Boldog Apor Vilmos ünnepe Győrben

Boldog Apor Vilmos ünnepe Győrben

Boldog Apor Vilmosra emlékeztek Győrben a vértanú püspök liturgikus ünnepén, május 23-án. Az ünnepnap papi rekollekcióval kezdődött, melyet Kovács Péter püspöki helynök, gyulai plébános tartott a Győri Egyházmegye papjainak. Ezt követően ünnepi szentmisére került sor a győri bazilikában az egyházmegye papságának jelenlétében. A szentmise főcelebránsa dr. Pápai Lajos megyéspüspök, az ünnepi szónok pedig Kovács Péter gyulai plébános volt.

Szentbeszéde elején Kovács Péter felidézte Gyula városának történetét, melyben Apor Vilmos 25 évig – 2 évig káplánként, 23 évig plébánosként – szolgált. Elmondta, IX. Bonifác pápa 1398-ban engedélyezett búcsújárást a város Nádi Boldogasszony-templomában. A kegyképet a környező nádas területeken élő emberek kezdték Nádi Boldogasszonyként emlegetni. A vértanú püspököt mély Mária-tisztelet jellemezte, mutatott rá a szónok. Idézte Apor Vilmos fiatal gyulai plébánosként a Szűzanyáról írt sorait: „Az emberi lények között is van egészen szép, egészen tiszta; kinek lelke csupa virágzás, szíve csupa napsugár, jelleme homály nélküli ragyogás; kinek öltözete a nap, lába alatt a hold, és fején tizenkét csillagból álló korona; kinek az angyal azt mondta, malaszttal vagy teljes, üdvözlégy, Mária.”

Apor Vilmos életét végigkísérte a Szűzanya tisztelete, és ugyanígy a nők tisztelete – emelte ki Kovács Péter. – A győri pincében történtek mögött ott van a vértanú püspök egész élete: Mária-tiszteletében gyökerezett az ember és az élet, a nők és az édesanyák tisztelete. A gyulai plébános egy történetet idézett, miszerint diákok egyszer megkérdezték egy piarista szerzetestől, tudná-e vállalni a vértanúságot. A szerzetes így válaszolt: „Talán nem, de azért imádkozom, hogy ha eljön az idő, vállalni tudjam.” Nekünk is vállalnunk kell a mindennapok apró dolgaiban Krisztushoz tartozásunkat – hangsúlyozta szentbeszédében a gyulai plébános, majd egy nagymamáról beszélt, aki 22 évvel ezelőtt szót emelt azért, hogy unokáját kereszteljék meg. Ennek ellenére nem keresztelték meg a gyermeket. A nagymama elhallgatott, és imádkozni kezdett. Hosszú, kitartó imádsága eredményeként 22 éves unokája maga kérte a keresztséget. „Mindannyiunknak, kivétel nélkül hivatást és küldetést adott az Isten. Ott, ahol vagyunk” – mutatott rá Kovács Péter, végül pedig azt kérte, fogjuk meg mi is Apor Vilmos kezét, ahogy Gyulán a karját kitáró Apor-szobor kezét megfogják az emberek. Fogjuk meg a kezét és kérjük a boldog püspök közbenjárását az édesanyákért, a lányokért, családjainkért és hazánkért.

Az ünnepi szentmise végén a papság a bazilika Héderváry-kápolnájába vonult Boldog Apor Vilmos szarkofágjához. Pápai Lajos megyéspüspök elődje közbenjárását kérte a Szentatyáért, a papságért, az ifjúságért, népünkért, és a vértanú püspök szentté avatásáért imádkozott.

Ima Apor boldog Vilmos szentté avatásáért

Mindenható Örök Isten! A te szolgád, Boldog Vilmos püspök, életében szeretettel hajolt le a szegényekhez. Bátran kiállt az igazságtalanság áldozatainak védelmében. Életének hősies feláldozásával megvédte a rábízottakat a testi-lelki veszedelemtől, és ezzel kiérdemelte a vértanúság koronáját. Kérünk, Istenünk, add, hogy hathatós közbenjárására legyünk mi is élő tagjai egyházunknak, az igazság védelmében bátran kiálljunk, embertársainkat pedig odaadó szeretettel szeressük. Dicsőítsd meg, Istenünk, Boldog Vilmos püspök szolgádat azzal, hogy őt a szentek társaságában tisztelhessük, és egykor az ő közbenjárására mi is eljussunk országodba, ahol élsz és uralkodol mindörökké. Ámen.

Borsodi Henrietta / Magyar Kurír
Fotó: Ács Tamás