„Emészt a buzgalom az Úrért” – Kutyaszán és reverenda

„Emészt a buzgalom az Úrért” – Kutyaszán és reverenda

Az Erdélyben található Beszterce-Naszód megyei Óradna község plébánosa, Kiss Attila különleges hobbijáról, a szánhúzásról számolt be a Vasárnap című kolozsvári katolikus hetilapban.

A Bodó Márta által készített interjúban Kiss Attila elmondta, 2015-ben Olaszországban, az Auronzo di Cadore világbajnokságon ezüstérmet szerzett, 2016 novemberében pedig az ausztriai Európa-bajnokságon ért el szintén második helyezést.

A felkészüléssel kapcsolatban kifejtette, általában szeptember 1-én kezdi az edzéseket, mivel a levegő addigra hűl le annyira, hogy a kutyák bírják a fizikai megterhelést. „Szeptemberben elkezdődik az edzés rövid távokon. Egy edzés maximum 15-20 percet tarthat, mivel ennyi idő alatt a kutyák mentálisan is elfáradnak” – nyilatkozta az óradnai plébános, aki azt is megosztotta, ősszel szán helyett quaddal edz. „Idén kaptam Beszterce megyétől támogatást egy performens versenyszekérre, amivel Auszt­riában versenyeztem, és a legjobb időt értem el az egész versenyen” – teszi hozzá. Ugyanakkor Kiss Attila arról sem feledkezik el, hogy a versenyidő teljesítéséhez a kutyák kvalitására is szükség van, és amint elmondta, jelenleg tíz kutyát tart, 2009 óta pedig nemzetközi tenyésztő is egyben.

A kezdetekre visszaemlékezve Óradna plébánosa elmondta: papszentelésére készült 2004-ben, amikor egyik barátjánál kutyakölykök születtek, amelyekből vásárolt édesanyjának és magának is. Szászrégenbe, majd Csíkszentgyörgyre került káplánnak, a közeli Egerszéken lakó Both Lászlón keresztül ismerkedett meg a sportággal, aki a helyi szánhúzóversenyek szervezője. Első tapasztalatairól így nyilatkozott: „Szentmártontól egészen Egerszékig hat óra alatt értem el, ami 20 kilométeres távolságot jelent – ez rossz eredmény, lassúak voltak a kutyák, sokat kellett edzeni őket. Most a 20 kilométert körülbelül 45–66 perc alatt tesszük meg. 2008-ban voltam az első versenyen, Hargitafürdőn, amelyen harmadik helyezést értem el.

Csíkszentgyörgyről később Segesvárra kerültem, utána lettem Románia-bajnok, majd ezt követően vettem részt először  külföldi versenyen, ahol (Gabelben, Graz mellett) a kutyáim jól, szépen mentek, de hátulról lettem az első. Amikor megláttam az első napi időmet, reggel öt órakor felkeltem, és csak néztem, hogy a szomszéd, aki többszörös Európa- és világbajnok, mit csinál. Megkérdeztem tőle, minek köszönhető, hogy így teljesítenek a kutyái. Elmondta, hogy olyan kutyát kell vásárolni, amelynek nagyobb a tüdeje, jobban és többet tud szaladni. Ekkor történt a váltás, 2010-től kezdtem tudatosan kutyát vásárolni a versenyre, amelynek ára persze nagyon magas. Másfél év alatt tudtam összegyűjteni annyi pénzt, hogy vegyek egyet. Amikor felnőtt – kétéves korában éri el a mentális felnőttkort –, akkor kezdtem el jobb eredményeket elérni. Jövőre Olaszországban, Millegrobbéban lesz újra világbajnokság, amin szeretnék részt venni a jó Isten segítsé­gével.”

Kiss Attila a sporthoz fűződő kapcsolatáról elmondta: „Mindenkinek van hobbija. Azt mondják, hogy az az ember, akinek nincsen, az egyedül és szegényen fog meghalni. Én egy olyan hobbit kerestem, amely egészen közel van a természethez” – fogalmazott, kiemelve, hogy az állatokkal való bánásmódon keresztül közelebb tud kerülni Istenhez: „Illés is fent, a Hóreb tetején találkozott Istennel, az enyhe szellőben. Ezt a fuvallatot én a kutyák feltétlen ragaszkodásában találtam meg. A sport szeretete nem nyomja rá a bélyegét a papi munkámra, mert nem kell rengeteg időt rászánni, elegendő napi 45 perc. A kutyák segítenek elfogadni az élet nagy kihívásait is, mivel ők minden körülmények között helyt állnak, ha esik, ha havazik, ők mindig ugyanazt a teljesítményt nyújtják. Ez pedig az embert arra ösztönzi, hogy nehéz helyzetekben se adja fel.”

Forrás és fotó: Romkat.ro