Az egyháznak nem bürokratákra és szorgalmas funkcionáriusokra van szüksége!

Az egyháznak nem bürokratákra és szorgalmas funkcionáriusokra van szüksége!

A Szentatya augusztus 14-én, vasárnap az evangélium egyik képéről, a tűzről elmélkedett. Ez a tűz a Szentléleké, aki bátorrá és találékonnyá tesz minket arra, hogy kilépjünk a biztonságot nyújtó keretek közül, új utakra merészkedjünk, hogy mindenkinek elvigyük Jézust.

Ferenc pápa beszédét teljes terjedelmében közöljük.

Kedves testvéreim, jó napot kívánok!

A mai vasárnap evangéliuma (Lk 12,49–53) Jézus azon tanításai közé tartozik, amelyeket a Jeruzsálembe felfelé vezető útja során ad tanítványainak, ahol a kereszthalál vár rá. Küldetésének célját három képpel fejezi ki: a tűz, a keresztség és a megoszlás képével. Ma az első képről, a tűz képéről szeretnék beszélni.

Jézus ezekkel a szavakkal írja le a képet: „Azért jöttem, hogy tüzet gyújtsak a földön, és mennyire szeretném, ha már lángolna!” (Lk 12,49) A tűz, amelyről beszél, a Szentlélek tüze, az ő élő és tevékeny jelenléte bennünk keresztségünk napjától fogva. Ez a tűz teremtő erő, amely megtisztít és megújít minket, megemészt minden emberi nyomorúságot, minden önzést, minden bűnt, átalakít minket belülről, újjáteremt és képessé tesz szeretni. Jézus az szeretné, ha a Szentlélek ott lobogna tűzként a szívünkben, mert az isteni szeretet tüze csak a szívből kiindulva tud tovaterjedni és terjeszteni Isten országát. Nem a fejből indul ki, hanem a szívből! Ezért akarja Jézus, hogy a tűz bejusson a szívünkbe. Ha teljesen megnyílunk a tűznek, a Szentlélek tüzének működése előtt, ő megadja nekünk a merészséget és buzgóságot, hogy mindenkinek hirdetni tudjuk Jézust, az ő irgalmasságának és megmentésének vigasztaló üzenetét, a nyílt tengeren hajózva, félelem nélkül. A tűz pedig a szívben kezd lobogni!

Küldetésének teljesítéséhez a világban az egyháznak – vagyis mindannyiunknak, az egyháznak – szüksége van a Szentlélek segítségére, hogy ne fogja vissza a félelem és a számítás, hogy ne szokjon hozzá ahhoz, hogy a biztonságos határokon belül mozogjon. Ez a két magatartásforma az egyházat funkcionális egyházzá teszi, olyanná, amely sosem kockáztat. Az apostoli bátorság azonban, melyet a Szentlélek tűzként meggyújt bennünk, segít, hogy lebontsuk a falakat és a korlátokat, találékonnyá tesz, és arra indít minket, hogy útnak induljunk, járatlan vagy kényelmetlen utakra is merészkedjünk, reményt ébresztve azokban, akikkel találkozunk. A Szentlélek tüzével az a feladatunk, hogy egyre jobban olyan emberek közösségévé váljunk, akiket a Szentlélek vezet és átalakít, akik rendkívül megértőek, nagylelkűek, és akiknek öröm sugárzik arcukon. Soha nem volt ekkora szükség – mint manapság – olyan papokra, megszentelt személyekre és világi hívőkre, akik figyelmes apostoli tekintettel megrendülnek és megállnak az emberek bajai, anyagi és lelki szegénysége előtt, és így az evangelizálás és küldetés útját a közelség gyógyító ütemére járják. A Szentlélek tüze ösztönöz minket ugyanis, hogy közel lépjünk másokhoz, hogy felebarátjaikká váljunk: a szenvedő, rászoruló embereknek, a sokféle emberi nyomorúsággal, rengeteg nehézséggel küszködőknek, a menekülteknek, a menedékkérőknek, mindazoknak, akik bármitől is szenvednek. Az a tűz ösztönöz minket, amely a szívből indul! Az a tűz!

Most arra a számtalan papra, szerzetesre és világi hívőre is csodálattal gondolok, akik – az egész világon – nagy szeretettel és hűséggel, nemritkán életük árán is az evangélium hirdetésének szentelik magukat. Példamutató tanúságtételük arra emlékeztet minket, hogy az egyháznak nem bürokratákra és szorgalmas funkcionáriusokra van szüksége, hanem szenvedélyes misszionáriusokra, akiket elemészt a buzgóság, hogy mindenkinek elvigyék Jézus vigasztaló szavát és kegyelmét. Ez a Szentlélek tüze. Ha az egyház nem kapja meg ezt a tüzet, vagy nem engedi, hogy az beléje hatoljon, hideg vagy csak langyos egyházzá válik, amely nem tud életet adni, mert hideg és langyos keresztényekből áll. Jót tesz nekünk, ha ma leülünk öt perce, és megkérdezzük magunktól: „Az én szívem milyen? Hideg? Langyos? Be tudja fogadni ezt a tüzet?” Szánjunk rá erre öt percet! Jót tesz mindannyiunknak!

Kérjük Szűz Máriát, imádkozzon velünk együtt és értünk a mennyei Atyához, hogy árassza ki minden hívőre a Szentlelket, az isteni tüzet, aki felmelegíti szívünket, és segít, hogy együttérezzünk testvéreink örömeivel és fájdalmaival. Támogasson minket utunkon Szent Maximilián Kolbénak, az önfeláldozó szeretet vértanújának példája, akinek ma van az ünnepe: tanítson minket, hogy az Isten és a felebarát iránti szeretet tüzével éljünk.

Ferenc pápa szavai az Angelus után:

Kedves testvéreim, szeretettel köszöntelek mindannyiatokat, akik itt jelen vagytok, rómaiak és zarándokok egyaránt!

Ma is lehetőségem nyílik, hogy örömmel köszöntsek néhány ifjúsági csoportot: mindenekelőtt a Párizsból jött cserkészeket, aztán a gyalog vagy kerékpáron Bisuschióból, Trevisóból, Solarolóból, Macherióból, Sovicóból, Vall’Alta di Bergamóból Rómába zarándokló fiatalokat, valamint a bergamói kisszeminárium papnövendékeit. Nektek is megismétlem azt a mondatot, amely a krakkói nagy találkozó témáját adta: „Boldogok az irgalmasak, mert irgalmasságot találnak!” Törekedjetek arra, hogy mindig megbocsássatok és együttérző szívvel éljetek!

Köszöntöm azt a társulatot is, amely a „képeslapok kerékpáron” tervet valósítja meg. (Hospice-házakban élő betegek képeslapjait viszik kerékpáron Rómába – a ford.)

Mindenkinek szép vasárnapot, az ebédhez pedig jó étvágyat kívánok! Kérlek, ne feledkezzetek el imádkozni értem! A viszontlátásra!

Fordította: Tőzsér Endre SP

Forrás: Magyar Kurír

Fotó: világháló