Fehérvasárnap – az Isteni Irgalmasság vasárnapja

Fehérvasárnap – az Isteni Irgalmasság vasárnapja

A még a húsvét körébe tartozó fehérvasárnap a római katolikus egyházban tulajdonképpen az eme ünnepkör zárónapja. Nevét onnan vette, hogy a nagyszombaton megkeresztelt katekumenek hajdan ekkor vették le fehér ruhájukat. Keresztszüleik ilyenkor megvendégelték őket „a királyi ember lakomaszerzéséről szóló evangéliumi példázatra (Máté 22,1–14.)”.

Miután már az újszülötteket is megkeresztelték ezen a napon, az ünnep eredeti funkcióját elveszítette, s helyette ekkor történt „a házasok, illetőleg a házasulandók között a leendő keresztkomáknak, keresztszülőknek kiszemelése. A magyarság körében több hagyományőrző tájunkon a legújabb időkig élő komálás, komatálküldés, mátkálás ennek az őskeresztény liturgikus képződménynek laikussá vált maradványa, amely egyébként lényegében ősrégi primitív szokásokban is gyökerezik.” (Fehérvasárnap.http://www.neumann-haz.hu)

A reformátusok helyenként kishúsvétnak is nevezik e napot. Van, ahol a farsangi menyecskék ilyenkor menyasszonyi ruhában mennek a templomba. Az Ipoly mentén régebben a lányok fehérbe öltözve jelentek meg a szentmisén.

A komálás szokásai a Középső-Ipoly mentén már rég feledésbe merültek, de a hajdani tárgyak közt még találni egy-egy szép cseréptálat, amit errefelé komatálnak neveznek. Nem sikerült már Manga Jánosnak sem gyűjtenie a szokást 1972-ben a Felső-Ipoly menti Ipolynyitrán. Amikor a mátkatálra rákérdezett, adatközlői csak annyit mondtak, hogy az Ipolygalsáról odakerült menyecskék „még mindig mátkának szólították egymást” (Manga 1972, NIK 358, 9).

A magyar nyelvterület más tájairól bőséges anyag áll rendelkezésünkre a fehérvasárnapi szokást illetően. Göcsejben például délután a gyermekek, ifjak, lányok a falvak valamelyik alkalmatos helyén jönnek össze, s az egykorúak ezen szavakkal szólítják fel egymást: „Komáll meg velem!”; „Koma, koma, komállunk meg!”; „Mátka, mátka, mátkállunk, száz esztendeig szánkállunk!” Innentől kezdve a párok kegyelmezték, magázták egymást.

Somogyban a lányok ünnepi ruhában keresték fel azokat, akikkel komálni akartak. Fehér tányérra palack bort tettek, köréje néhány hímes tojást és perecet. Ezt fehér kendővel letakarták, s így vitték a kiszemelt komaasszonynak. Közben ezt a mondókát mondták:

Komatálat kaptam,
Föl is aranyoztam.
Koma küldi komának,
Koma váltsa magának!
(Fehérvasárnap.http:// www. neumann-haz. hu 2005, 1–2)

Az Ormánságban az ünnepnek mátkázóvasárnap a neve. A szokás a moldvai Bákó környékén is él, ahol tojást cserélve a leányok leányt, a fiúk legényt választanak maguknak mátkának, illetve komának.

Talán a szóban forgó ősrégi hagyományokkal hozható kapcsolatba a zsélyiek ama húsvéti szokása is, melyet Manga János gyűjtött 1971-ben. 1920-ig itt minden húsvétkor legénybírót választottak. Az eseményt mulatság és áldomás követte. Rendszerint ilyenkor avatták a fiatalokat is legénysorba. Általában tizennyolc éves legények kérhették a bekeresztelésüket. Keresztapát választottak maguknak a legények közül, aki aztán „beajánlotta” őket. Avatáskor a legényt megkeresztelték és megcsapták. Lehasalt a spáhlira, és rendszerint az egyik legénybíró kétujjnyi széles pálcával öt botütést mért a fenekére, amit az avatandónak jajszó nélkül kellett kiállnia. A falu két pontján – írja Manga – „van még ma is két ötmázsás kő, úgyhogy azokra hasalva is avattak legényt”. Avatáskor mondókát mondtak, s utána az 5-10 felavatott fiatal bort, pálinkát fizetett az öregebbeknek. Amíg a legény nem volt felavatva, sem lányhoz, sem a kocsmába nem járhatott.

A leányok, amikor az iskolából kimaradtak – 12-13 éves korukban –, keresztmamát választottak a nagyobbak közül. Cukorkával kedveskedtek a nagyobbaknak, akik aztán beajánlották őket a lánykoszorúba. A koszorúban (karéjban) minden lányt meg kellett kínálni cukorkával, s csak azután vették be, avatták be a kislányokat a leánysorba (Manga 1971, NIK 56–57).

Az egyes szokások időpontjai gyakran módosultak, bizonyos hagyományok más-más alkalomhoz is kötődhettek. Így például a legénybíró-választásra a Hont megyei Csábon szilveszterkor került sor (Csáky 1998, 97–98). A hétfői tojáshordás helyett Boriban a lányok húsvét keddjén keresték fel a legényes házakat, de ők nem tojást vittek, hanem supráltak: a gyerekekkel vesszőből korbácsot csináltattak, s azzal verték el a legényeket, fiatal házasembereket (Manga 1939, EA 000903, 2).

A húsvét utáni első vasárnapot II. János Pál pápa 2000. április 30-án az Isteni Irgalmasság ünnepévé hirdette ki. Ennek előzménye a lengyel Helena Kowalska, azaz Faustyna Maria nővér látomása, melynek során találkozott a szenvedő Krisztussal. Az Úr Jézus kérte őt, hogy a látomás képét festesse meg, s azt az húsvétot kö֊vető első vasárnap ünnepélyesen áldják meg, s e nap legyen az Irgalmasság ünnepe. A menedék és a menekvés alkalma ez minden szegény bűnös számára. Feltétele a teljes bizalom Isten jóságában, a gyakorló felebaráti szeretet, valamint a szentgyónás utáni megszentelő kegyelem állapota, azaz a szentáldozás.

A megtérés kegyelméért és a békés halálért nagypéntektől e vasárnapig a pápa engedélyével lehet imádkozni az Isteni Irgalmasság rózsafüzérét. Újabban templomainkban ott láthatjuk az Isten Irgalmasság képét is. Sok templomba ez a lengyel hívek ajándékaként került. A kép alatt ez olvasható: „Jézusom, bízom benned”.

Forrás: felvidek.ma/ Csáky Károly