Felvidékre érkezett a Betlehemi Békeláng

Felvidékre érkezett a Betlehemi Békeláng

A Szlovákiai Magyar Cserkészszövetség december 13-án átvette a Betlehemi Békelángot Bécsben, a Gustav Adolf templomban. A lángot Balogh Nicole féli cserkésznek az idei lánggyermek, Tizian Ronacher adta át. A békeláng ezzel megkezdte útját Dél-Szlovákia magyar lakta településein.

A bécsi lángátadó ünnepségre egy tucatnyi európai országból és az Amerikai Egyesült Államokból érkeztek cserkészek, hogy ebben az évben is elvigyék hazájukba a betlehemi Születés templomából származó békelángot. A köszöntők után a helyszínre érkezett nemzetek egy-egy képviselője könyörgést mondott, majd az idei lánggyermek mindenki lámpását meggyújtotta a békelángról. A Szlovákiai Magyar Cserkészszövetséget a kürti Kovács Tamás, idei országos lángkoordinátor valamint segítői képviselték. „Nagyon jó érzés a lángátadó ünnepségen találkozni más nemzetiségű cserkésztestvéreinkkel, és látni, hogy a Békeláng valóban összeköt mindenkit nemzetiségtől, bőrszíntől függetlenül” – mondta Kovács Tamás.

A hivatalos lángátadó után először Félbe, Dunaszerdahelyre, Érsekújvárba, Udvardra és Kürtre érkezett a láng, a hét folyamán pedig Pozsonypüspökire, Felsőszelibe, Nagymegyerre, Egyházfára, Nyitragesztére, Nagykérre, Gútára, Komáromba jut el.

Felsőszeliben a helyi cserkészcsapat december 17-én tartja a szentmisével egybekötött lángátadót, ahonnét Nádszegre, Nyékvárkonyra és Bősre kerül a láng. A felsorolt településeken a helyi cserkészcsapatoktól vehetik át a lángot az érdeklődők, a cserkészek a környező falvakba is eljuttatják a béke lángját. Az útvonalról bővebb információkat a Betlehemi Békeláng SZMCS által működtetett honlapján (lang.szmcs.sk) találnak. A békeláng terjedéséről a helyi lángmesterek folyamatosan tudósítanak, a láng Facebook-oldalán (fb.com/betlehemilang) képeket és videókat is találhatunk majd az átadásokról.

Dél-Szlovákia keleti részére a Betlehemi Békeláng vonattal jut el, cserkészeink a szlovák cserkészektől veszik át a lángot. A vasút közreműködésével Fülekre, Ipolyságra, Kassára és Királyhelmecre érkezik majd, onnét pedig a cserkészek egyebek között Rimaszombatra, Tornaljára, Palástra, Leleszre és további községekbe juttatják el.

A szlovákiai magyar cserkészek már huszonharmadik éve hozzák el a béke lángját a magyar családok otthonaiba. A láng honlapján található útvonal nem végleges, a cserkészek buzdítanak mindenkit, vegyék fel velük a kapcsolatot, ha szeretnék, hogy a béke lángja náluk is világítson.

Forrás: felvidek.ma