Az alázat visszavonultságában: három éve mondott le Benedek pápa

Az alázat visszavonultságában: három éve mondott le Benedek pápa

P. Vértesaljai jegyzete

Hitetlenkedve, megdöbbenve fogadta a világ három évvel ezelőtt a hírt, amit Benedek pápa latin nyelven jelentett be a bíborosi konzisztóriumon, 2013. február 11-én, a Lourdesi Szűzanya emléknapján, ami egyúttal hagyományosan a Betegek Világnapja.

Figyelmesen olvassuk újra a szöveget:

„Drága Testvéreim!

A konzisztóriumot nem csupán a három szenttéavatás miatt hívtam össze, hanem egy olyan döntés közléséért is, amely nagy jelentőségű az egyház számára. Miután többször lelkiismeret vizsgálatot tartottam az Úr színe előtt, megbizonyosodtam arról, hogy erőim, előrehaladott koromnál fogva, már nem alkalmasak a péteri szolgálat megfelelő betöltésére. Teljesen tudatában vagyok annak, hogy ez a szolgálat alapvető lelki természeténél fogva nem végezhető el csupán cselekedettel és szóval, mert az nem kevésbé igényel imádságot és szenvedést. Mindazonáltal a mai világban, mely gyors változásoknak és a hitéletet érintő súlyos kérdéseknek van kitéve, Szent Péter bárkájának a kormányzása és az evangélium hirdetése a test és a lélek erejét igényli, melyben az utóbbi hónapok során olyannyira megfogyatkoztam, úgy hogy fel kell ismernem, képtelen vagyok jól ellátni a rám bízott szolgálatot. Ennélfogva, egészen tudatában cselekedetem súlyának, teljes szabadsággal kijelentem, hogy lemondok Róma püspökének, Szent Péter utódjának a szolgálatáról, melyre a bíborosok keze által 2005. április 19-én nyertem megbízatást, olyképpen, hogy 2013. február 28-án 20 órától Róma (püspöki) széke, Szent Péter széke megüresedik és az új pápaválasztó konklávét az arra illetékeseknek kell majd összehívnia.

Testvéreim, teljes szívből köszönöm nektek mindazt a szeretetet és munkát, amellyel szolgálatom súlyát velem együtt hordoztátok, és bocsánatot kérek tőletek minden fogyatékosságomért. Most pedig rábízzuk Isten Szentegyházát a Legfőbb Pásztorára, Urunk Jézus Krisztusra, Szűz Mária, Szent Anyja közbenjárását kérve, hogy anyai jóságával segítse a bíboros atyákat az új pápa megválasztásában. Ami engem illet, a jövőben is az Isten Szentegyházát kívánom szolgálni teljes szívvel, az imának szentelt élettel.

Vatikán, 2013. február 10. XVI. Benedek pápa”

Az azóta eltelt három év számomra, aki itt élek vele együtt, egészen a Vatikán közelében, pontosan igazolja azokat a megfontolt gondolatokat, melyeket lemondása indokaiként felsorolt. Mindenekelőtt nagy hálát és tiszteletet érzek iránta, aki ezt a példátlan és páratlan lépést megtette. Egyetlen szándék vezette küldetésében, hogy jól megfeleljen a megbízatásának és éppen ezt ismerte fel, hogy amikor „koránál fogva nincs ereje már a feladata ellátásához”, amikor „képtelen jól ellátni a rábízott szolgálatot”, akkor lemond.

A papi, a püspöki, de a péteri szolgálat ellátásának is alapja egy bizonyos emberi alkalmasság. Erről kérdik meg Isten népét a szentelés előtt, hogy méltónak tartja-e őt arra. A szentelendők elöljárója kéri a püspököt: „Az anyaszentegyház kéri, hogy szenteld fel ezeket a testvéreinket a felelősségteljes papi szolgálatra. – Méltónak találod őket? – A keresztény nép megkérdezése és az illetékesek véleménye alapján tanúsítom, hogy méltónak találtattak”.

Ez a megfontolás olyan alapot jelent, egyfajta természetes fundamentumot, amire aztán ráépül Isten kegyelme. Ratzinger bíboros, pontosan tudta, mit jelent a gratia supponit naturam ősi keresztény meggyőződése. A kegyelem egy természetes emberi alapot feltételez, amelyre aztán ráépülhet. Pszichés adottság ez, hozzá a szellem pallérozottsága és még összeszedett, morális magatartás. Ezt formálta Jézus az övéiben három éven át. Pünkösd Lelke erre építkezett és ebben az emberiben született meg az isteni áttörése. Benedek pápa utal erre a kezdetre, amikor „a bíborosok keze által 2005. április 19-én nyert megbízatást” Péter hajójának a kormányzására. Ahogy akkor megfontolta, belátta és elfogadta a felkérést, úgy három éve éppen azokban az adottságokban olyan megfogyatkozást tapasztalt a „test és a lélek erejében” (vigor corporis et animae… minuitur), hogy jó lelkiismerettel már nem vállalhatta a feladatát. Háromszor is használja a lemondó levél a bene kifejezést, melynek jelentése: jól, helyesen kellően, teljesen, egészen, alaposan… Teljesen tudatában van annak, hogy jól már nem tudja ellátni a feladatát, ezért egészen tudatában saját képességei megfogyatkozásának, plena libertate, azaz szabadsága teljében, lemond.

Ratzinger bíboros – Benedek pápa egész élete az igényesség, a minőség jegyében telt el. A lemondása is az volt. Minőségi! Megfontolta a lehetőségeit és döntött az emberi szabadsága jegyében. Éppen mert szabadnak érezte magát. Az Isten szabadságot hagy az embernek és meg is kérdezi felőle. Így történt a nagy Belépőnél. Isten kérdi az embert. Mária pedig a szabadsága jegyében válaszol: Fiat!

Benedek pápa a döntését egy egészen személyes kapcsolatban hozta meg. Ő és az Isten, tekintettel az Isten Népére, az Egyházra. Akinek volt hatalma őt kiszólítani a sorból, vissza is veheti azt és támaszt helyette mást, aki majd úgy tudja vállalni, ahogyan ő kezdte.

Benedek pápa tudta, amit szent elődje, II. János Pál mondott a lemondás lehetőségéről, hogy nem látja a helyét az egyházban a lemondott pápának. Benedek pápa sem látta, még „ruhája sem volt hozzá”, de már el tudta fogadni. Hogy mégis láthatóvá tegye a különbséget, alázatból levette a fehér körgallért és kiutazott Castelgandolfo-ba, hogy egyáltalán ne befolyásolja az új eseményeket.

Lemondó levelében, mintegy végrendeletben, szent testamentumban ki is jelöli a feladatát: „Isten Szentegyházát szolgálni teljes szívvel, imának szentelt élettel”. Ha látná ezt Szent II. János Pál pápa – és hát miért ne látná éppen onnan? – akkor utólagosan azt is megérti, amit akkor még nem tudott, hogy az a kicsi szerzetesház, amit ő maga építtetett a péteri szolgálatát segítő szerzetesnővérek imádsága számára a vatikáni kertekben, lett éppen fizikailag is annak a helye, amit egykor még nem tudott elképzelni. A Szentlélek vezeti az egyházat, lent, egészen a mélyben.

Benedek pápa lemondásakor azt is elmondta, hogy a péteri szolgálat a szó és a tett erején túl, nem kevésbé imádságra és szenvedésre szorul. Mindkettőt éli. Az egyiket önként választja és rendelkezik fölötte, ez az imádság, a másikat, a szenvedést elfogadja. A három év alatt, pedig már nem nyomja a kormányzás gondja a vállait, a háta nagyon erősen meghajlott. Benedek pápa „összement”. Nemcsak az öregedés természetes, teremtő rendelte útja ez, hanem a lélek kivetítődése, testbeni megjelenése. „Nekem kisebbednem kell”, mert az a nagyobb, a „Dominus Jesus”, az Úr Jézus, most az utánam jövőben vesz Lelket. Aki ezt hittel fogadja – és mi másra is szolgálna az imádsága, mint hogy ne csak cselekedjen, hanem bőséges élete legyen (Jn 10,10) – az rá is talál erre a sajátos, új szolgálatra.

Nem ismerjük az utód és a követő kapcsolatának a részleteit, de amit látunk, az nyilvánvaló, hogy Ferenc pápa nagy tisztelettel tekint az elődjére, mint ahogy XVI. Benedek emeritus-ként az egyházért imádkozik, érte szenved és így támogatja az utódját. Ehhez példát is tudok mondani. A múlt év októberében tartott vatikáni családszinóduson több megkeresés jutott el hozzá bíborosok és püspökök részéről, hogy találkozzanak vele, egyrészt a tisztelet és a köszöntés erejében, másrészt egy bizonyos teológiai gondolkodás jegyében. Udvariasan azt üzente, hogy bocsássák meg neki, de előrehaladott koránál fogva nem tud fogadni senkit. Magyarul: nem akart semmiféle csoportosulás mellé állni. Számára „egy csoportosulás” létezik: a katolikus egyház!

Az imádság és a korával járó „köteles” szenvedés elfogadása mellett a zene maradt számára az egyetlen nyitott összekötő kapocs a világgal. A nagy fiára méltán büszke Németország, de főként Bajorország rendszeresen ajándékoz neki koncerteket a vatikáni kertekben álló egykori rádióállomás épületében berendezett hallban. Úgy kéthavonként jön egy-egy zenekar, mindig magasrangú állami küldöttség magánlátogatása keretében és amikor együtt áll minden, érkezik meg botjára támaszkodva az idős emeritus pápa, hófehér hajával és foglal helyet középen. Már nem is tud végighallgatni egy másfél órás koncertet, bármennyire is élvezi Bach, Mozart vagy Haydn zenéjét, hanem félidőben, elnézést kérve, visszavonul. Ő aztán tud visszavonulni! Magányában, az imádság és a ritkán érkező vendégek mellett ír. Áldja érte az Úr, hogy karizmája jegyében továbbra is megajándékozza majd Isten népét a felismeréseivel. Ha pedig fáradt, a zongorához ül, és akkor játszik, teremt egy olyan világban, mely sokkal szabadabb, dogmák sem kötik, csak a tiszta harmónia.

Napra pontosan három év telt el lemondása óta. Ennyi idő alatt pergett le az idők teljességéig a Tizenkettő számára a Mester szemináriumában. Legyen a szívében béke és érezze, hogy Isten népe, melyet pásztorként köztünk nyolc éven át vezetett, hálával és szeretettel gondol rá.

Forrás és fotó: Vatikáni Rádió