Akit a mennyben is megkoronáztak…

Akit a mennyben is megkoronáztak…

Száz éve koronázták magyar királlyá Boldog IV. Károlyt

Károly főherceg útja a trónig nem volt egyszerű. A trónöröklés rendje szerint születésénél ( 1887. aug.17. ) fogva nem sok esélye volt rá, hogy a több, mint hatszáz éve diadalmasan regnáló dinasztia uralkodóinak sorába lépjen. Apja, Ottó Ferenc az 1848 decemberében megválasztott császár, Ferenc József öccse volt, édesanyja pedig Mária Jozefa szász királyi hercegnő. A történészek szerint az édesapa meglehetősen szabados felfogással rendelkezett az életről, nemegyszer volt hangos botrányaitól az udvar. A kis Károlynak nem szolgálhatott példaképül, így minden bizonnyal az erkölcsös, mélyen vallásos édesanya formálta a kisfiú lelkivilágát. A Habsburg – család sarjaként természetesen fontos közéleti szerepet szántak neki, de a korona másokra várt. Elsősorban a királyi család szemefényére, Rudolf trónörökösre. Az 1889-es mayerlingi tragédia szertefoszlatta ezt a tervet. A trón várományosa Ferenc Ferdinánd, az uralkodó unokaöccse lett. Az új trónörökös azonban rangon alul házasodott, ezért vállalnia kellett, hogy gyermekei már nem követhetik őt a sorban. Ekkor kezdett a figyelem Habsburg Károly felé fordulni. Miután 1906-ban édesapja elhunyt, tudatosan is arra nevelték, hogy egyszer majd átveszi az Osztrák-Magyar Monarchia kormányzását. A történelem kereke gyorsan forgott. 1914-ben Szarajevóban meggyilkolták Ferenc Ferdinándot, 1916. november 21-én pedig 68 évnyi uralkodás után meghalt Ferenc József császár. A ,, nagy háború” kellős közepén, 1916. december 30-án került sor az új király megkoronázására. A magyar szokásjog értelmében a Szent Koronával, amit az esztergomi érsek, Csernoch János tett Habsburg Károly fejére a budavári Mátyás – templomban . Ősi szokás szerint magyar királynévá koronázták a feleséget, Zita Bourbon- pármai hercegnőt is. A Szent György- téren az összes magyar vármegye földjéből összehordott koronázási dombra felvágtatott a király, és kardjával a négy égtáj felé suhintva jelezte, hogy minden támadástól megvédi az országot. Nagy szükség is volt rá, mert a Monarchia csapatai hadban álltak az Orosz Birodalommal, Angliával, Franciaországgal és az 1915-ben a szövetségesből lett ellenséggel, Olaszországgal is. A fiatal király gyakran ment ki a frontra katonái közé, leggyakrabban a súlyos harcok színhelyévé vált itáliai csataterekre, az Isonzó és Piave völgyébe, a doberdói sziklamagaslatokra. IV. Károly 1917-ben, miután az USA is belépett a háborúba az antant hatalmak oldalán, világosan látta, hogy békét kell kötni, amíg nem késő, méghozzá akár a nagy szövetséges, a Német Császárság akarata ellenére is. Béketörekvéseit a franciák elárulták, így a Monarchia nagyon kellemetlen helyzetbe került szövetségeseivel szemben, és mind inkább elvesztette cselekvőképességét. 1918 őszére világossá vált, hogy a központi hatalmak elvesztették a háborút. A padovai fegyverszünet aláírása ( 1918. nov. 3. ) a Bécs melletti Eckartsauban található vadászkastélyban saját kézzel, magyarul írt nyilatkozatban 1918.november 13-án lemondott az uralkodói jogok gyakorlásáról, és elismerte Magyarország függetlenségét, jövőbeni államformáját. Nemzetünk iránti szeretetét a nyilatkozatban sem felejtette el kinyilvánítani: ,, Nem akarom, hogy személyem akadályul szolgáljon a magyar nemzet szabad fejlődésének, mely iránt változatlan szeretettől vagyok áthatva. „ Feleségével és gyermekeivel ekkor Svájcba költözött, kis nyugodalmat remélve. Magyarország azonban az őszirózsás forradalom és a tanácsköztársaság véres réme után rendezni kívánta helyzetét. Semmisnek mondták ki a köztársasági államformát és visszatértek a királyság ősi intézményéhez. Az úgynevezett legitimista körök, köztük a magyar arisztokrácia több jeles tagjával, úgy vélték, hogy ha egyszer helyreállt a királyság, akkor térjen vissza a törvényes uralkodó is. Károly király hallgatott a hívó szóra, és 1921 húsvétján visszatért Magyarországra. A trianoni béklyóba vert országnak azonban háborús fenyegetés terhe mellett megtiltották, hogy a Habsburgokat visszaengedjék a trónra. A Masaryk és Benes- vezette Csehszlovákia egyenesen azzal fenyegetett, hogy a Habsburg- restaurációt casus belli-nek, háborús oknak tekinti. Károlynak tehát dolgavégezetlenül kellett visszamennie Svájcba. Ugyanez év őszén még egyszer visszajött, most már katonai támogatással, és királyhű önkétesektől kísérve. Október 23-án összecsapásra került sor Budaörsnél, a halottakat látva azonban a király megértette, hogy a vérontás elkerülése végett végleg le kell mondania jogos igényéről. Ezután Madeira – szigetére vitték, ahol Funchalban hunyt el családja körében 1922. április 1-jén. Vallásossága, szent istenféleme közismert volt nem csak családja, de a magyarság körében is. Rövid uralkodása alatt és utána is tudták, hogy olyan király fejét érintette Szent István koronája, aki méltó volt oltárra emelt elődeihez. Ő is úgy tekintett az uralkodásra, ahogy Szent László királyunkról írja Képes Krónika: ,, inkább mennyei koronára áhítozott, semmint még élő király földi koronájára”. Ahogy a nagy lovagkirálynak, úgy IV, Károlynak is megadatott ez a jutalom, és amikor 2004. október 3-án Szent II. János Pál pápa a boldogok sorába emelte, a mennyben is megkoronázták.”

Sárközi János