Befejeződött a 32. Egerszalóki Ifjúsági Találkozó és Lelkigyakorlat

Befejeződött a 32. Egerszalóki Ifjúsági Találkozó és Lelkigyakorlat

Szombaton, a találkozó utolsó délutánján könnyebb hangvételű, de továbbra is keresztény tartalmú programokra került sor. A zene hangjain különböző együttesek tettek tanúságot örömről, reményről, Krisztusról.

Elsőként a 2007-ben alapított Crux együttes keresztény rockzenét játszó zenekar lépett fel. Céljuk egyfajta motiváció, illetve evangelizáció. „Mint ahogy a nevünk is mondja, sokszor az élet is egy kereszt, amit nem mindig könnyű vinni, de nem az a fontos milyen nehéz a kereszt, hanem az, hogy milyen erős a hitünk.”
A Shalom Katolikus Közösség már lassan visszatérő vendég a találkozón, nem először jártak itt.
A közösséget 1982-ben Brazíliában alapították. A testvéri közösség 2007-ben kapta meg XVI. Benedek pápa áldását. Hivatásuk az elmélkedés, az egység és az evangelizáció, a Szentlélek megerősítése és karizmái által, melyek arra késztetnek, hogy szolgálják az Egyházat és az emberiséget. Apostolkodásuk Szent II. János Pál pápa újra evangelizációs programján alapszik. Saját zenekarukkal és táncosaikkal léptek fel a találkozó színpadán, ahol fergeteges előadásukba a fiatalokat is bevonták.
Végül Borka Zsolt és zenekara ütött meg keményebb hangokat. A keresztény könnyűzene kedvelői számára Sillye Jenő zenekarából is ismerős lehet, ahol eltöltött már több mint 30 évet, mint kísérő gitáros és énekes. A jelenlegi zenekara új, de az irány a régi: a rock-zene nyers és őszinte nyelvén keresi az utat az ég-, önmaga- és a többiek felé.
A találkozó és lelkigyakorlat lelki csúcspontja az esti szentmisében érkezett el, amelynek főcelebránsa Palánki Ferenc egri segédpüspök volt. A vasárnapi evangéliumi szakaszhoz kapcsolódva megfogalmazta, hogy rendszeresen halljuk az evangéliumot, megkapjuk a jó magot a lelkünkbe, de látjuk a konkolyt is, amelyet a gonosz vetett el. Mit tegyünk? Tépjük ki a rosszat? Jézus azt mondja: legyetek türelemmel. A gazda bízik, hogy a jó túlnövi a rosszat, amiért ugyanakkor sokat kell dolgozni. Az erényes élet titka az, hogy nem a rossz ellen küzdünk, hanem a jóért.
A mustármag példázata azt a kérdést veti fel, hogy tudunk-e úgy adni, hogy más arat? Képesek vagyunk-e odaadni önmagunkat másoknak, főleg Istennek? A siker helye az utca, a dicsőségé a szíved mélye – idézte egy pap gondolatát püspök atya.
A kovász átjárja a tésztát. Ez arra emlékeztet, hogy először magamat kell megváltoztatni, engedjük, hogy Isten átformáljon, megvalósítson bennünket – emelte ki Palánki püspök.
A szentmisét oltáriszentségi körmenet zárta, majd táncház következett.
Vasárnap reggel Kerényi Lajos atya záró előadására került sor. Szent Ferenc, amikor hivatását felismerte, az Úr ezt mondta neki: építsd fel templomomat! Később jött rá, hogy neki az egyházat kell felépíteni – idézte a jól ismert történetet. Nekünk is meg kell tanulnunk önmagunkat, családunkat, hazánkat felépíteni. Előadásában a jó építő tulajdonságaira hívta fel a figyelmet: legyen bátor, finom lelkű és gyengéd.
A záró szentmisét Galo Gábor kinevezett ifjúsági referens mutatta be, aki utalt arra, hogy Isten igéjét nem egyforma módon fogadjuk be. Van, aki hamar rátalál, van, akinek évtizedek kellenek. A 32. találkozó eszébe juttatta, hogy Szent Ágoston lelkében is 32 év után szökkent szárba a mag, ekkor tért meg. De ott van a háttérben édesanyjának, Szent Mónikának 32 évnyi imádsága. Istenre eszmélésében pedig így fogalmaz Ágoston: „belül voltál és én kívül kerestelek”. Leginkább azt sajnálta, hogy későn ismerte meg Istent – fogalmazta meg Gábor atya.
Egerszalók a magvetés ideje, elindult a növekedés, de legyetek éberek, a gonosz képes fojtogatni azt, ami növekedésnek indult. Simone Weil szavai irányítsanak bennünket: bárcsak megtanulnánk vágyni arra, amink van. A növekedés lehetőségét mindig az Isten adja.
Végül a találkozó mottóját idézve biztatta a fiatalokat a további fejlődésre: rád építek!
Forrás: eger.egyhazmegye.hu
Kép: Merényi Zita