Aprószentek

Aprószentek

Azokra a gyermekekre emlékezünk december 28-án, akiket Jézus születése után öletett meg Heródes a prófétai ígéreteket beteljesítő Messiás király miatt, azt gondolván, hogy így megmentheti királyságát.

A rómaiak Kr. e. 43-ban ültették a fejedelmi székbe az idegen származású Heródest, aki ravaszsággal, vesztegetésekkel, szónoki ügyességgel és erőszakkal szerezte hatalmát. Mindezek következtében Kr. e. 40-ben a rómaiak kegyéből királyi címet kapott, de azt mondták róla, hogy „úgy került trónra, mint egy róka, úgy uralkodott, mint egy tigris, és úgy halt meg, mint egy kutya”.

Heródes fölvirágoztatta az országot, birodalma majdnem olyan nagy volt, mint Dávid országa. Családi élete azonban boldogtalan volt: féltékenységgel, intrikákkal, gyilkosságokkal teli. Utolsó feleségét és két fiát is megölette a király Kr. e. 7-ben, abban az évben, amikor Betlehemben megszületett a Gyermek, a megígért Király. Ekkor történt az is, hogy Heródes megparancsolta alattvalóinak, hogy tegyenek hűségesküt a császárra, Augustusra. A farizeusok ezt megtagadták, ezért Heródes hatezer férfit feszíttetett keresztre Jeruzsálemben. Josephus Flavius szerint a vérengzésnek főként az volt az oka, hogy néhányan ezek közül a Messiás eljöveteléről jövendöltek.

Az egész országot a gyász és rettegés bénította, amikor Jeruzsálemben megjelentek a napkeleti bölcsek, és föltették a kérdést: „Hol van a zsidók újszülött királya?” Szent Máté meg is jegyzi evangéliumában: „Heródes megrettent, és vele együtt egész Jeruzsálem.” A hatalomféltéstől eszelőssé vált öreg Heródes azonnal összehívta a főpapokat és a nép írástudóit, és nekik szögezte a kérdést: „Hol kell születnie a Messiásnak?” Azok azt válaszolták, hogy a júdeai Betlehemben, mert így jövendölte Mikeás próféta. Ennek hallatára Heródes kikérdezte a bölcseket, mikor látták meg a csillagot, melynek nyomán országába jöttek, aztán ezzel küldte őket Betlehembe: „Menjetek, szerezzetek pontos értesülést a gyermek felől. Ha megtaláltátok, jelentsétek nekem, hogy én is elmenjek és hódoljak neki!” (Mt 2,2–8).

A bölcsek útnak indultak, és íme, a csillag elvezette őket a betlehemi barlanghoz. Ott megtalálták a keresett Gyermeket, leborulva hódoltak előtte, és átadták neki ajándékaikat: aranyat, tömjént és mirhát. Mivel pedig álmukban intést kaptak, hogy ne térjenek vissza Jeruzsálembe, más úton indultak hazájukba.

Alighogy a bölcsek elhagyták Betlehemet, Józsefnek álmában megjelent egy angyal, és így szólt: „Kelj föl! Fogd a gyermeket és anyját, menekülj Egyiptomba, és maradj ott, amíg nem szólok, mert Heródes keresi a gyermeket, és meg akarja ölni!” József engedelmeskedett, még azon az éjszakán elindult Jézussal és Máriával Egyiptom felé. „Amikor Heródes látta, hogy a bölcsek kijátszották, nagy haragra gerjedt és Betlehemben meg annak egész környékén megöletett minden fiúgyermeket a kétévestől lefelé, a bölcsektől megtudott időnek megfelelően” (Mt 2,13–16). A bölcsek csillaga ugyanis ekkor már második éve ragyogott az égen. Ez indította Heródest arra, hogy a két év alatti fiúkat ölesse meg. Biztos akart lenni abban, hogy az új királyt is elpusztítja.

Egy korabeli esszénus forrásban olvasható: „Akkor egy kegyetlen király következett, egy vakmerő és istentelen ember. Ölte az embereket és a gyermekeket, és rettenetes félelem vett miatta erőt az egész országon. Olyan vérengzés történt az ő nevében, mint amilyen Egyiptom földjén történt.” A szerző a kivonulásra, az egyiptomi elsőszülött gyermekek halálára emlékezve beszél a betlehemi gyermekek meggyilkolásáról.

Hányan lehettek ezek a megölt kisdedek? Heródes nem készíttetett jegyzőkönyvet, és számukat a helyi hagyomány sem őrizte meg. Voltak, akik egy tucatnyi gyermekről, mások a Jelenések könyvére hivatkozva 144 ezerről beszéltek (7,4). A lakosság arányait figyelembe véve, ha a Jézus-korabeli Betlehem népességét körülbelül ezerre tesszük, akkor a meggyilkolt kisfiúk száma 30-40 lehetett.

A helyi hagyomány szerint az „aprószentek” sírja az alatt a bazilika alatt van, amelyet Nagy Konstantin építtetett Jézus születésének barlangja fölé. 1347-ben Poggibonsiból egy Miklós nevű barát járt a Szentföldön, és följegyezte, hogy a Születés barlangjától kelet felé „van egy másik barlang, amely szűk, kereszt formájú barlangban folytatódik. Ott vannak eltemetve az aprószentek. A sírokat egész szorosan egymás mellé vágták a sziklába, mint a lovak abrakos jászolát”. A sírbarlangot a 15. század folyamán befalazták, és nem is tudtak róla sokáig. 1962-ben vették észre az elfalazott bejáratot, és amikor kibontották, fölfedezték a kereszt alaprajzú sírbarlangot. A kereszt három szárának végében, körülbelül egy méter magasságban ívelt nyílás alatt mélyedéseket vettek észre, ezek azok az abrakosjászolszerű gyermeksírok.

Az egyház vértanúként tiszteli az „aprószenteket”, akik szóval még nem tudtak vallomást tenni Krisztusról, a vérük hullásával azonban tanúsították, hogy Ő az, akiről a próféták jövendöltek, a Király, aki vasvesszővel fogja kormányozni a népeket.

Ünnepüket a keleti egyház december 29-én, a római egyház a 4. század óta december 28-án üli.

Istenünk, az Aprószentek a mai napon nem szóval, hanem vértanúhalálukkal hirdetik dicsőségedet. Add, kérünk, hogy beléd vetett hitünket ne csak szavunkkal valljuk, hanem életünkkel is tanúsítsuk. A mi Urunk, Jézus Krisztus, a te Fiad által, aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön örökké. Ámen.

* * *Aprószentek ünnepe vallásos tartalmához Európa-szerte néphagyományok fűződnek. A legismertebb a vesszőzés vagy korbácsolás.  A szokás 20. századi formája szerint az aprószentek napját megelőző estén vagy az ünnepnapon a legények és fiúk vesszőköteggel vagy vesszőből font korbáccsal gyengén megcsapkodták a lányokat, asszonyokat bőség-, egészség- és szerencsekívánó mondókák kíséretében.

A bibliai történet a templomi prédikációk következtében elevenen élt egészen a 20. század elejéig is az aprószentek napi szokások mögött. Ahol fiúgyermekeket is megkorbácsoltak, ott ezt a betlehemi kisdedek szenvedéseire vetítették vissza, a lányok megvesszőzésének ceremóniáját pedig úgy magyarázták, hogy Betlehemben a fiúgyermekek pusztultak el, most a lányoknak kell értük szenvedniük. A korbácsolás azonban pogány termékenységvarázsló rítusokra vezethető vissza. Ezeket az egyház úgy erősítette meg, hogy a korbácsolásra használt vesszőt felvette szentelményei közé. Magyarországon 16. századi egyházi források említik a „vesszők megszentelését”, világi források pedig már a 15. századból tudósítanak a korbácsolás népi formáiról. A megáldott vessző vagy a belőle font korbács elhárította a betegséget az emberektől.

Forrás: Magyar Kurír

Fotó: világháló