A Szentírás és a magyar népmesék

A Szentírás és a magyar népmesék

Manapság egyre nagyobb hangsúlyt kap kulturális életünkben a népmesék világa. Mind többen ismerik fel létjogosultságukat, hasznosságukat. Emellett óriási érdemnek tekinthető, hogy visszakerülni látszik eredeti közegébe, a felnőttek közé. Vallásos emberek között azonban tapasztalható egyfajta megosztottság a magyar népmesék megközelítését illetően.

Akadnak, akik elfogadják helyüket a vallásos életben, de akadnak, akik mintegy ellenfélként tekintik a népmesék szereplőit és eseményeit, mondván, túlzott erővel hatnak az emberre, ami ráadásul elfordítja a hívő szívét a Teremtőjétől.

Az utóbbi vélemény képviselői számára született meg ez az esszé, remélve a nézetek közeledését. A kérdés, melyet a kidolgozás segítségéül hívok: illetékes lehet-e a magyar népmese világa és eszmeisége a Szentírás képviseletére?

Azok a dolgok, fogalmak, tárgyak, emberek tudják egymást méltón és hitelesen képviselni, amelyek és akik az élet valamely területén egyazon módon és elvek mentén törekszenek céljaikat megvalósítani. Látnunk kell tehát, hogy a népmese eszköztára megfelel-e ezen magas elvárásoknak, mielőtt a kérdésben feltett illetékességről határozottan döntenénk.

Az első és legszembetűnőbb népmesei eszköz maga a mesélő. Eszköze az átadásnak, ami magas fokú alázatot, egyfajta révült állapotot követel meg az átadótól, hisz az elmondott történet nem a mesélőről szól, nem a saját lelki életének a kitárulkozása, hanem egy egész nemzet számára nyújt tanítást, útmutatót, erkölcsi példát. E történetek elmesélői mára jórészt névtelenekké váltak, mert ők is és egykori hallgatóik is tudták, hogy nem az elmondó neve a fontos, hanem az elmondottak, s a révült állapot annak ígéretét is sugallja, hogy az átadott tanítás az emberinél magasabb szintről érkezett. Akkoriban ez nem jelentett kétséget senki számára. Ezért is tartották fontosnak a hallott tanítás követését. Ily módon, ha nem is papokként, de tanítókként tették a dolgukat, s miután e tanítások nagy része az Istenhez való igazodásról és a jóravaló, hívő életre nevelésről szóltak, mai megnevezéssel akár hitoktatóknak is titulálhatnánk őket.

Egy másik jellegzetes eszköz a képi beszéd, az úgynevezett példabeszéd- szerű tanítás.

Ha az ember kicsit beleássa magát az emberiség vallásaiba, felismerheti, hogy a legrégibb tanításoktól kezdve a legújabbakig metaforákkal, hasonlatokkal, megszemélyesítésekkel fejezik ki a transzcendensből jövő üzeneteket. Ennek voltaképpen egyszerű a magyarázata: az emberi szó- és kifejezőkészlet rendkívül sekélyes az emberi elme által befoghatatlan világból érkező tanítás közvetítéséhez. A lélek viszont képes a „lebutított” fogalmakat érzés szintjén megőrizni és bizonyos tekintetben értelmezni is. Akinek nyitott, tiszta szellemisége van, az a lélek által tárolt üzenetet képes emberi szinten is hasznosítani. Ezt a nyitott szellemiséget kívánta meg Jézus is a követőitől, akiktől elvárta a tanítása megértését és továbbadását. Ugyanezt a közvetítési módot tartja életben a magyar népmese világa.

Egy gondolathoz kapcsolódó kérdéskör megvizsgálásához kétféleképpen közelíthetünk: egyik esetben feltételezzük, hogy az alapállítás, a kiinduló gondolat igaz, és igyekszünk azt érvekkel, bizonyítékokkal alátámasztani, a másik esetben kétségbe vonjuk a megállapítást, és az érvek és ellenérvek arányaiból következtethetünk a végeredményre.

Jelen esetben a kiinduló gondolat az, hogy a magyar népmesék és a Szentírás között van kapcsolat. Ennek a megállapításnak a bizonyításához ez a rövidke dolgozat az első megközelítést alkalmazza, mégpedig a magyar népmesék igen gyakori témáját alapul véve, mely rendre úgy kezdődik: „Amikor Krisztus Urunk a földön járt.”

Végigolvasva és elemezve Benedek Elek több mesegyűjteményét (pl. Magyar mese- és mondavilág I–II., Kék liliom, A vitéz szabólegény, Világszép nádszálkisasszony), Illyés Gyula: Hetvenhét magyar népmesék mindkét válogatását, Arany László: Szép magyar népmesék, Hetedhét Magyarország népmese-válogatás kilenc kötetét, Kriza János és Féja Géza gyűjteményeit, megállapítható, hogy a kérdéses kapcsolat három formában is megtalálható, felismerhető.

– Népmesék, amelyekben szerepel Jézus, illetve Isten (a továbbiakban: Krisztus Urunk-mesék).
– Népmesék, amelyekben felismerhető egy-egy történet vagy szereplő a Bibliából (a továbbiakban: Biblia-mesék).
– Népmesék, amelyekből a Biblia képeit, jegyeit, tanítását olvashatjuk ki (a továbbiakban: Szent-képek meséi).

Ezzel a keresztény ember számára értékrendjét, erkölcsét tekintve kétség kívül az általános érvényű mesék fölé emelkedik a magyar népmese, és mítosszá válik mind létértelmezés szerinti jelentése, mind pedig azon elgondolás szerint, melyet Kerényi Gábor megfogalmazásában olvashatunk: „Ha az élet fenntartás nélkül beleömlik az áthagyományozott anyagba, nagy szertartásos formák közt: kultuszban vagy háborúban (mert archaikus népeknél ez is szertartás), akkor mitológiával és hősmondával állunk szemben. Amikor a nagy szertartások egészen kicsivé: elbeszéléssé és odahallgatássá, majd csupán olvasássá zsugorodnak össze, az élet fenntartás nélkül való beleömlése önfeledt élvezetté, akkor meséről, az olvasás esetében pedig már a regény egy neméről van szó.”

1. Krisztus Urunk-mesék

Ezen népmeséket a kimondott, egyértelműsített Szentírásra való utalása miatt nevezhetjük evangéliumtanító meséknek. Alapjuk a Szentíráson túl a magyar hagyomány, s hitünk legvalóságosabb Mesterének megjelenítése által igazolják annak tényét is, hogy a népmesék nem kitalációk, nem egy ember képzeletének játékai, hanem valóságon alapuló tanítások. A magyar hagyomány elemeinek megjelenése a népmesékben teszi lehetségessé, hogy belekerülhessen a Megváltónk, mint főszereplő, hisz a hagyományunk köztünk, velünk élő létezőként tartja őt számon, aki olykor meg-megjelenik egy-egy jeles eseményen, csoportban, egyéni imákban. A magyar népmesék elmondói és hallgatói számára teljességgel természetes, hogy időnként a földön jár Szent Péterrel vagy egyedül, mint az is, hogy az Isten megjelenhet egy családi ebéden pünkösd vasárnap.

A Krisztus Urunk-mesék csoportjába sorolható mesék mindegyike Jézus megjelenésével, az ő igazságosságát és szeretetét közvetíti felénk, a hét főbűn, az erények és egyéb alapvető kérdések felvetésével, mint például a zsugoriság (ld. Krisztus és a fösvény asszony), a telhetetlenség (Krisztus és az elégedetlen pópa), önzetlenség, áldozatkészség (ld. A juhász báránya), önteltség (ld. A tűz) stb. Jellegüknél fogva ugyanide sorolhatók azok a mesék is, melyekben maga Isten jelenik meg. Ezekből jóval kevesebb van, hisz a keresztény hívők hagyományában Isten Jézusban testesül meg, tehát ha azt szeretnénk kifejezni, miként tesz igazságot a teremtő Isten közöttünk, azt az ember számára legelképzelhetőbb formában Jézus megjelenésével lehet megtenni. Ennek ellenére egy-egy alkalommal mégis találkozunk Istennel, bár csupán egy-egy mozzanat, egy-egy rövid, jelképes erejű látogatás erejéig. Nagyon szép példameséje ennek Halász Józsi története.

2. Biblia-mesék

Ebbe a csoportba lehet azon meséket jegyezni, amelyekben egyértelműen felismerhető valamely Bibliából ismert hős története vagy jelleme. Az ilyen típusú népmesék a Bibliát ismerők számára ajánlottak, akikben az olvasott történet azonnal beindítja az emlékezetet, és megnyitja a kapcsolatot a Szentírással. Lehetőséget adnak ezáltal a Szentírás magyarázatára, játékos, könnyed elsajátítására. Ezért nevezhetjük őket hitoktató meséknek is. Egyben arra a fontos kérdésre is megfelelnek, vajon a Szentírás mindkét könyvét forrásként kezeli-e a magyar hagyomány, vagy csupán az Újszövetséget? A válasz mind a szent képek, mind a történetek és hősök tekintetében egyértelműen és kétség kívül igen. Olvashatunk ugyanis szent forrás fakasztásáról, a folyók vagy mély patakok kettéválasztásáról, ellenséges óriásokról, akiket ésszel, ügyességgel lehet legyőzni, hegyekről, melyek tetején templom van vagy palota, találós mese feladásáról, egymás ellen harcoló testvérekről, csodálatos kincset rejtő ládáról épp úgy, amint szőlőművesről, tékozló fiúról, fán búvó emberről, betegek csodálatos módon való gyógyításáról stb. S miután a magyar népmese a magyar hagyomány része, e fent sorolt érvek birtokában két dolgot állapíthatunk meg: a Szentírást a magyar ember nem tudja elhagyni, mert beléivódott, az élete részévé vált, és a magyar ember nem hagyhatja el a hagyományát, mert a Szentírást őrzi.

3. Szent képek meséi

A szent képek csoportmegnevezés alatt szerepelhetnek azon mesék, melyek megjelenítenek egy-egy képet, mely vagy egyenes vonalban vezethető a Bibliához, vagy kisebb áttételekkel. A példaként megnevezett képek – a magyar népmesei kép és a Bibliában található azonosságok összevetésében – csupán ízelítőül, továbbgondolásra való ösztökélés gyanánt szerepelnek itt.

Só: Mt 5,13; Lk 14,34–35; Mk 9,50
Kút, kútba vetés: 1Móz 37,20–24; Jn 4,11–12
Kenyér: Mt 14,19; Mk 14,22; 1Kor 11,24
Hegy: Mt 5; Mk 9,2; Mk 14,26
Gyöngy: Mt 13,46
Vendéglátás, lakodalom: Luk 14,13; Jn 6,10–14; Jn13, Mt 22
Hal, halászat: Jn 21,7; Jón 2

A magyar népmeséket az azt értők, érteni akarók nem csupán olvassák és hallgatják, hanem segítségével élik is mindazt, ami reánk öröklődött hitünkben, hagyományunkban. S ezen örökség népmesei megnyilvánulása nem tesz különbséget római vagy görög katolikus és a protestáns egyház tanításai között, ugyanis megtalálja és megtartja azt a hidat a teremtő Isten üzenetének közvetítésében, amely minden egyház számára hasznosítható. Boncolgat ugyan magas szintű teológiai kérdéseket, de csupán közvetett módon, biztosítva ezzel a mélyebb értelmezés lehetőségét az arra vágyók számára. Akinek viszont elegendő a felszínes, könnyebben megfogható magyarázat és útmutatás, azoknak az emberi felfogóképesség különféle szintjei számára is megérthető, az érzésekre ható és azok segítségével működésbe lépő képeket ad. Szól minden olyan embernek, aki olvasni nem tud, így a Bibliát sem forgathatja, illetve mindazoknak, akik kizárólag a szívük-lelkük segítségével szeretnék és tudják magukévá tenni a Szentírás üzenetét. A magyar népmesék a legszebb ökumenizmust hirdetik Jézus üzenetével, a Biblia tanításaival, a szabadság és a boldogság elérésének, megtartásának megvalósítására biztatva mindannyiunkat. Mindezt úgy teszi (szemben más, a mai értékrend szerint kelendőbb tanítással), hogy a Szentírást nem maga mellett és alatt, hanem végig maga előtt és fölött tartja számon.

Benke-Szabó Lilla

Forrás és fotó: jelujsag.hu