Augusztus 2. – Vercelli Szent Özséb püspök

Augusztus 2. – Vercelli Szent Özséb püspök

 

 

28500Szardínia szigetén született 283 körül. Szülei keresztények voltak, de az akkori szokásoknak megfelelően csak felnőtt korában, 309-ben keresztelkedett meg Özséb (Eusébiusz) pápánál, nevét is tőle kapta. Rómában Szilveszter pápa alatt pap lett. 345. december 15-én az Észak-Olaszországi Vercelli első püspöke lett, maga I. Gyula pápa szentelte püspökké.

 Az ariánusokkal az Egyház nem tudott megállapodni. Zsinatról zsinatra változó erővel születtek határozatok, de végső megállapodásra nem tudtak jutni. Hithűsége Constancius császár ellenzését váltotta ki, 356 táján száműzetésbe küldte, ahol sok szenvedés várta. Száműzetésének állomásai: Palesztina, Kappadócia, Felső-Egyiptom. Az ariánusok itt is állandóan börtönnel, tömegtüntetéssel, sőt lincseléssel kínozták.

 Julianus apostata uralkodása idején 361. végén véget ért számkivetettsége. Alexandriába, majd Antiochiába sietett. Az alexandriai zsinaton Szent Atanázzal együtt békejobbot nyújtott ő is az ariánusoknak. Nyolcvan évesen, 363-ban hazatérve továbbra is az ariánusokkal küzdött, az igaz hit védelmében. Sokat prédikált, papjai között bevezette a szerzetesi életformát. Ebben nyugaton az első volt.

 Vercelliben halt meg 371. augusztus 1-jén, sok szenvedése miatt vértanúként tiszteljük. (Egy legenda szerint az ariánusok hithűsége miatt megkövezték Az ágostonos kanonokok patrónusa.

kép: santiebeati.it

forrás: szentantal.bajabaratok.hu