A „szent szégyen” mentsen meg minket az ambíciók kísértésétől

A „szent szégyen” mentsen meg minket az ambíciók kísértésétől

Az Úr adja meg a „szent szégyen” kegyelmét az ambíciók és törtetés kísértésével szemben, amely mindenkit érint, az egyházi közösséget is. Ezért fohászkodott a pápa február 21-én, kedden reggel a Szent Márta-ház kápolnájában bemutatott szentmisén.

Mind meg leszünk kísértve. E tényből indult ki homíliájában a szentatya, a napi olvasmány (Sir 2,1–13) és az evangéliumi szakasz (Mk 9,30–37) alapján. A mai olvasmány Sirák fiának könyvéből a megpróbáltatásokra készít fel minket: ha valaki szolgálni akarja az Urat, annak föl kell készülnie a kísértésekre. Márk evangéliumában pedig azt olvassuk, hogy Jézus elmondja tanítványainak, hogy meg fog halni, de ők nem értik és félnek kérdezni tőle. Ferenc pápa szerint ez a küldetés nem teljesítésének kísértése.

Jézust is megkísértették: előbb a pusztában háromszor megkísértette a sátán, majd Péter kísértette meg őt, mielőtt megjövendölte volna halálát. De az evangélium egy másik kísértésről is beszél: a tanítványok az úton azon vitatkoznak, ki közülük a legnagyobb, és hallgatásba burkolóznak, amikor Jézus megkérdezi tőlük, miről beszélnek – folytatta a szentatya.– Hallgatnak, mert szégyellik a vitát. Jó emberek voltak, akik követni és szolgálni akarták az Urat. De nem tudták, hogy az Úr szolgálatának az útja nem könnyű, nem olyan, mint belépni egy szervezetbe, egy jótékonysági intézménybe, vagy jót tenni: nem, ez valami más. Féltek ettől. Aztán ott van a világiasság kísértése: amióta egyház az egyház, ez így történt, egészen napjainkig ez történik és így is marad.

Gondoljunk csak a plébániákon zajló harcokra: „Én ennek a társulatnak az elnöke akarok lenni, feljebb akarok kapaszkodni a ranglétrán”. „Ki itt a legnagyobb?” „Ki a legnagyobb ezen a plébánián? Nem, én fontosabb vagyok, mint ez meg az, nem azért, mintha csinált volna valamit…” És akkor indul mégis a bűnlajstrom… A kísértés odavezet, hogy kibeszéljük a másikat és törtetünk – figyelmeztetett a pápa, majd további példákat hozott ennek a kísértésnek a megértetésére.

Néha mi, papok is szégyenkezve mondjuk: „Én azt a plébániát szeretném…” – „De hisz az Úr itt van…” – „Én mégis azt a plébániát kérem…” Ugyanaz. Nem az Úr útja, hanem a hiúság, a világiasság útja ez. A püspökök között is megesik ez: a világiasság megkísérti őket – folytatta a szentatya. – Hányszor előfordul, hányszor halljuk: „én itt vagyok ebben az egyházmegyében, de kinézem magamnak azt, amelyik fontosabb, és mozgósítom a befolyásomat itt-ott, nyomást gyakorlok erre-arra, hogy eljussak oda…” – „Pedig az Úr itt van!”

A vágy, hogy fontosabbak legyünk, a világiasság útjához vezet – mutatott rá Ferenc pápa, és arra buzdította a hívőket, hogy kérjék mindig az Úrtól a szégyenkezés kegyelmét, amikor ilyen helyzetekben találják magukat. Jézus felfordítja a logikát, emlékezteti a tizenkettőt: „ha valaki első akar lenni, legyen mindenki között az utolsó, és mindenkinek a szolgája” (vö. Mk 9,30–37), és egy gyermeket állít közéjük. A szentatya azt kérte, hogy imádkozzunk az Egyházért, mindannyiunkért, hogy az Úr megvédjen az ambícióktól, a világiasságtól, attól, hogy nagyobbnak érezzük magunkat másoknál.

Az Úr adja meg a szégyenkezés, a „szent szégyen” kegyelmét, hogy a kísértés pillanatában szégyenkezni tudjunk: „De hát én képes vagyok így gondolkodni? Amikor látom Uramat a kereszten, én arra akarom használni az Urat, hogy törtessek?” Adja meg az Úr a gyermeki egyszerűség kegyelmét, hogy rájöjjünk, csak a szolgálat útja van – fogalmazott a pápa, majd végül arra buzdított, mondjuk magunkról: „Csak egy haszontalan szolga vagyok”.

Forrás: Vatikáni Rádió

Fotó: News.va