Világegyház

A Szentatya a Pápai Portugál Kollégium tagjaihoz: a béke zarándoka leszek Fatimában

Fatimában nagy erővel folynak az előkészületek a pápa fogadására. Ferenc pápa május 12-én és 13-án látogat el a portugál Mária-kegyhelyre. Közelgő útjáról szólt a római Pápai Portugál Kollégium közösségének, akiket május 8-án, hétfőn fogadott a Vatikánban. Arra hívott: tekintsünk Máriára, hogy növekedjünk Krisztus és testvéreink szeretetében. A béke és a remény üzenetét viszi Fatimába A pápa a béke és a ... Bővebben »

A katolikusok küzdenek a szeptember 11-i emlékhely és kápolna bezárása ellen New Yorkban

„Azt ígértük, nem felejtünk, és máris szinte elfelejtettük.” Bezárni készülnek a katolikus Szent József-kápolnát, ahonnan a mentést koordinálták 2001. szeptember 11-én, és ahol a tragédiának emlékművet állított a helyi közösség. 2001. szeptember 11-én a New York-i Justine Cuccia terhessége kilencedik hónapjában volt, amikor döbbent rémülettel végignézte, hogy a két eltérített repülőgép becsapódik a World Trade Center (Világkereskedelmi Központ) ikertornyaiba. Justine ... Bővebben »

Ciszterci papokat és diakónusokat szentelt a heiligenkreuzi apátságban a bécsi érsek

Április 30-án két testvér pappá szentelését és két szeminarista diakónussá szentelését ünnepelte az ausztriai heiligenkreuzi ciszterci közösség. Az apátság templomában bemutatott szentmisét Christoph Schönborn bíboros vezette. Florian Mayrhofer és Philemon Dollinger pappá szentelését, illetve a Nigériából származó két szeminarista, Eberechukwu Franklin Okwara és Valentine Chinemerem Uwandu-Uzoma diakónussá szentelését Florian Mayrhofer és Philemon Dollinger ciszterci atyák közreműködésével végezte a bécsi főpásztor. ... Bővebben »

Idős szerzetesnővér kérte a rendőröket Caracasban: „Ne támadjatok könnygázzal!”

A venezuelai kormány elleni erőszakos tüntetések képei közül emlékezetessé vált egy különös jelenet: néhány nappal ezelőtt egy 78 éves szerzetesnővér kivált a tömegből, odalépett a rendőrökhöz, és arra kérte őket, ne vessenek be könnygázt a tömeg ellen. Caracasban elszabadultak az indulatok, a tüntetők április eleje óta egyre hevesebben követelik az új választások kiírását és az ellenzéki politikusok szabadon engedését a ... Bővebben »

A pápa köszöntötte a lengyel zarándokokat nemzeti ünnepükön

A Szentatya a szerdai általános kihallgatás végén köszöntötte a világ különböző részeiről érkezett zarándokokat. A lengyel hívekhez fordulva emlékeztetett, hogy ezen a napon tartják Szűz Mária, Lengyelország Királynője ünnepét, nemzeti ünnepüket. A Szent Péter téren jelenlevő hívektől nagy tapsot kért Lengyelország Királynőjének. Hallgassatok szeretettel és figyelemmel Királynőtök útmutatásaira, akihez ezekkel a szavakkal fordultok: „Te vagy nemzetünk nagy büszkesége.” Napi döntéseitek ... Bővebben »

Mohamed története – Dzsihadista volt, ma már másokat is a keresztény hitre vezet

A szíriai Basir Mohamed fiatalon az Al-Nuszra Front oldalán harcolt Szíriában, majd az országot elhagyva Törökországban is radikálisan gyakorolta az iszlám vallást: a teljes arcot takaró fátyol viselésére kötelezte feleségét. Rásid betegsége és csodás gyógyulása hatására keresztény hitre tért. Mohamed Szíria északi részén született. Kamaszkorában unokatestvére, Ahmad elhívta, hogy hallgasson meg egy dzsihadista szónoklatot, és attól kezdve a szélsőséges iszlám ... Bővebben »

„A Szűzanya közbenjárására” sértetlenül átvészelték az emberek a tornádót egy texasi plébánián

Április utolsó hétvégéjén az Egyesült Államok több államában heves vihar tombolt, ami tornádókat és áradásokat okozott. Április 29-én Texas államban három tornádó pusztított. Emory városban romba dőlt a Szent János katolikus templom, ahol körülbelül negyvenöt ember rekedt benn az ítéletidőben. Texas, Missouri, Arkansas, Tennessee és Mississippi államban legalább tizenhárman meghaltak és több tucat ember megsérült a hétvégén a tornádókat és ... Bővebben »

Imádkozzunk minden országért, amely súlyos nehézségekkel küszködik!

Április 30-án, vasárnap délelőtt a szentatya az alapításának százötvenedik évfordulóját ünneplő Olasz Katolikus Akció mintegy hetvenezerezer tagját köszöntötte a Szent Péter téren, a találkozó végén pedig velük együtt imádkozta el a téren a Regina Caeli imádságot. Kedves testvéreim! Továbbra s drámai hírek érkeznek a venezuelai helyzetről. Egyre súlyosabb összecsapásokra kerül sor, amelyeknek számos halálos áldozata, sebesültje van, és sokakat letartóztattak. ... Bővebben »

Klarissza szerzetesnek készül a mexikói szépségkirálynő

A húszéves Esmeralda Solis Gonzales volt szépségkirálynő novíciaként csatlakozott a klarissza nővérek mexikói közösségéhez. Esmeralda Solis Gonzales a mexikói Valle de Guadalupe városból, Jalisco tartományból származik. Szülővárosa szépségkirálynő-választásának győzteseként bekerült a 2016-os országos Miss Mexico verseny döntőjébe. A mindeddig fotómodellként és étkezési tanácsadóként tevékenykedő fiatal lány mostantól kolostorban, szerzetesként kívánja folytatni életét. Szavai szerint: végre egy egészen más perspektívából szeretné ... Bővebben »

Ferenc pápa beszéde II. Tavadrosz kopt ortodox pátriárkához: A vértanúk ártatlan vére összeköt minket

A jót hirdetve ellen kell állni az erőszaknak, és együtt végezni a szeretetszolgálatot. Ferenc pápa pénteken délután ezekkel a szavakkal fordult II. Tavadrosz kopt ortodox pátriárkához, akivel Kairó régi keresztény negyedében, a pátriárkátus székhelyén találkozott. A találkozó végén közös nyilatkozatot írtak alá, majd együtt imádkoztak a decemberi terrortámadás áldozataiért. A kopt ortodoxok hálásak a katolikus szerzetesek egyiptomi szolgálatáért Az al-Azhar ... Bővebben »