Európai püspökök a menekültkérdésről

Európai püspökök a menekültkérdésről

Az Európai Püspöki Konferenciák Tanácsa (CCEE) migrációs lelkipásztori ellátással foglalkozó felelőseinek szervezett háromnapos tanácskozást tartottak a litván fővárosban június 30. és július 2. között.

A migráció globális jelenségét látva a szolidaritás globalizációjával, a szeretet kreativitásával kell válaszolnunk – olvassuk a vilniusi tanácskozásról kiadott záróközleményben. A püspökök és a migráns pasztoráció nemzeti felelősei a bevándorlók vészhelyzetének kihívásait vitatták meg, amelyekkel az egyháznak és a társadalomnak szembe kell néznie.  Az ülésen részt vett Cserháti Ferenc püspök, a külföldi magyarok lelkipásztori ellátásával megbízott esztergom-budapesti segédpüspöke. Megvitatták az utóbbi évek bevándorlási jelenségéhez kapcsolódó sürgető kérdéseket: a menekültek vészhelyzetét, az emberkereskedelmet, a rabszolgaság új formáit, a bevándorló közösségek helyzetét, a szentségek kiszolgáltatásának témáját, valamint a kínai bevándorlók lelkipásztori ellátását és az igehirdetést számukra.

Az európai kontinensre igyekvőkhöz kapcsolódó tragédiák kihívást jelentenek az emberiség lelkiismerete számára. A bevándorló nem megoldandó probléma vagy ellenség, aki ellen harcolni kell, vagy megszálló, aki ellen védekeznünk kell. A bevándorló mindenekelőtt egy méltósággal rendelkező valós személy, akit tisztelni és védelmezni kell. Ha a bevándorlók befogadása elsősorban erkölcsi kötelesség a keresztények számára, akkor az európai egyház számára a valódi kihívás a nevelés.

Az egyházat a migráns pasztoráció terén bizonyos alapelvek vezetik, amelyek az egyház társadalmi tanításában jutnak kifejeződésre. Ezek közé tartozik a személy joga az elvándorláshoz, illetve az is, hogy mindenkinek joga van szülőföldjén maradni és nem kényszeríthetik annak elhagyására. Ezek az alapelvek az emberi méltóság iránti tiszteleten alapulnak, amely sarkköve az egyház pasztorációs tevékenységének.

A migránsok, a menekültek befogadásával kapcsolatban a CCEE ülés résztvevői megállapították, hogy manapság a bevándorlókra egyre inkább gyanakvással, bizalmatlansággal, előítélettel vagy ellenségesen tekintenek. Tragédiáikkal szemben egyre nagyobb a távolságtartás, a közöny. Ez a helyzet annak a nemzeti és európai szintű politikának a következménye, amely a migráció jelenségét pusztán a költségvetés és a biztonság szempontjából közelíti meg. A bevándorlók nem „számok”, amelyeket az államoknak el kell osztania kedvük szerint. A növekvő „társadalmi önzést” látva az egyház Isten minden ember iránti szeretetétől ösztönözve vészjelzést küld szét és felvállalja a prófétai hang felelősségét, hogy felhívja az államokat saját felelősségük felvállalására. Legyenek tudatában annak a szélsőséges szegénységnek, amelyben a bevándorlók találják magukat, akik a közjó jegyében szolidaritásra szorulnak.

Az emberi méltóság ösztönözze a pasztorális és a kormányzati döntéseket, amikor megoldásokat keresnek a migráció szabályozására. Ne csak vészhelyzetekre alkalmazzák elkötelezettségüket, hanem összpontosítsanak a valós emberekre minden körülmény között. Az egyház tudatában van, hogy Isten kíséri a történelmet és, hogy a migráció része Isten gondviselési tervének. Tehát azt vallja, hogy a hit erősebb minden kulturális, társadalmi és nemzeti különbségnél. Ha a bevándorlót, mint személyt elfogadják, ajándék lesz a helyi közösség számára. A vendégszeretet kihívása nem csak logisztikai vagy intézkedési, hanem elsősorban nevelési kihívás azon személyek és közösségek számára, amelyek befogadják a migránsokat. Ez egyben meghívás és pedagógiai iránymutatás is arra, hogy nyitottak legyünk a párbeszédre. Az egyházon belül tehát szükség van arra, hogy elgondolkodjunk azokról az etikai okokról, amelyek alátámasztják az egyház tevékenységét és álláspontját a bevándorlás kérdésében.

A bevándorló közösségek lehetőséget jelenthetnek a helyi egyházi élet megújulására, de a migráció a vallásgyakorlat elhanyagolásához is vezethet. Növekvő probléma a vallási és kulturális identitás megőrzése ezekben a közösségekben, amely az integráció kárára lehet. Ugyanakkor az asszimilációt sem szabad erőltetni, mert ez gyakran a vallásgyakorlat elhagyásához vezet. Nincs csodarecept, amely mindenkire alkalmazható. Nagy lelkipásztori érzékenységre van szükség az adott helyi valóság értelmezéséhez és ahhoz, hogy megfelelő választ adjunk az egyes helyzetekre – fogalmaz a migrációs konferencia záróközleménye. Világos, hogy a hagyományos lelkipásztori gyakorlaton túl evangelizációs lelkipásztori tevékenységre van szükség, amely képes megérteni a helyi szükségleteket. Ehhez a papok jobb képzése szükséges, akiknek „híd” szerepet kell betölteniük a migráns közösségek és a helyi egyház között. Másrészt azonban el kell kerülni, hogy a hagyományos vallási viszonyulás egy kulturális jellegű vallási viselkedéssé váljon, vagyis olyan vallásos hozzáállássá, amely nem a hit útjának eredménye, hanem olyan gyakorlat, amely egy kultúra folklórjához tartozik és pusztán arra korlátozódik, hogy a tagok identitását jellemezze.

Az emberkereskedelem és a rabszolgaság új formái témájával kapcsolatban a konferencia résztvevői megállapították, hogy túl kell lépni a vészhelyzet kezelésének logikáján. A megelőzésre és a gondozásra kell összpontosítani a probléma gyökeréből kiindulva.

A kínai bevándorlás Európába nem közelmúltbeli jelenség, de az elmúlt évtizedekben jelentős méreteket öltött. Más bevándorlási formákkal ellentétben ennek elsősorban családi jellege van, a népes és Európában szilárdan letelepedett diaszpórán keresztül működik. Az elmúlt években a püspöki konferenciák komoly befektetéseket tettek a papok képzésébe, mivel a nagyon zárt kínai közösségek integrációja mindenekelőtt a pap jelenlétén és az élettérben való osztozáson keresztül történik.

A vilniuszi migráns pasztorációs konferencia a Keresztek-dombjára tett zarándoklattal ért véget július 2-án, ahol megemlékeztek az elvándorlás számos áldozatáról a világban.

forrás: bonumtv.hu