Az irgalmasság a szívből indul és a kezekhez érkezik

Az irgalmasság a szívből indul és a kezekhez érkezik

Ferenc pápa szerdán a VI. Pál aulában tartotta meg az általános kihallgatást és katekézisében folytatta az irgalmasság témájának értelmezését. Ezúttal Lukács evangéliuma hetedik fejezetében (Lk 7,11-17) a naimi ifjú feltámasztásának a története kapcsán az anyák megvigasztalásáról beszélt.

Az igazi csoda Jézus együttérzése a fiát gyászoló özvegy iránt

„A történetben nem annyira az ifjú feltámasztása a csoda – emelte ki a pápa –, hanem Jézus gyengédsége, amellyel az ifjú anyjához fordul. Az irgalom itt a nagy együttérzés nevét ölti magára az asszony iránt, aki elvesztette a férjét és most temetőbe kíséri az egyetlen fiát. Ez a nagy fájdalma az asszonynak, ami megindítja Jézust és a feltámadás csodájára ösztönzi”.

Nagy együttérzés vezeti Jézus tetteit

„A történet bevezetőjében az evangélista sok részlet tekintetében bizonytalankodik. Naim települése – valójában egy falu – kapujánál népes csoportok találkoznak, melyek ellenkező irányból érkeznek  és igazában nincs semmi közük egymáshoz. Jézus, tanítványai és egy tömeg kíséretében, éppen a kapun akar keresztülhaladni, amikor azon keresztül egy temetési menet vonul ki, mely az elhunytat kíséri az anya és nagy népsokaság részvételével. A kapunál a két csoport útja keresztezi egymást, amikor Lukács evangélista megjegyzi: „Amikor az Úr meglátta, megesett rajta a szíve és megszólította: „Ne sírj! Aztán odalépett a koporsóhoz, és amint megálltak, akik vitték, megérintette.”.

Nagy együttérzés vezeti Jézus tetteit, hiszen ő maga állítja meg a temetői menetet és megérintve a koporsót, irgalomra indulva az asszony iránt, eldönti, hogy szembenéz a halállal, hogy úgy mondjuk, tegeződve. A halállal végül a kereszten fog teljesen szembesülni, ott is pertu formájában” – hangsúlyozta a pápa.

Ez a találkozás kapuja a az emberiség fájdalma és az Úr együttérzése között           

„Ebben a szentévben jó dolog lenne, ha a zarándokok, miközben átlépik az irgalmasság szentkapuját, megemlékeznének erről az evangéliumi történetről, mely Naim kapujánál történt. Amint Jézus meglátja ezt a könnyező asszonyt, belép a szívébe. A szentkapunál, ki-ki a saját életét hordozva, találkozik örömeivel és szenvedéseivel, tervekkel és kudarcokkal, kétségekkel és félelmekkel, hogy bemutassák azt az Úr irgalmának. Biztos vagyok benne – szögezte le a pápa – a Szentkapunál az Úr közel jön, hogy mindnyájunkkal találkozzék, hogy elhozza és felajánlja hatalmas vigasztaló szavát nekünk: „Ne sírj!”. Ez a találkozás kapuja az emberiség fájdalma és az Úr együttérzése között. Átlépve annak küszöbét, beteljesítjük zarándoklatunkat az Isten irgalmán belül, aki, mint annak a halott ifjúnak, nekünk is megismétli: „Mondom neked, kelj föl!”. Mindnyájunknak mondja: „Kelj föl!”. Isten akarja, hogy mindnyájan talpra álljunk. Arra teremtett bennünket, hogy talpon álljunk. Ezért az együttérzése indítja őt a gyógyítás gesztusára: Kelj föl! – szól. Állj talpra, ahogy az Isten teremtett téged! Az ellenvetésre, hogy hiszen oly sokszor elesünk, ő megismétli: Előre, kelj föl! Ez az Úr szava, mindig. Amikor átlépünk a szentkapun, igyekezzünk a szívünkben megérezni ezt a szó: „Kelj föl!”.

A szentkapura rá van vésve mindannyiunk számára Isten irgalmasságának kimeríthetetlen kincsestára                

Jézus szava fel tud emelni bennünket és képes bennünk is megtenni az átjutást a halálból az életbe. Az ő szava újra életet ad, reménységet nyújt, megerősíti a fáradt szíveket, a világ és az élet olyan szemléletére indít, mely  túllép a szenvedésen és a halálon. A szentkapura rá van vésve mindannyiunk számára Isten irgalmasságának kimeríthetetlen kincsestára.

Jézustól megkapva, ismét karjaiba zárja, most másodjára ismét anyává lesz    

Ahogy Jézus kimondja a szavakat, a „halott felült, és elkezdett beszélni. Ekkor visszaadta őt az anyjának”. Nagyon szép ez a mondat, Jézus gyengédségét jelzi – állapította meg a pápa. „Ekkor visszaadta őt anyjának”. Az anya ismét rátalál a fiára. Jézustól megkapva, ismét karjaiba zárja, most másodjára ismét anyává lesz, de a fiú ezúttal nem tőle kapja meg az életet. Anya és fia így nyerik el az őket megillető identitásukat, Jézus hatalmas szava és szeretetteli gesztusa révén. Így főként most, ebben a jubileumi szentévben az egyház-anya befogadja az ő gyermekeit, elismerve az Istentől nekik ajándékozott életet. És ennek a kegyelemnek az erejében a keresztség révén az egyház anya lesz, mi pedig mindnyájan az ő gyermekei.

Az életbe visszatért és az anyjának visszaadott ifjú láttán „Mindnyájukat elfogta a félelem, és magasztalták Istent ezekkel a szavakkal: „Nagy prófétánk támadt”; és: „Meglátogatta népét az Isten”.

Az irgalmasság szentkapujához közeledünk, mindenki el tud jutni Jézus irgalmas szívéhez

Amit Jézus művelt, az nem csak egyszerűen az üdvösség műve egy asszony és a fia felé, vagy egyszerűen csak egy határtalan jóság jele abban a városkában. Jézus irgalmas segítésén keresztül az Isten a népe elé megy, benne megjelenik és továbbra is megmutatkozik az egész emberiség számára az Isten kegyelme. A jubileum ünneplése során, azt akartam – magyarázta a Szentatya –, hogy az összes részegyházban ünnepeljék meg, vagyis a világ minden egyházmegyéjében és nemcsak Rómában, úgy, hogy a világon elterjedt egész egyház egyesüljön az Úr dicséretében. Az egyház ma is elismeri, hogy az Úr meglátogatja az ő népét. Éppen ezért, amikor az irgalmasság szentkapujához közeledünk, mindenki el tud jutni Jézus irgalmas szívéhez, Ő ugyanis az igazi Kapu, mely az üdvösségre vezet bennünket és új élettel ajándékoz meg”.

Az irgalmasság egy olyan út, mely a szívből indul ki és a kezünkig ér

„Az irgalmasság, akár Jézusban, akár bennünk, egy olyan út, mely a szívből indul ki és a kezünkig ér! Hogy mit is jelent az? – kérdezte a pápa. Jézus lát téged és meggyógyít az irgalmával, amikor ezt mondja neked: „Kelj föl!”. Már új szíved van. Mit is jelent a szívtől a kezekig érő út? – kérdezett ismét a pápa. Azt jelenti, hogy a Jézus által meggyógyított új szívvel be tudom tölteni az irgalmasság műveit a kezeim által, megpróbálok segíteni és gyógyítást vinni mindazoknak, akik szükséget szenvednek. „Az irgalmasság tehát egy út, mely a szívből indul ki és a kezünkig ér, hogy azokkal irgalmasságot műveljünk” – ismételte meg nyomatékkal a pápa a tanítását. A szívben ugyanis megkapjuk Jézus irgalmasságát, aki nekünk mindent megbocsát, hiszen az Isten mindent megbocsát, felemel bennünket, új életet ad nekünk és mintegy megfertőz bennünket az együttérzésével. Ezzel a megbocsátott szívvel és Jézus együttérzésével kezdjük el a kezeink útját, vagyis megtenni az irgalmasság műveit.

A bejárat és a kijárat szentkapuja

A napokban egy püspök azt mesélte el nekem, hogy a székesegyházában a szentkaput felállíttatta a bejáratnál és a kijáratnál is. Kérdésemre, hogy miért csinálta ezt, azt válaszolta: A belépéskor a szentkapu arra szolgál, hogy Isten irgalmasságát kérjem a magam számára. Ellenben a kijárat szentkapuja arra szolgál, hogy elvigyem másoknak az Isten irgalmasságát, az irgalmasság műveivel. De okos az a püspök! – vallotta meg őszintén a pápa. Mi is tegyünk hasonlóképpen azzal az úttal, mely a szívtől a kezünkig ér! Lépjünk be a templomba az irgalmasság kapuján, hogy megkapjuk Jézus irgalmát, aki azt mondja: Kelj föl és menj! Menj! És ez a „menj!” azt jelenti, hogy fölkelünk és talpra állva kimegyünk a kijárati kapun. Íme, a kilépő egyház! Az irgalmasság útja, mely a szívtől a kezekig ér. Járjatok ezen az úton! – fejezte be katekézisét a pápa a szerdai általános kihallgatáson.

 

Forrás: Vatikáni Rádió

Fotó: világháló