nagylelkűen tegyük, amit az élet kíván tőlünk!

Természetes, hogy sok kérdés felmerül bennünk: Mennyit adjunk pénzből, időből, energiából? Kinek adjunk? Mi a mérték? Az egyház tanítása választ ad erre: megvan mindennek a rendje, az ember körül egyre nagyobb sugarú körökben állnak azok, akikért felelősek vagyunk. A családunk, a rokonságunk, a plébániánk, a lakóhelyünk életközössége, a hazánk, ahol  magunkra ismertünk.

Nem vezethet azonban az a kényelmes hozzáállás, hogy csak a feleslegünkből adunk, abból, amire nincs szükségünk, amit meguntunk. Úgy adj, hogy fájjon – idézte Udvardy György Teréz anyát. „Engedd közel a magadhoz a másik embert” – erre vezet az irgalmasság. Jézus azt mutatta meg, hogy a kapcsolatainkban tudjuk jól szeretni egymást. Ha nincs bátorságunk kilépni a kényelemből, nem lesz alkalmunk megismerni Istent – figyelmeztetett Ferenc pápa nyomán a díványkereszténység veszélyére. Majd arra hívta fel a figyelmet, nem várhatunk másokra a segítésben, nem háríthatjuk a felelősséget másra, vállalnunk kell, hogy a csöppnyi keveset osztjuk meg, mert a kereszténység tapasztalata az, hogy a keveset is meg lehet osztani.

Az irgalmasság cselekedeteit azért bízza ránk Isten, mert éltetni akar. Ezek a cselekedetek a kapcsolatot építik, a kapcsolat pedig az élet megújítását jelenti. Legyen bátorságunk cselekedni – ehhez kapcsolódóan konkrét feladattal indította útnak a részvevőket a püspök.

A katekézis után a települések, plébániai közösségek lobogói és keresztjei hordozóinak bevonulásával kezdődött a szentmise. Népviseletbe öltözött fiatalok a szentély elé helyezték el a Szűzanya szobrát. Hosszú sorban léptek az oltárhoz a koncelebráló püspökök, paptestvérek, a kegyhelyet működtető ferences atyák.

Várnai Jakab OFM köszöntötte a rend nevében az egybegyűlteket. A kegyhely jubileumán a hálaadás szükségességét hangsúlyozta. „A nemzeti kegyhely azt a gondolatot élteti, hogy egész nemzetünket ide hozhatjuk, ma pedig azt a Szent Jobb jelenlétében tehetjük meg” – fogalmazott. Örömének adott hangot, hogy a ferences rend kérésére a Szentszék dekrétumot adott ki, mely kimondja Szentkút affiliációját a Szűzanya főtemplomával, a római Santa Maria Maggiore-bazilikával. Ezzel megerősítjük hitbeli és kegyelmi közösségünket a világegyházzal – mondta Várnai Jakab.

A gyakorlatban mindez azt jelenti, hogy a magyar kegyhely fiókintézményként kapcsolódik a római bazilikához, és részesül az anyaintézmény kiváltságaiból. Ezeket a kibővített búcsúkiváltságokat tartalmazza a Santa Maria Maggiore-bazilika és az Apostoli Penitenciária közös dekrétuma, amelyet Varga Lajos váci segédpüspök  olvasott fel a szertartás keretében.

A szentmisét körmenet, a Szűzanyának tett felajánlás megújítása követte, majd a bazilikában a zarándokok a Szent Jobb előtti tiszteletadásával folytatódott az ünneplés.

Forrás: Magyar Kurír

Fotó: Lambert Attila