Bennünk lesz a Gonosz jele?
A Gonosz eszköze?

Bennünk lesz a Gonosz jele?

Néhány évvel ezelőtt még paranoiás bolondnak nézték, aki arról beszélt, hogy a kormányok testbe ültetett apró szerkezeteken keresztül akarják ellenőrizni a lakosságot. Ma már azonban úgy tűnik, egyszerű elme az, aki nem akarja észrevenni, hogy ez már valóság. A jelenség sokak számára – keresztények és nem keresztények közbeszédében egyaránt – a Bestia jelével való megpecsételést jelenti.

A legújabb „pecsét” az amerikai kormány védelmi szervének, a DARPA-nak laboratóriumából kerül ki. Az ügynökség olyan implantátumot fejlesztett ki, melynek hangoztatott célja, a harctéri sérülések gyorsabb gyógyulása. Ez olyan kicsi, hogy egy tűvel elhelyezhető az idegek végződésein. Ezek elektromos impulzusainak modulálásával, siettetné a gyógyulás folyamatát, és megállítaná a sérült szervek további károsodását. Természetesen, amennyiben e mikrocsip beválna a harctéren, akár a civil egészségügyben is felhasználhatóvá válna. Hasonló szerkezetek már most is léteznek – gondoljunk csak például a pacemakerre… Igaz, ennek beültetése körülményesebb, durvább beavatkozást igényel.
A világhíradók ma a Közel-keleti válságokkal, iszlám terrorizmussal és az ukrán helyzettel vannak tele. De akik figyelemmel követik az USA belpolitikai fejleményeit, észrevehették, hogy aggasztó folyamatok zajlanak Amerikában is. A lakosság egyre nagyobb része fordul el kormányától, s a már hagyományosan titkos társaságok tagjaiból lett elnököktől. A millió számra történő lehallgatások, a terrorfenyegetésre való hivatkozással megcsonkított szabadságjogok egyre gyanúsabbá teszik a hasonló technológiai újdonságokat. (Megjegyzés: elgondolkodtató, hogy a számítógép technológiában élenjáró mágnások, miért érdekeltek például annyira a vakcinák fejlesztésében?)
Az igazság azonban az, hogy a „Bestia jelét” már mindannyian magunkkal hordozzuk. Nem csak hordozzuk, hanem önkéntes rabszolgái vagyunk. Bankkártyák, okos telefonok, számítógépek pillanatról-pillanatra többet árulhatnak el rólunk a kíváncsi titkos szerveknek, mint amit akár önmagunkról is tudunk.
A jövő a bőr alá, testbe építhető elektronikáé. Ezek egészségügyi információkat tárolnak; könnyű számlahozzáférést, akár mindennapi eszközeink irányítását is lehetővé teszik majd. Mindez pozitív haladást jelent, ugyanakkor naiv elképzelés azt hinni, hogy ezzel senki sem él majd vissza. Pedig sajnos elég széles azok rétege, akiket reklámmal, a kényelem és a presztízs ígéretével meg lehet győzni arról, hogy magukra vegyék a „Jelet.”

A catholic.org alapján
Kép: abundantlifewithjesus.com