Eucharisztia: A szeretet szentsége – I. rész: Előkészület a 2020-as Eucharisztikus Világkongresszusra

Eucharisztia: A szeretet szentsége – I. rész: Előkészület a 2020-as Eucharisztikus Világkongresszusra

P. Szabó Ferenc sorozata

Eucharisztikus Világkongresszusok – Budapest, 1938 és 2020

Az Eucharisztikus Világkongresszus, más néven Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus a Katolikus Egyház rendszeresen megrendezett, világméretű eseménye, amelynek célja az Oltáriszentség megismerésének és tiszteletének elmélyítése. A négyévenként más-más helyszínen (országban) meghirdetett kongresszusnak előre kijelölt címe/témája van, amelyre előadásokkal készülnek, illetve közös imákat, elmélkedéseket tartanak, szentségimádásokon vesznek részt a hívők.

Ismeretes, hogy az Eucharisztikus Kongresszusok indulásakor, a 19. század végén a hangsúlyt a körmenetekre és a szentségimádásokra, nyilvános ünneplésekre helyezték. Úgy tűnik, a világkongresszusok újabban nemcsak ünnepelni akarják az Eucharisztiát, hanem kellő előkészületekkel elmélyíteni, személyesebbé tenni a szentmisében való részvételt és a szentségimádást.

Az 51. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszust 2016. január 24–31. között a Fülöp-szigeteki Cebuban tartották; 200 bíboros és püspök, valamint a világ 72 országából érkezett 12 ezer küldött között vett részt egy 10 fős magyar küldöttség is Erdő Péter bíboros, prímás vezetésével.

Cebuban Ferenc pápa üzenetében bejelentette az 52., 2020-ban esedékes Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus helyszínét: Budapest láthatja majd vendégül a kivételes eseményt s az arra érkező látogatókat.

Emlékeztetek arra, hogy 1938-ban Budapesten rendezték meg a 34. Eucharisztikus Világkongresszust.

Ezt a kongresszust óriási szervezőmunka előzte meg, a hazai szervezők demonstrálni akarták, hogy a külpolitikailag és gazdaságilag is bezárt Magyarország képes „világra szólóan” megrendezni az eseményt. Az 1938. május 25–29. között lezajlott istentiszteletek, ünnepségek, kongresszusi ülések és körmenetek a Magyar Katolikus Egyház erejét és a világegyházzal való egységét kívánták bizonyítani. Eugenio Pacelli bíboros államtitkár, a pápa legátusa (aki XII. Pius néven lett pápa) és a résztvevők többsége – kimondva, kimondatlanul – úgy vélte: a budapesti ünnepségek a lelki élet elmélyítése mellett politikailag a német nácizmus ellen irányulnak. Mindez olyan jól érzékelhető volt, hogy Hitler megtiltotta a német katolikusok részvételét.

Az önmagában is hatalmas ívű nemzetközi eseményt összekapcsolták egy nagy hazai ünnepségsorozattal, amely az 1930-as években erőteljesen megnyilvánuló Szent István-kultusz betetőzéseként a szentté avatott király 900. évfordulóját volt hivatott megünnepelni. Mindez nem kevés tudatossággal együttesen kívánta reprezentálni, hogy Magyarország ismét be tudja tölteni az évszázados „kereszténység védőbástyája” szerepkörét, amely megint csak „két pogány között” maradt rá.

32. Eucharisztikus Világkongresszus

Minden bizonnyal a 2020 szeptemberére meghirdetett, Magyarországon rendezendő 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus (NEK) kevésbé lesz látványos („triumfalista”) és politikai színezetű, amint ezt jelezte Fábry Kornél, a NEK Általános Titkárságának főtitkára, az előkészítés folyamatának első évét értékelve. Fábry atya reményét fejezte ki, hogy a négy éven át tartó készület elősegíti a Magyar Egyház megújulását.[1]

A Karizmák Ünnepe 2017. június 5-én, Pünkösdhétfőn volt a szokásos helyszínen, a máriaremetei kegytemplom előtti parkban. Ez alkalommal hirdette meg Erdő Péter bíboros a 2020-as Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus 3 éves előkészületi programjának kezdetét.

Fábry Kornél a következő évek tematikáját így vázolta: „A lelkipásztori előkészítő bizottság közreműködésével kidolgoztunk egy hároméves tematikát. Az első év az Eucharisztiával való személyes viszonyt kívánja elősegíteni. Ennek az évnek a jelmondata: Az Eucharisztia mint az egyéni keresztény élet forrása. A második év a közösség felé nyit: Az Eucharisztia, az Egyház forrása. Az egészséges közösség Krisztus-központú és gyarapodó közösség. A köztünk élő Krisztus szeretetéből kapunk erőt, hogy együtt is hitelesen képviseljük őt. A harmadik év a misszióra helyezi a hangsúlyt: Az Eucharisztia forrás a világ számára.”

A főtitkár szerencsére hangsúlyozza a hívők Krisztussal való személyes találkozását az előkészületekben és az eucharisztikus kongresszus ünnepségeiben is. Emlékeztetett: 1960-ban Münchenben, az Eucharisztia ünneplésekor a szentmise került a középpontba. Szerintem nagyon helyesen. Fontos ugyanis kiemelnünk, hogy mindig a szentmisében történik Krisztus húsvéti misztériumának hathatós megjelenítése a felszentelt pap cselekedete – a Szentlélek lehívása – által. Továbbá az Eucharisztiában a feltámadt Krisztus – Szentlelke által – egy (egyházi) testté gyűjti össze a hívő népet, az egy kenyérben részesülőket. (Vö. a IV. eucharisztikus imát.) Ezt a közösségi ünneplést – azt, hogy az Eucharisztia építi az Egyházat[2] – talán első helyre kellett volna tenni.

Bizonyára 2020-ban is helyet kapnak a körmenetek, a szentségimádások. A katolikus Egyház az Oltáriszentséget megillető imádó hódolatot (amely nem a szentségi jelnek, hanem Krisztus személyének szól) „nemcsak a szentmisében adta és adja meg, hanem a szentmisén kívül is” (KEK 1378, vö. Mysterium fidei 56). A lelkipásztoroknak azonban jó ügyelni arra, hogy ez a jámborság ne szorítsa második helyre a közösségnek bemutatott szentmisét, a húsvéti misztérium emlékezetét: Krisztus keresztáldozatának és feltámadásának hathatós megjelenítését.

A zsinati liturgikus reform után

A II. Vatikáni zsinat liturgikus reformjának gyakorlati megvalósításában a katolikus egyházon belül számos szélsőség és ezért feszültség jelentkezett; ez a tény a tanítóhivatal több eligazító megnyilatkozását váltotta ki.[3] Ugyanakkor a zsinattal elindult ökumenikus párbeszéd protestáns (főleg lutheránus)  testvéreinkkel szép eredményeket hozott, éspedig a két fél kölcsönös nyitottsága, valamint a szentségi teológia újragondolása következtében.[4]

Ismeretes, hogy Magyarországon, főleg a kommunista rendszer miatt, csak lassan kezdett megvalósulni a zsinati reform, így a liturgia megújítása is. A zsinat utáni évtizedekben Európa szerte, így Magyarországon is voltak túlzások, visszaélések az ún. „progresszívek” és „konzervatívok” részéről egyaránt. Sajnos, ez az önkényeskedés  napjainkban is megtörténik: egyesek okosabbak az egyetemes zsinatnál, amely a szakemberek által alaposan előkészített reformot magáévá tette és szentesítette a Sacrosanctum Concilium kezdetű konstitúcióban (SC).

II. János Pál 2003. április 17-én, a nagycsütörtöki szentmise keretében tette közzé 14. enciklikáját az Eucharisztia és az Egyház kapcsolatáról: Ecclesia de Eucharistia.[5] „Az Egyház az Eucharisztiából él: Ő táplálja, Ő világosítja meg. Az Eucharisztia a hit misztériuma, és egyben a fény misztériuma.” A zsinatra hivatkozva (Sacrosanctum Concilium, 10) hangsúlyozta, hogy a liturgia, benne az Eucharisztia az egyházi tevékenység csúcspontja (culmen) és az isteni élet forrása (fons). A pápa figyelmeztetett bizonyos árnyakra, (pl. a misztérium lefokozása testvéri lakomára), elítélendő  liturgikus visszaélésekre. Ezekkel az árnyoldalakkal részletesen foglalkozik az a szentszéki dokumentum (instrukció), amelyet a pápa jóváhagyásával 2004. április 23-án tettek közzé Redemptionis sacramentum kezdőszavakkal. („Azok a dolgok, amelyeket a legszentebb Eucharisztiával kapcsolatban megtartani és kerülni kell”.)[6] Már ezek a dokumentumok is jelzik, hogy a liturgikus reform területén problémák, szélsőséges elhajlások jelentkeztek. [7]

A zsinati reform magyarországi fogadtatásáról és lelkipásztori alkalmazásáról tárgyalt az az ünnepi szimpózium, amelyet 2003. december 4-én rendeztek, és amelynek anyaga megjelent a MALEZI és a Szent István Társulat kiadásában Culmen et fons címmel. A megbeszéléseken irányadó volt II. János Pál Spiritus et sponsa kezdetű apostoli levele, amelyet az említett füzet élén közöltek.

Végül a beteg II. János Pál egyik utolsó intézkedése volt, hogy meghirdette 2004 őszétől 2005 őszéig az Eucharisztia évét. Az év során világszerte ünnepelték az Eucharisztiát; sor került a hagyományos úrnapi körmenetekre. Így Magyarországon is különös ünnepélyességgel tartották meg ezeket a körmeneteket. Az év alkalom volt továbbá arra is, hogy katekézisekben, szentbeszédekben elmélyítsék az Eucharisztia ismeretét, megmagyarázzák annak kapcsolatát az egyházi közösséggel.

Mivel a  korszerűsödést kereső és a  múltba visszahajló irányok közti feszültség és egy bizonyos zűrzavar a mai napig tart a Eucharisztia/Szentmise területén is – részben a Ferenc pápa által elkezdett átfogó egyházi reformhoz kapcsolódva  – hasznosnak ítélem, hogy júliusi helyettesítésem alatt – miközben a Szentatya is pihen – egy 6 részből álló sorozatot tartsak az Eucharisztiáról, a Szeretet Szentségéről.

Forrás: Vatikáni Rádió

Fotó: AP