Ferenc pápa: A fiatalok a testvériség és a béke jelét mutatták fel a világnak

Ferenc pápa: A fiatalok a testvériség és a béke jelét mutatták fel a világnak

Ferenc pápa az augusztus 3-án, szerdán délelőtt az Ifjúsági Világtalálkozóról (IVT) és lengyelországi útjáról beszélt szokásos általános kihallgatásán. Hangsúlyozta azt is, hogy Európának csak akkor lesz jövője, ha visszatér alapító értékeihez. A Szentatya beszédét teljes terjedelmében közöljük.

Kedves testvéreim, jó napot kívánok!

Ma szeretném röviden felidézni az elmúlt napokban Lengyelországban tett apostoli utazásomat.

Az útra az ifjúsági világnap adott alkalmat, huszonöt évvel a Częstochowában nem sokkal a „vasfüggöny” lebontása után megrendezett történelmi találkozó után. Ez alatt a huszonöt év alatt megváltozott Lengyelország, megváltozott Európa, megváltozott a világ, és ez az IVT prófétai jellé vált Lengyelország, Európa és a világ számára. A fiatalok mai nemzedéke, a Szent II. János Pál pápa által megkezdett zarándoklat örökösei és folytatói megadták a választ a mai kor kihívására, a remény jelét mutatták fel, és ezt a jelet testvériségnek hívják. Mert ebben a háborúban álló világban testvériségre van szükség, közelségre van szükség, párbeszédre van szükség, barátságra van szükség! És ez a remény jele: amikor testvériség uralkodik.

Kezdjük a fiatalokkal, ők jelentették ugyanis az út első okát. Ismételten válaszoltak a felhívásra: eljöttek az egész világról – némelyikük itt is van! [rámutat a teremben lévő zarándokokra] –, ez a színek, a különböző arcok, nyelvek és élettörténetek ünnepe volt. Nem tudom, hogy csinálják: eltérő nyelven beszélnek, mégis meg tudják érteni egymást! Miért? Mert megvan bennük az akarat, hogy együtt haladjanak előre, hogy hidakat építsenek, a testvériség hídjait. Magukkal hozták sebeiket, kérdéseiket is, de legfőképpen a találkozás lehetőségének örömét. Ismételten megalkották a testvériség mozaikját! A testvériség mozaikjáról beszélhetünk. Az ifjúsági világnapok emblematikus képe a fiatalok által lengetett zászlók színes kavalkádja: az ifjúsági világnapon ugyanis a nemzeti zászlók szebbé válnak, mondhatni „megtisztulnak”, és egymással szembenálló nemzetek zászlói is egymás mellett lobognak. Milyen szép ez! Itt is vannak zászlók… mutassátok csak!

Így, e nagy jubileumi találkozójukon a világ fiataljai elfogadták az irgalmasság üzenetét, hogy mindenhová elvigyék az irgalmasság testi és lelki cselekedetei által. Köszönetet mondok minden fiatalnak, aki eljött Krakkóba! Köszönetet mondok azoknak is, akik csatlakoztak hozzánk a föld minden tájáról! Hiszen sok országban kis helyi ifjúsági találkozót szerveztek, és összeköttetésben voltak a krakkóiakkal. Az ajándék, melyet kaptatok, váljon mindennapi válasszá az Úr hívására! Nagy szeretettel emlékezem meg Susannáról, arról a római lányról – ebből az egyházmegyéből –, aki nem sokkal az után, hogy részt vett az IVT-n, Bécsben meghalt [agyhártyagyulladásban – a ford.]. Az Úr, aki már biztosan befogadta a mennybe, erősítse meg családtagjait és barátait!

Ezen az úton meglátogattam a częstochowai kegyhelyet is. Szűz Mária ikonja előtt megkaptam az anya tekintetének ajándékát, aki különösképpen anyja a lengyel népnek, annak a nemes nemzetnek, amely sokat szenvedett, de a hit erejével és az ő anyai kezét fogva mindig felállt. Köszöntöttem néhány lengyelt itt [a teremben]. Derék emberek vagytok, derék emberek! Ott, Mária tekintete alatt, megérti az ember e nép útjának spirituális értelmét, e nép történelme ugyanis elválaszthatatlanul összekapcsolódik Krisztus keresztjével. Ott kézzel érinthetjük Isten hűséges, szent népének hitét, ez a nép ugyanis megőrzi a reményt a megpróbáltatásokban, és megőrzi azt a bölcsességet is, amely egyensúly hagyomány és újítás, emlékezet és jövő között. Lengyelország ma egész Európát emlékezteti arra, hogy a földrésznek nem lesz jövője azon alapító értékei nélkül, amelyeknek középpontjában az ember keresztény felfogása áll. Ezen értékek között van az irgalmasság, amelynek különleges apostola volt a lengyel föld két nagy gyermeke: Szent Faustina Kowalska és Szent II. János Pál.

Végezetül, ennek az útnak is világméretű távlatai voltak: a világnak válaszolnia kell a „darabokban” zajló háború fenyegetésére és kihívására. Ennek összefüggésében a Auschwitz-Birkenauban tett látogatás szótlan csendje beszédesebb volt minden szónál. Abban a csendben hallottam, éreztem mindazok lelkének jelenlétét, akik ott jártak; éreztem Isten együttérzését, irgalmasságát, amelyet nem egy szent lélek oda tudott vinni, abba a feneketlen mélységbe is. Abban a nagy csendben imádkoztam az erőszak és a háború összes áldozataiért. És ott, azon a helyen, megértettem – mint még soha – az emlékezés értékét, nemcsak mint elmúlt események felidézését, hanem mint figyelmeztetést és felelősséget a ma és a holnap számára, hogy a gyűlölet és az erőszak magja ne verjen gyökeret a történelem földjének barázdáiban. És ebben a háborúkra és sok sebre, sok megélt fájdalomra való emlékezésben jelen van az a sok mai férfi és nő is, akik háborútól szenvednek, sok testvérünk és nővérünk! Amikor néztem azt a rendkívüli kegyetlenséget abban a koncentrációs táborban, rögtön a mai kegyetlenségekre gondoltam, melyek hasonlóak: nem annyira koncentráltak, mint azon a helyen, de az egész világon jelen vannak; ezen a kegyetlenségtől, fájdalomról, háborútól, gyűlölettől, szomorúságtól beteg világon. Ezért kérem tőletek mindig, hogy imádkozzatok: adjon az Úr békét!

Köszönetet mondok mindezért az Úrnak és Szűz Máriának! Ismét kifejezem hálámat Lengyelország elnökének és a többi állami vezetőnek, Krakkó bíboros érsekének és az egész lengyel püspöki karnak, továbbá mindazoknak, akik – nagyon sokféleképpen – lehetővé tették ezt az eseményt, amely a testvériség és a béke jelét mutatta fel Lengyelországnak, Európának és a világnak. Szeretnék köszönetet mondani a fiatal önkénteseknek is, akik több mint egy éven keresztül dolgoztak a találkozóért. Szeretnék köszönetet mondani a médiának is, azoknak, akik a tömegkommunikáció területén dolgoznak: nagyon köszönöm, hogy lehetővé tettétek, hogy ezt a világnapot az egész világon láthassák. Nem feledkezhetem meg Anna Maria Jacobiniről, arról az olasz újságírónőről sem, aki ott halt meg, váratlanul. Imádkozzunk őérte is: éppen szolgálatvégzés közben távozott el.

Köszönöm!

Fordította: Tőzsér Endre SP

Forrás: Magyar Kurír

Fotó: Vatikáni Rádió