Ferenc pápa beszéde a II. János Pál Alapítványhoz : A szent pápa nyomdokain…

Ferenc pápa beszéde a II. János Pál Alapítványhoz : A szent pápa nyomdokain…

Ferenc pápa szombaton délben az Apostoli Palota Kelemen termében fogadta a II. János Pál Alapítvány mintegy 120 tagját

Új lendülettel II. János Pál szentté avatása után

„II. János Pál szentté avatása új impulzust adott a munkátoknak az egyház és az evangelizáció szolgálatában” – kezdte beszédét Ferenc pápa. „Ha ez egyáltalán lehetséges, még inkább egyetemessé tette a kultuszát, mellyel Isten népe adózik neki. Ti pedig értékes hozzájárulást nyújtatok, azért, hogy ennek a szent pápának lelki öröksége továbbra is megtermékenyítse az egyház nagy területét és fenntartsa az útját a történelemben”.

Elkötelezetten a fiatalok mellett és a nevelés területén

Ferenc pápa köszönetet mondott „különösképpen is a nevelés területén felmutatott kezdeményezéseikért, melyeket a fiatalok javára visznek tovább. II. János Pál ugyanis mindig nagy szeretettel fordult a fiatalok felé, főként lelkipásztori ellátásuk terén. Ti pedig járuljatok hozzá, hogy az ő karizmája és atyai mivolta továbbra is gyümölcsöket teremjen” – bíztatta a társulat tagjait Ferenc pápa.

A Szent Pápa társadalmi tanításának nyomdokain

„A papok és a világi hívek számára is értékes lehetőségeket kínáltok, hogy elmélyítsék a képzésüket, hogy mind felkészültebbek legyenek elkísérni a közösségeket napjaink kulturális és lelkipásztori kihívásaival szemben. Ebből a célból meríthettek az ő gazdag társadalmi tanításából, melyet ránk hagyott és ami most is időszerű. Elegendő a „szolidaritás” kulcs-szavára utalni, melyről egyesek azt gondolták, hogy már idejét múlt fogalom, de  valójában mindmáig őrzi teljes prófétai erejét” – hangsúlyozta a pápa.

A Szűzanya oltalma alatt

Éppen ezért fontos, hogy ti, az Alapítvány baráti köreiben éljétek a szolidaritást, mindig a keresztény testvériségből merítve hozzá táplálékot. Ezt segítse az imádság és az Isten Szava iránti engedelmesség. Ezt nyerje el számotokra a Szűzanya, akinek Szent II. János Pál felajánlotta az egész életét és a pápaságát” – zárta beszédét Ferenc pápa.

A II. János Pál Alapítvány karaktere

A II. János Pál Alapítvány egy non profit szervezet, mely 1981. október 16-án született egy pápai dekrétummal, a lengyel pápa megválasztásának harmadik évfordulóján azzal a céllal, hogy a nevelés, a tudomány, a kultúra, a vallás, a szeretetszolgálat területein tevékenykedjen Szent II. János Pál pápasága szellemében, továbbá őrizze a nagy pápa szellemi és lelki örökségét. Mára nagyon sokrétű az Alapítvány tevékenysége: tanulmányozza és terjeszti II. János Pál tanítói örökségét, segíti a Rómába zarándoklást, főként a kelet-európai országok hívei számára, tanulmányi ösztöndíjjal segíti a közép-európai fiatalokat a Lublini Katolikus Egyetemen. Kiadványaik ébren tartják II. János Pál szellemiségét, egy 30.000 kötetes könyvtár szabadon rendelkezésre áll a kutatómunka számára, végül pedig egy múzeum a gazdag tárgyi emlékek őrzéséről és bemutatásáról gondoskodik.

Kép: A II. János Pál Alapítvány tagjai Ferenc pápával – AP

Forrás: Vatikáni Rádió