Egyre tetszetősebb Csíkverebes utolsó mentsvára

Egyre tetszetősebb Csíkverebes utolsó mentsvára

A két legsürgetőbb problémát a tetőszerkezet újraépítésével és az ablakok cseréjével sikerült elhárítanunk – újságolta a verebesi Szent Őrzőangyalok templommal kapcsolatos hírt Molnár József helybéli. Az 1560–1570 között épült, jelenleg a tusnádi római katolikus plébánia filiájaként számon tartott istenházának a felújítása évek óta időszerűvé vált, a folyamat, a pénzhiány ellenére, még tavaly elindult. Idén a templom kéményének újraépítése jelenti a prioritást az egyháztanács számára.

verebesi templom felujitas vn 001_bA tetőszerkezet újraépítése és ablakcsere után a kémény felújítása következik

Az újdonság ezúttal a csatornázással és a vízelvezetéssel kapcsolatos munkálatok elvégzése, illetve a régi ablakok cseréje. Amit rendkívül fontos megoldanunk még idén, az a kémény újraépítése – magyarázta Molnár, az általa mondottakat pedig a látogatásunkkor szintén jelen lévő egyháztanácsos, Molnár Imre is megerősítette. Mindketten igen büszkék a falubeliekre, hiszen az egyházközség nehéz anyagi helyzete ellenére – lassú ütemben ugyan, de – haladnak a felújítási munkálatok.

Ehhez viszont arra volt szükség, hogy a kis település apraja-nagyja az elképzelés és a kivitelezés mellé álljon, ki-ki lehetősége szerint segítve azt. Szintén sokat jelentett, hogy a településről elszármazottak közül többen is adakoztak az elmúlt időszakban, emellett a megyei önkormányzat is támogatta a munkálatokat. Utóbbi például az ablakok cseréjéhez szükséges tízezer lejt biztosította egy nyertes pályázat révén. Az épületnél felhasznált faanyagot a helyi közbirtokosság ajánlotta fel.

A legnagyobb álmunk a külső-belső felújítás – mondta Molnár. Hozzátette, ezek közül a nagyobb horderejű munkálat a belső restaurálás lesz, hiszen a környéken ritkaságnak számító falfestményeket nem tüntetheti el egyetlen ecsetvonás sem. „És mikor mindezzel végzünk, akkor kerülne sor az orgona felújítására” – sorolta a merész terveket Molnár.

A feljegyzések szerint a tizenötödik század második felében épült a templom. Két ajtajának kőkerete leszelt ívű, kései gót, belül vésett rozettákkal díszítve. A templom előterébe lépve olyan érzésünk támad, mintha időutazáson vennénk részt. Jobboldalt az épülettel egyidős szenteltvíztartó köszönt ránk, baloldalt régi, fából készült székek emlékeztetnek az elmúlt időkre.

Továbbhaladva gyönyörű látvány tárul elénk. Lenyűgöző a faragott oltár és az őrzőangyalokat ábrázoló oltárkép, utóbbit 1810-ben hozták át a régi tusnádi kápolnából. A rajta olvasható szöveg szerint 1771-ben Tompos Péter kozmási plébános költségén vásárolták. A falakat és a mennyezetet szépen kivitelezett festmények díszítik, az egyik éppen a kis Jézussal imádkozó Máriát ábrázolja. A templom egyik büszkesége ugyanakkor a Kolonics István által 1885-ben készített, a mai napig is jól működő orgona. Az Őrzőangyalok kápolna 1770–1775 között épült, az eredeti fatorony helyett pedig 1836-ban készült a jelenlegi. Utóbbiban egy 1908-ban öntött nagy, illetve egy 1924-ben készített kisebb harang kapott helyett.

Még mindig elfogadják az adományokat

Aki úgy gondolja, hogy adakozni szeretne a csíkverebesi templom további munkálataira, megteheti azt a tusnádi plébániának a Román Kereskedelmi Bank (BCR) csíkszeredai fiókjában nyitott számlaszámán: RO42RNCB0152042364130003. Az egyházközség a kétszázalékos adófelajánlásokat is szívesen fogadja. Az erre vonatkozó űrlapon a következő adatokat kell feltüntetni: Parohia Romano Catolica Tusnad Sat, adószám: (cod fiscal) 7565550, bankszámlaszám RO42RNCB0152042364130003.

Forrás: szekelyhon.ro

Írjon választ

Az email címe nem lesz publikálva. A kőtelező mezők ki vannak jelölve *

*

hat + 17 =