Bízzunk Istenben, és érezzük az ő apaságát, gondoskodó szeretetét!

Bízzunk Istenben, és érezzük az ő apaságát, gondoskodó szeretetét!

Február 26-án a déli Mária-imádság előtt a szentatya arról elmélkedett, hogy állandóan tudatosítanunk kell Isten apai, baráti, szövetséges, hűséges szeretetét, és nem szabad engednünk a földi javak csábításának. Beszédét teljes terjedelmében közöljük.

Kedves testvéreim, jó napot kívánok!

A mai evangéliumi szakasz (vö. Mt 6,24–34) erős felhívás arra, hogy bízzunk Istenben – ne felejtsük el: bízzunk Istenben –, aki gondját viseli a teremtett világ élőlényeinek. Gondoskodik élelemről minden állat számára, törődik a liliomokkal és a mező füvével (vö. Mt 6,26–28); jóságos és figyelmes tekintete nap mint nap őrködik életünk felett. Életünk nagy aggodalmaskodások között folyik, amely elveheti nyugalmunkat és kiegyensúlyozottságunkat, ez az aggódás azonban gyakran hasztalan, mert úgy sem tudja megváltoztatni az események menetét. Jézus erősen buzdít minket, hogy ne aggódjunk a holnapért (vö. Mt 6,25.28.31), emlékeztet arra, hogy egy szerető Atya áll mindenek fölött, aki sosem feledkezik meg gyermekeiről: ha bízunk benne, az nem oldja meg varázsszerűen nehézségeinket, de lehetővé teszi, hogy helyes hozzáállással, bátran nézzünk szembe velük: bátor vagyok, mert bízom az én Atyámban, aki mindenről gondoskodik, és nagyon szeret engem.

Isten nem egy távoli, névtelen lény, hanem a mi menedékünk, nyugalmunk és békénk forrása. Üdvösségünk sziklája, akibe azzal a bizonyossággal kapaszkodhatunk, hogy nem fogunk elesni: aki Istenbe kapaszkodik, sosem esik el! Védelmezőnk a mindig lesben álló rosszal szemben. Isten a mi nagy barátunk, szövetségesünk, apánk, de ezt nem mindig tudatosítjuk. Nem vetünk számot azzal, hogy van egy barátunk, egy szövetségesünk, egy apánk, aki szeret minket, és inkább támaszkodunk megfogható javakra, esetleges javakra, elfelejtve és olykor elutasítva a legfőbb jót, vagyis Isten atyai szeretetét. Nagyon fontos, hogy apánknak érezzük őt az árvaság mai korában! Apának érezni őt ebben az árva világban! Eltávolodunk Isten szeretetétől, amikor megszállottan keressük a földi javakat, a gazdagságot, amikor túlzott szeretetet tanúsítunk e valóságok iránt.

Jézus azt mondja nekünk, hogy ez a gondterhelt törekvés csalóka, és boldogtalansághoz vezet. Megfogalmaz tanítványainak egy alapvető életszabályt: „Elsősorban Isten országát keressétek” (Mt 6,33). Annak a tervnek a megvalósításáról van szó, amelyet Jézus a hegyi beszédben hirdetett meg: bízni Istenben, aki nem csal meg – sok barátunk, vagy sokan, akiket barátunknak gondoltunk, csalódást okoztak nekünk; Isten soha nem csal meg! –; hűséges intézőjének lenni azoknak a javaknak, amelyeket ő nekünk adott, a földi javaknak is, de a nélkül a „túlzás” nélkül, mintha minden, még üdvösségünk is, csak tőlünk függne. Ez az evangéliumi magatartás világos választást követel, amit a mai szakasz pontosan megfogalmaz: „Nem szolgálhattok Istennek és a mammonnak” (Mt 6,24). Vagy az Úr, vagy az elbűvölő, de csalóka bálványok. Ez a meghozandó döntés aztán kihat sok cselekedetünkre, programunkra és munkánkra. Olyan döntés ez, amelyet világosan meg kell hoznunk és állandóan meg kell újítanunk, hiszen folytonosan érnek bennünket kísértések, hogy mindent a pénzre, a gyönyörre és a hatalomra szűkítsünk. Sok kísértés ér minket ezen a téren.

Míg e bálványok tisztelete kézzelfogható, bár múló eredményekhez vezet, Istennek és az ő országának választása nem mindig mutatja meg azonnal gyümölcseit. Reményben hozzuk meg ezt a döntést, és Istenre bízzuk a teljes megvalósítást. A keresztény remény arra irányul, hogy Isten ígérete be fog teljesedni a jövőben, és ez a remény nem adja meg magát semmilyen nehézséggel szemben, mert Isten soha meg nem fogyatkozó hűségén alapszik. Ő ugyanis hűséges, hűséges apa, hűséges barát, hűséges szövetséges.

Szűz Mária segítsen minket, hogy bízzunk a mennyei Atya szeretetében és jóságában, hogy őbenne és ővele éljünk. Ez az előfeltétele annak, hogy legyőzzük az élet gyötrelmes nehézségeit és viszontagságait, és az üldöztetéseket is, ahogyan azt sok fivérünk és nővérünk tanúságétele bizonyítja.

A szentatya szavai az Angelus elimádkozása után:

Kedves testvéreim, szeretettel köszöntelek mindnyájatokat, Rómából, Olaszországból és más országokból érkezett zarándokok!

Köszöntöm a Varsóból és más településekről érkezett lengyel hívőket, akik máriás zarándoklaton vettek részt, köszöntöm a Spanyolországból, Ciudad Realból jött hívőket, és a formenterai fiatalokat.

Köszöntöm a Cuneóból, Zelarinóból, Mattarellóból és Malcesinéből, a Fino Mornascóból és Monteolimpinóból érkezett fiatalokat, a bérmálkozókat Cavenago d’Addából, Almenno San Salvatoréból és Serravalle Scriviából, valamint a hívőket Ferrarából, Latinából, Sorából, Roseto degli Abruzziból, Creazzóból és Rivalta sul Mincióból.

Köszöntöm a ritka betegségek világnapja alkalmából érkezett csoportot – köszönet, köszönet mindazért, amit tesztek! –, és kívánom, hogy a betegek és családjaik megfelelő ellátást kapjanak nem könnyű útjukon mind orvosi, mind törvényhozási szempontból.
Mindenkinek szép vasárnapot kívánok! Kérlek, ne feledkezzetek el imádkozni értem! Finom ebédet! A viszontlátásra!

Fordította: Tőzsér Endre SP

Forrás: Vatikáni Sajtóiroda

Fotó: világháló