A szív temploma- Martos Balázs atya elmélkedése Szent Család vasárnapjára

A szív temploma- Martos Balázs atya elmélkedése Szent Család vasárnapjára

Lukács evangéliumának első és utolsó jelenete is Jeruzsálemben, mégpedig a templomban zajlik: Zakariásnak itt jelenik meg Gábor angyal, hogy hírül adja Keresztelő János születését (Lk 1,5-22). 24 fejezettel, illetve harminc esztendővel később pedig az apostolokról halljuk, hogy „szüntelen ott voltak a templomban, és áldották Istent”, vagyis engedelmesen várták, hogy Jézus elküldje az Atya ígéretét (vö. (Lk 24,52-53). A gyermekségtörténet helyszínei Júdea és Galilea, illetve újra meg újra Jeruzsálem és a templom. Ez, a templom, az események titkos középpontja, amely az ünnepek rendje szerint vonz, hazavár és útnak indít. S a kicsiny ország körülötte: az evangélium bölcsője, amelyet oly sok próféta, Isten embere, hűséges ősatya és ősanya ringatott, altatva-keltegetve Isten ígéretét.

A 12 éves Jézusról szóló elbeszélés, a gyermekségtörténet befejező epizódja, szintén a templom köré szerveződik. Jézus és szülei minden évben felmennek Jeruzsálembe – tudósít Lukács –, most a húsvét ünnepére, egyébként évente háromszor is, ahogy azt a törvény előírja (vö. Kiv 23,14-17; 34,23; MTörv 16,16). A szülők teszik, amit tehetnek és tenniük kell, ámde ölelésükben felnövekszik, s abból immár önállóvá érik a gyermek, a Fiú. A képletes bölcső immár nemcsak a zsidó nép, hanem egy valóságos család. A családról Isten Fia sem mondott le földi pályafutásának kezdetén.

A felmenetel és hazatérés, Jeruzsálem és Galilea mindenesetre Jézus egész küldetésére ablakot nyit. Megpróbáltatásaira készülve Jézus kijelenti tanítványainak: „Most felmegyünk Jeruzsálembe…” (Lk 18,31; vö. 9,51). A családi zarándoklat húsvétkor történik, ahogy majd a keresztáldozat is. Az „elveszett” gyermekre három nap után találnak rá, mint a Feltámadottra, akit azelőtt „bánkódó” tanítványok, főleg asszonyok kerestek. „Nem értik” Jézus szavait a szenvedéssel és feltámadással kapcsolatban sem (vö. Lk 9,45; Mk 9,10). Az angyal később a mostaniakhoz hasonló szavakkal kérdezi a sírhoz futókat: „Miért keresitek az élőt a holtak között?” (Lk 24,5). Ezek az áthallások arra emlékeztetnek, hogy a Szent Család tapasztalata egyben a keresztény közösségé: az „elveszett, de megkerült, halott volt, de életre kelt” Fiú (vö. Lk 15,32) a köztünk élő Isten Fia, akit ez a közösség jelenlévőként is keres, akit tetteiben valamiképpen követni akar, hogy így is életre keltse.

Lukács azzal is lekerekítette elbeszélését, hogy előtte és utána (a vasárnapi szakaszunkat megelőző, illetve befejező versben – Lk 2,40.52) Jézus növekedését említi, mégpedig elsősorban bölcsességben. Ez a templomi jelenet első csúcspontja is. Jézus mint isteni bölcsességgel megáldott tanító van jelen a templomban. Kérdez és tanít, csodálkozik és csodálatot kelt. A kölcsönösség, az egymást kiegészítő hatások sokasága az élet, az elevenség jele. Lukács a hellén irodalom szokásait is követi, amikor 12 évesen, a gyermekkor végén mutat rá Jézus rendkívüli egyéniségére. Kürosz, Epikurosz és Augustus, Sámuel és Salamon pályafutása a hellenisták szerint szintén ebben a korban indult el. A jelenet lényegét, valódi csúcspontját mégis az a párbeszéd őrzi, amelyet az anya folytat fiával. „Miért tetted ezt velünk? Apád és én bánkódva kerestünk. – Nem tudtátok, hogy nekem Atyám dolgaiban kell lennem?”

Jézus bölcsője tovább ring Mária szívében. Ő Lukács legfőbb tanúja. Szívében azt is őrzi, amit oly nehéz volt hallania, Jézus első szavait, első megszólalását Lukács evangéliumában. „Nem tudtátok, hogy nekem Atyám dolgaiban kell lennem?” Aki szeret, az elveszít és megtalál. Isten majd megmutatja, hogyan lehetünk egészen az övé úgy, hogy közben szelíd komolysággal éljük földi közösségeink életét.

Forrás: Vatikáni Rádió

Kép: internet