Összmagyar

Csökken az abortuszok száma

Az elmúlt hat évben folyamatosan csökkent az abortuszok száma Magyarországon, bár még így is több tízezer ilyen beavatkozást végeznek évente. Vannak nők, akik meggondolják magukat, és inkább örökbe adják gyermeküket. Az adatokból kiderül: 2015-ben 31 176 terhességmegszakítás történt Magyarországon, ami a 2010-es mutatókhoz képest 23 százalékos csökkenést jelent. 2016 első negyedében pedig további 4,1 százalékkal csökkent az ilyen beavatkozások száma – ... Bővebben »

IV. Károly tiszteletére magyar nemzeti színekkel világítják ki a riói Megváltó Krisztus-szobrot

Magyar nemzeti színekkel világítják ki a Megváltó Krisztus szobrát Rio de Janeiróban Boldog IV. Károly koronázásának 100. évfordulóján, december 30-án – közölte a Külgazdasági és Külügyminisztérium az MTI-vel. A minisztérium úgy fogalmazott: Brazília ezzel kívánja elismerni Magyarországnak a kereszténység védelmében tett erőfeszítéseit, valamint az ottani magyar közösségek hozzájárulását az ország fejlődéséhez. Dom Orani Tempesta, Rio de Janeiro érseke a Semjén ... Bővebben »

Magyar támogatással újulhat meg az egyik olasz templom a földrengés után

Karácsonyi örömhírként terjedt el a helyiek között a közép-olaszországi Tolentinóban, hogy a magyar kormány 150 millió forinttal járul hozzá az október 30-i földrengésben súlyosan megsérült Szent Szív-templom helyreállításához. A hírről december 26-án értesültek a helyiek a templom plébánosától. A mintegy húszezer lakosú város polgármestere, Giuseppe Pezzanesi köszönetet mondott Magyarországnak és a magyar népnek a nagylelkű adományért, hangsúlyozva, hogy a magyar ... Bővebben »

100 éves Placid atya, a Gulág szerzetese

1. A szenvedést nem szabad dramatizálni! Nem szabad panaszkodni, mert attól gyengébb lesz az ember. 2. Az öröm szükséges a túléléshez. Ezért észre kell venni és tudatosan kell keresni az élet apró örömeit. 3. Nem vagyunk tökéletesek, de itt és most kell megmutatnunk, hogy különbek vagyunk rabtartóinknál. Ez mozgósítja az életenergiákat. 4. Akinek van hová kapaszkodnia, annak könnyebb. Mi, hívők, ... Bővebben »

Egymillió forint adomány gyűlt össze az aleppói keresztények javára Szentkúton

Kálmán Peregrin OFM, a Mátraverebély-Szentkúti Nemzeti Kegyhely igazgatója köszönetnyilvánítását adjuk közre. Nemzeti kegyhelyünkön idén november 11-én közös imádságot és jótékonysági vacsorát szerveztünk a ma is háborús borzalmak között élő aleppói keresztények, az ott működő ferences közösség támogatására. Az összejövetelen jelen lévők vagy adományukkal távolabbról bekapcsolódók, valamint a szentkúti bazilika közössége e napok során közel 1 000 000 forintot adományoztak erre ... Bővebben »

Kiengesztelődni a múlttal – Harangokat szenteltek Győrben advent 4. vasárnapján

December 18-án Várszegi Asztrik OSB püspök, pannonhalmi főapát, Veres András győri megyéspüspök, valamint Fazakas Márton O. Praem. csornai apát szentelte fel a győri Loyolai Szent Ignác bencés templom hat új harangját, amelyeket az innsbrucki Grassmayr harangöntödében készítettek. A felszentelés liturgiája előtt Sárai-Szabó Kelemen OSB, a Loyolai Szent Ignác bencés templom templomigazgatója köszöntötte a résztvevőket, a főpásztorok mellett – többek között ... Bővebben »

Átadták az idei győri Szeretet Napok adományait Böjte Csabának

Veres András győri megyéspüspök december 14-én személyes találkozás keretében adta át a XIV. Győri Szeretet Napok adományait Böjte Csaba ferences szerzetesnek. A minden év tavaszán a győri püspökség szervezésében megvalósuló jótékonysági rendezvény teljes bevételével Csaba testvér erdélyi árváit segítik. Idén a Győri Egyházmegye a Szeretet Napok révén mintegy kétmillió forinttal támogatja Böjte Csaba gyermekmentő szolgálatát. Jövőre a tervek szerint május ... Bővebben »

A Habsburgok küldetése a 21. században

November 5-én Ferenc pápa fogadta a Vatikánban a Habsburg-család tagjait, akik az irgalmasság évében zarándoklattal egybekötött családi találkozót tartottak Rómában. Az eseményről Habsburg-Lotharingiai Eduard, Magyarország szentszéki nagykövete számolt be a Catholic Herald internetes magazinban. Habsburgnak születni egyszerre szuper és kicsit furcsa is. Jó érzés egy fantasztikus családhoz tartozni, amely több mint ezer éves múltra tekint vissza. Kifejezetten jó dolog, hogy ... Bővebben »

Sillye Jenő és Kovács Gábor Perzsa oratóriumának bemutatójára készülnek Angyalföldön

Sillye Jenő a magyar evangelizáló zene megteremtője. „Perzsa oratórium” című zeneművét, amelynek szövegét Kovács Gábor katolikus pap írta, az Angyalföldi Szent Mihály-plébániatemplomban december 16-án 19 órakor mutatja be a Kedves Kartársak Zenei Műhely. Mester Zsolt zenekarvezetővel készült a következő interjú. – A Perzsa oratórium valamikor az 1980-as évek elején keletkezett, tudomásom szerint eddig nem sokszor játszották. – Sillye Jenőnek és Kovács ... Bővebben »

Ferenc pápa megáldotta a győri bencés templom új harangjait

Ferenc pápa a december 7-i általános kihallgatás előtt megáldotta a győri bencés templom új harangjait a vatikáni VI. Pál terem előterében. A Szent Ignác bencés templom igazgatója, Sárai-Szabó Kelemen OSB által vezetett harminctagú győri delegációból heten személyesen is találkozhattak a pápával – tájékoztatta az MTI-t Tóth Tamás, a Pápai Magyar Intézet rektora. Tóth Tamás felidézte: a Győr főterén álló Loyolai ... Bővebben »