Kishírek

Pápai távirat a domonkosok általános káptalanjára

A domonkos rend július 16-án, Bolognában kezdte meg általános káptalanját, amely augusztus 5-én ér véget. Ferenc pápa is fogadja a résztvevőket. Abból az alkalomból tartják ülésüket, hogy 800 éve alapították a rendet. Ferenc pápa Bruno Cadoré atyának, általános rendfőnöknek küldött táviratában emlékeztet, hogy a tartományi elöljárók általános káptalanját az irgalmasság szentéve és a rend alapításának 800. évfordulója alkalmából rendezik Bolognában. ... Bővebben »

A tízéves Mária Rádió hálaadó szentmiséje

A magyarországi Mária Rádió 2016. január 15-én ünnepelte tízéves fennállását. Ebből az alkalomból Erdő Péter bíboros hálaadó szentmisét mutatott be a Lehel téri Árpád-házi Szent Margit-templomban január 16-án, szombaton 12.30-tól a rádió munkatársainak, önkénteseinek és hallgatóinak jelenlétében. Forrás: Magyar Kurír Bővebben »

Telihold lesz karácsonykor

Évtizedek óta nem látott jelenség lesz az égen karácsonykor. Ugyanis 1977 óta először december 25.-én telihold fogja bevilágítani a karácsonyi égboltot. Az oka, hogy a hold aznap nem sokkal hét óra előtt nyugszik, és egy perccel délután fél öt előtt kel ismét északkeleten. Nem érdemes kihagyni a látványt, mert a következő ilyen alkalomra 2034-ig kell várni. Ha nem lesz túl ... Bővebben »

Élő betlehem lesz Rómában

Élő Betlehemet állítnak fel Rómában. Egy missziós közösség, csaknem 150 tagja öltözik majd be Jézus korabeli ruhákba, és egy kis várost is felépítenek. Így mutatják be, hogy milyen volt az élet Betlehemben, a megváltó születésekor. A látogatók így megismerkedhetnek az akkori foglalkozásokkal, vagyis papucskészítők és kosár és gyapjúfonók műhelyei között sétálhatnak. Közben hal és gyümölcstermelők árulják a termékeiket és helyben ... Bővebben »

Mozizásra hívta a szegényeket Ferenc pápa

Premier előtti mozizásra hívta a szegényeket és kísérőiket Ferenc pápa. Kedden este 7 ezer embert látott vendégül a VI. Pál teremben, ahol a róla szóló, Hívjatok Ferencnek című játékfilmet vetítették le. Az alkotást csütörtökön mutatják be az olasz mozikban, de a pápa, és a meghívottak a premier előtt láthatták azt. A katolikus egyházfő kizárólag szegényeket, hajléktalanokat és menekülteket hívott el ... Bővebben »

Politika és vallás az iszlám világban

Keresztény–muzulmán párbeszéd? – P. Szabó Ferenc SJ cikkismertetése Napjainkban az iszlám terjeszkedése, a terrorcselekmények, különösen is az ún. iszlám állam embertelenségei a politika képviselőinek és a vallási vezetőknek figyelmét is egyre fokozottabban felkeltik. Újabban pedig sorra gyilkolják a keresztényeket (például diákokat Kenyában), csak azért, mert kereszténynek vallják magukat. Vajon e monoteista valláshoz hozzá tartozik-e az erőszakos hódítás, vagy ez a ... Bővebben »

Tűzoltóautó felszentelése Nagymadban

Nem mindennapi eseményre került sor május 8-án Nagymadban. Megszólaltak az ünnepi harangok, majd a római katolikus templomba ünnepélyesen vonult be a tűzoltóság díszőrsége, Bc. László Gábor polgármester úr és az önkormányzat testülete, Dr. Érsek Árpád és Dr. Csicsai Gábor parlamenti képviselő urak, helybeli és a környékbeli hívek és vendégek. Az ünnepi szentmisét a polgármester úr kérésére celebrálta Mgr. Szalay Gyula ... Bővebben »

A pápa kinevezte Versaldi bíborost a Nevelésügyi Kongregáció új prefektusává

A Szentatya kinevezte Giuseppe Versaldi bíborost, a Szentszék Gazdasági Ügyei Prefektúrájának eddigi elnökét a Katolikus Nevelésügyi Kongregáció új prefektusává. Eddig Zenon Grocholewski bíboros vezette ezt a Kongregációt, aki nyugdíjba vonul. Ferenc pápa továbbá kinevezte Rainer Maria Woelki bíborost, Köln érsekét az Apostoli Szentszék Vagyonkezelőségének (APSA) tagjává. Forrás: Vatikáni Rádió Bővebben »

Országos gyűjtés a katolikus iskolák javára

A katolikus iskolák javára gyűjtenek Magyarország összes katolikus templomában február 22-én, a hónap utolsó vasárnapján. Az adakozás évről évre bizonyítja, hogy milyen sokan szívükön viselik egyházunk oktatási-nevelési szolgálatának támogatását. A 271 katolikus oktatási-nevelési intézmény 582 tagintézményével van jelen a magyar közoktatásban. Az idei tanévben 131 óvodát, 215 általános iskolát, 84 gimnáziumot, 25 szakiskolát, 48 szakközépiskolát, 53 kollégiumot és 26 alapfokú ... Bővebben »

Megnyílt a pápa ingyenes borbély üzlete a hajléktalanok számára

Mintegy tizenöt hajléktalan vette igénybe hétfőn, az első napon a pápa ingyenes borbély üzletét, melyet a Szent Péter téren alakítottak ki a Bernini kolonnádok jobb oldali részén a Svájci Gárda kaszárnyája mellett. A hajléktalan olasz neve „barbone”, magyarul „nagyszakállú” , mert nem férnek hozzá az elemi tisztálkodás lehetőségeihez. Ezen a gondon akar segíteni a pápa karitásza, Konrad Krajewski érsek, pápai ... Bővebben »