Augusztus 8. – Szent Domonkos áldozópap

Augusztus 8. – Szent Domonkos áldozópap

 

 

23950AT Domonkos Calaruegában, Spanyolországban született 1170-71-ben. Édesapja Guzmán Félix, édesanyja Aza Janka, akit boldogként tisztelünk. Domonkos születését csoda előzte meg. Édesanyja álmában úgy látta, hogy egy kiskutyát szül, aki a szájában égő fáklyával az egész világot lángba borítja. A kutya már Szent Domonkos kora előtt is a prédikátor szimbóluma volt, ahogy a bárány a híveké, a farkas pedig az eretnekeké. Firenzében egy freskó témája a prédikátorok missziója az Egyházban. A kép alsó részén látható Szent Domonkos, amint kis fekete-fehér kutyákat küld szét a világba. Ezek megtámadják és széttépik a kis bárányokra támadó farkasokat. A kutya prédikációs jelképként bekerült a rendi címerbe.

 Szent Domonkos Mária-tiszteletét édesanyjától, Boldog Jankától tanulhatta, aki kisgyermekkorában magával vitte őt zarándokútjaira Silosba, a híres Mária-kegyhelyre, oda, ahol Silosi Szent Domonkos (született 1010 körül, meghalt 1073. december 20-án) bencés szerzetes, prior, későbbi apát élt. A kolostor, ahol meghalt, ma az ő nevét viseli: „Santo Domingo de Silos”. Szülei az iránta való tiszteletből adták fiuknak ezt a nevet. A szülőknek Szűz Mária és a többi szent iránti tisztelete meghatározó lehetett gyermekeik életében. Jól gondoskodtak vallásos nevelésükről. Mannesz nevű testvére is belépett a Rendbe és őt is a boldogok között tartjuk számon. Domonkos nevelését pap nagybátyjára bízták. Később pedig Palenciában teológiai tanulmányokat folytatott és kitűnt a szegények iránti könyörületességben, mint osmai kanonok a buzgó imádságban, és mint elöljáróhelyettes (1201) szépen haladt előre mások okos vezetésében. Az igehirdetés szorgalmas munkása lett az albi eretnekség által felforgatott toulouse-i vidéken (1206) és III. Ince pápa jóváhagyásával a hit terjesztésének új módját vezette be az evangéliumi szegénység példájával és a tanításban a testvéri példabeszéddel. A nők szerepét is igen nagyra értékelte az evangelizálás munkájában. Ezért kolostort alapított nekik a Dél-Franciaországi Prouille-ban (1206), hogy az számukra a lelki fejlődés helye legyen. Az igehirdetésben vele együtt működő néhány társa fogadalmát elfogadva, Toulouse-ban megalapította (1215) az első testvéri közösséget, és ezzel egy új szerzetesrend alapját vetette meg. A kanonoki szabályozott életet Szent Ágoston Regulája alatt apostolivá fejlesztve, a maga és Rendje nevében vállalta az igehirdetés szolgálatát, ami akkoriban csak a püspökök kiváltsága volt. III. Honóriusz pápa 1216. december 16-án engedélyezte a Prédikátorok Rendjének működését. Domonkos Rómában 1217. január 18-án biztos értesülést kapott a Rend egyetemes jóváhagyásáról. Amint Jézus küldte az apostolokat, úgy Domonkos – Isten kegyelmében bízva és a Boldogságos Szűz Mária pártfogására támaszkodva – szétküldte kettesével a testvéreket 1217. augusztus 15-én egész Európába, hogy misszionáljanak. Magának tartotta fenn Olaszország északi, katar eretnekségtől veszélyeztetett nehéz missziós részét. Míg buzgó igehirdetéssel Istent adta az embereknek, az imádság erejével az embereket vonzotta Istenhez. „Mindenütt, szóban és cselekedetben, evangéliumi emberként viselkedett, testvéreivel senki nem volt nála közvetlenebb vagy kedvesebb. Nagyszerű és a legfőbb vigasztaló volt”.

 Minden erejét az igehirdetésre és a testvérek látogatására fordította. Mivel mindig gyalog járt és önmagával nem sokat törődött, 50 éves korára fizikai ereje megfogyatkozott. Ezért és alázatból is le akart mondani a Rend vezetéséről. A testvérek nem fogadták el lemondását, viszont abba beleegyeztek, hogy a káptalant (rendi nagygyűlést) a definitórium, a kiválasztott testvérekből álló testület bonyolítsa le helyette. Domonkos alázatát mutatja, hogy bár akarata ellenére volt, mégis engedelmeskedett a testvérek kérésének, és továbbra is vállalta a vezetésüket.

 Domonkos 1221-ben Bolognában súlyosan megbetegedett, és azt akarta, hogy ott, a szőlőkről nevezett Szent Miklós templomban, „a testvérek lába alatt” temessék majd el. Így is lett, Bolognában halt meg 1221. augusztus 6-án, és szándéka szerint egyszerű sírba temették ott el. Sokan vallották, akiket különböző betegségek sújtottak, hogy sírjánál visszanyerték egészségüket. A testvérek azonban nem voltak hajlandók elismerni a csodákat, és ezért a fogadalmi ajándékokat összetörték.

 Végre 1233. május 24-én IX. Gergely pápa utasítására (amikor Szászországi Boldog Jordán sok testvérrel általános káptalant tartott Bolognában), Teodorik ravennai érsek, pápai legátus jelenlétében márvány emlékműbe helyezték át Domonkos testét. (Ezért május 24-én a Rend megemlékezik Szent Domonkos ereklyéinek átviteléről, és ahol úgy alkalmasabb, ezen a napon ünneplik őt augusztus 8. helyett.) Ekkor csodálatos, természetfölötti illat kezdett áradni a szent testből, „mindenkinek világosan mutatva, hogy Krisztusnak milyen jó illata van itt, azaz, hogy az elhunyt milyen szentéletű volt. Az érsek mondja a szentmisét, és Pünkösd harmadik napja lévén, a kezdő énekben a kórus ezt zengi: Fogadjátok dicsőségetek gyönyörűségét!” (Szászországi Jordán). Ezzel kezdődött a kánoni eljárás, amelynek befejeztével 1234. július 3-án IX. Gergely pápa Domonkost a szentek sorába iktatta. Ezután Vercelli Boldog János, a hatodik rendfőnök, méltóbb sírt építtetett és 1267. június 5-én oda helyezték a testét. Amióta augusztus 6-án ünnepli az Egyház Urunk színeváltozását, azóta Szent Domonkos ünnepe augusztus 8-án van.

kép: santiebeati.it

forrás: vilagidomonkosok.x3.hu