Boldog Ivan Merz

Boldog Ivan Merz

Ivan Merz a horvát katolikus megújulás egyik világi vezetője volt. 2003. június 23-án II. János Pál pápa avatta őt boldoggá. Május 10-én ünnepeljük liturgikus emléknapját.

Az Osztrák–Magyar Monarchia területén, a mai Bosznia-Hercegovinában, Banja Luka városában (magyar neve: Orbászvár) született 1896. december 16-án. Soknemzetiségű, sokvallású környezetben járt iskolába szülővárosában. Családja liberális gondolkodású volt; nem kapott vallásos nevelést. Érettségi után rövid ideig katonai akadémiára járt Bécsújhelyen, de néhány hónap múlva beiratkozott a bécsi egyetemre.

1915-ben behívták katonai szolgálatra, majd az olasz frontra vezényelték. A háború borzalmai fordulópontot jelentettek életében, jelentősen hozzájárulva lelki növekedéséhez, és ettől kezdve egyre inkább közelebb akart kerülni Istenhez.

1917-ben, a leszerelés után rövid időre hazatért. Szülővárosában szembesült a világháború utáni politikai-szellemi változásokkal, a jugoszláv állam létrejöttével. Bécsben, majd Párizsban folytatta egyetemi tanulmányait. Egy alkalommal ezt írta édesanyjának: „Tudnia kell, hogy az egyetemi élet Bécsben, a háború, a tanulmányaim és Lourdes teljesen meggyőztek a katolikus hit igazságáról. Ez az oka annak, hogy egész életem megfordult az Úr Jézus Krisztus körül. A katolikus hit az élethivatásom.”

1923-ben doktorált filozófiából; dolgozatának témája: a liturgia hatása a francia gondolkodókra. Haláláig a zágrábi érseki gimnázium tanára volt, ahol franciát tanított. Szabadidejében filozófiát és teológiát tanult, illetve egyre nagyobb szerepet vállalt a városi fiatalok lelkigondozásában. Megszervezte a horvát Actio Catholicát, amelynek a „Sasok” nevet adta. Mottója ez volt: „Áldozat – Eucharisztia – Apostolkodás”. Egy olyan nemzedéket kívánt nevelni, mely nyíltan apostolkodik. Nemcsak a fiatalok, de a zágrábi felnőtt értelmiségiek körére is nagy hatást gyakorolt, a forrongó, változó szellemi áramlatok közepette a Katolikus Egyház tanítását képviselve. Mindemellett úttörője és előmozdítója volt a liturgikus megújulásnak Horvátországban.

Aktív közéleti tevékenységéhez eucharisztikus, imádságos lelki élete adta a hátteret. Meggyőződése volt, hogy a lelkek megmentésének leghatékonyabb módja, ha felajánlja szenvedéseit embertársaiért. Ivant állandóan kiújuló állkapocsgyulladás kínozta. Ez 1927-ben akuttá vált, ezért meg kellett műteni. Az operáció nem sikerült, és Ivan agyhártyagyulladást kapott, amelyből nem épült fel. Harmincegy éves korában, 1928. május 10-én hunyt el.

Személyes tárgyai között megtaláltak egy rövid írást, amelyet azelőtt vetett papírra, hogy bement volna a kórházba. A sírján ma ez a „búcsúzás” olvasható: „Meghalt a katolikus hit békéjében. Krisztus volt az életem, és a halálom a nyereség. Bízom az Úr kegyelmében, és várom Jézus legszentebb Szívének teljes, egész, örökkévaló birtoklását. A boldogságot örömben és békében. Lelkem eléri a célt, amelyre teremtetett.”

Forrás: Magyar Kurír

Fotó: Udrugaivanmerz. hr