Az I. világháború magyar hősi halottaira emlékeztek Rómában

Az I. világháború magyar hősi halottaira emlékeztek Rómában

Nyolcvan éve, 1937-ben áldották meg a Róma belvárosában lévő Santa Maria dell’Anima-templomnak azt az emlékkápolnáját, ahová az osztrák-magyar hadsereg 456, az I. Világháborúban meghalt katonáját temették el, köztük magyarokat is. Maradványaikat a római és Róma környéki temetőkből hozták át ide, az Osztrák-Magyar Monarchiához és a Habsburg-házhoz egykor szorosan kötődő templomba, amely egyben a németajkú közösség római nemzeti temploma.

A római magyar papi kollégiumból, amely 1940-ben a Pápai Magyar Intézet nevet vette fel, a kápolna megáldásától kezdve minden évben eljöttek az Anima-templomba, hogy megemlékezzenek az I. Világháborúban olasz földön elhunyt és itt eltemetett katonákról. A templomhoz kacsolódó papi Anima-kollégium volt a Pápai Magyar Intézet alapító rektora, Luttor Ferenc alma matere is, aki római diákéveit korábban itt töltötte. Rektorsága idején minden évben tartottak a Santa Maria dell’Anima-templomban megemlékezést a papi kollégisták, aztán a következő világháború és az azt követő időszak eseményei elfeledtették ezt a hagyományt.

A kápolna megáldásának nyolcvanadik évfordulója alkalmából a Pápai Magyar Intézet jelenlegi rektora és ösztöndíjasai részt vettek a templom halottak napi esti szentmiséjén, amelyet Franz Xaver Brandmayr, az Anima-kollégium osztrák rektora mutatott be. A megemlékezésen részt vettek többek között Németh László prelátus, olaszországi magyar főlelkész, Harsányi Ottó ferences morálteológus, Érszegi Márk Aurél, a szentszéki magyar nagykövetség elsőbeosztottja, de képviseltették magukat a Collegium Germanicum et Hungaricum papnövendékei is. A jelenlévők a mise végén lementek az altemplomba, és emlékkápolna alatt lévő sír – amelyet egy oltár és felette egy latin nyelvű emléktábla jelöl – előtt magyarul is imádkoztak és énekeltek az elhunyt hősök lelki üdvéért, valamint a békéért.

Forrás és fotó: Pápai Magyar Intézet/ Vatikáni Rádió