Ferenc pápa beszéde a papokhoz és szerzetesekhez: Fejezze be az Úr a művét bennetek!

Ferenc pápa beszéde a papokhoz és szerzetesekhez: Fejezze be az Úr a művét bennetek!

A kenyai katolikus egyház dinamikusan fejlődik, jelentős sikerek mellett és komoly kihívásokkal szemben

Csütörtök délután négy órakor Ferenc pápa Nairobiban, a „szentlelkes” ír szerzetesek által alapított „Szűz Mária” gimnázium sportpályáján találkozott a kenyai papokkal és szeminaristákkal, a szerzetesekkel és szerzetesnőkkel. Kenyában a 14 millió katolikus hívőre 2750 pap jut, Magyarországon ez az arány jelenleg kétszer jobb, de a döntő különbség az utánpótlás: Kenyában 1500 szeminarista készül a papi hivatásra, ami évről évre mind több lelkipásztort küld a szőlőbe, míg Magyarországon nagy gond az utánpótlás. Óriási segítséget jelent a kenyai hívek számára a 15 ezer katekéta-hitoktató, akiknek a munkáját ráadásul még 5000 szerzetesnővér segíti. Összefoglalva, a kenyai katolikus egyház dinamikusan fejlődik, jelentős sikerek mellett, ugyanakkor számos kihívással néz szembe.

Ferenc pápa a hivatásokkal való találkozója során spanyol nyelven, szabadon fogalmazott beszédében éppen a meghívást helyezte első helyre a gondolatai között.

Senki nem fejezi be a munkát, ha nem Jézus kezdte meg benne

„Az Úr választott ki bennünket, ő kezdte meg bennünk a munkáját, hogy be is fejezze azt a Krisztus Jézus napjára” – kezdte beszédét a pápa. „Mi pedig felsorakoztunk és elkezdtünk vele együtt járni, de azt az utat mégis ő kezdeményezte. Az evangéliumban azt olvassuk, hogy az egyik meggyógyítottnak, aki követni akarta Jézust, azt felelte, hogy nem!

Az Úr hívására az ajtón át lépünk be és nem az ablakon keresztül

Jézus követésében, akár a papság akár szerzetesség esetében, a kapun át lépünk oda be. Ő az, aki hív, ő kezdeményez és ő végzi a munkát, de vannak olyanok, akik az ablakon akarnak belépni.  Kérem szépen – nyomatékosította a pápa – ha valakinek a társa az ablakon keresztül lépett be, ölelje át és magyarázza meg neki, jobb, ha elmegy és máshol szolgálja az Urat, mert így soha nem fogja befejezni azt a munkát, amit nem Jézus kezdett meg benne”.

Ne érdekből kövessük az Urat!

 „Vannak néhányan, akik nem tudják, az Isten miért is hívta meg őket, de mégis érzik az Úr hívását. Menjetek csak nyugodtan – bíztatta őket a pápa – az Isten megérteti veletek, miért hívott meg titeket. Ám vannak mások, akik érdekből követik az Urat. Emlékezzünk csak Jakab és János anyjára, aki az Úr baljára és jobbjára szeretné ültetni a fiait. Nagy kísértés ez, az Urat becsvágyból követni! Valójában Jézus követésében nincs hely a becsvágy, a gazdagság és a hatalom számára, hiszen Jézust élete végéig elkíséri a keresztje” – mondta Ferenc pápa, majd összefoglalta a gondolatát: „Jézus az, aki meghív, a kapunk lépünk be hozzá a hívására, nem az ablakon és aztán követni kell Jézust az útján”.

Meghív, de nem avat szentté… és merjünk sírni bűneink miatt

„Nyilvánvaló, hogy amikor Jézus meghív, nem avat szentté. Továbbra is bűnös emberek maradunk, mindnyájan, mégis Jézus gyengédsége és szeretete visz előre bennünket és ő, aki megkezdte a jó művét bennünk, azt teljességre is viszi. Emlékezzetek csak az evangéliumra – kérte a pápa – mikor sírt Jakab, vagy János, vagy a többi apostol? Egyes egyedül csak az sírt, aki számot vetett a bűnösségével, hogy elárulta az Urat, és amikor számot vetett, akkor sírt… Aztán Jézus pápává tette. Ki is érti meg Jézust? Ez egy titok! Ti se hagyjátok abba a sírást! Amikor egy papnak vagy szerzetesnek felszáradnak a könnyei, ez azt jelzi, hogy ott valami nem működik. Sírjunk a hűtlenségünk, a világ fájdalma, a leselejtezett emberek, a megölt gyermekek miatt és amikor nem is értjük, hogy a dolgok miért történnek!” – tárta fel a gondolatait és érzéseit Ferenc pápa, majd hozzátette: „A gyermekek szenvedését – rák, daganat vagy más betegség miatt – nem tudom megmagyarázni, de Jézusra nézek a kereszten”.

A langyosságot az Isten sem viseli el

„Vannak helyzetek amikor csak ezt lehet tenni, az Úrra tekinteni a kereszten és sírni. Amikor már nem tekintünk fel a keresztrefeszítettre, pedig ezt kéri tőlünk Szent Pál, akkor a langyosság bűnébe esünk, amit az Isten kivet a szájából”.

Egy szívből adott üzenet: soha ne távolodjatok el Jézustól!

Ferenc pápa egy a szívéből jött üzenetet hagyott a kenyai papokra és szerzetesekre: „Soha ne távolodjatok el Jézustól, vagyis ne hagyjátok abba az imádságot!  Még akkor sem, ha elaludtok imádság közben. Maradjatok ott, aludjatok az Úr előtt! Ez is egyfajta imádság” – tanácsolta a pápa, de azt is ajánlotta, hogy fontoljuk meg, „vajon mi veszünk el az alvás, az olvasás, a tévézés idejéből az imádság számára, vagy pedig az imádságot hagyjuk el”.

Jézus meghívása az Isten népe szolgálatára szól  

„Ha engedtük, hogy az Úr meghívjon minket, akkor ez a hivatás szolgálatra szól, Isten népének a szolgálatára, a szegények, az elvetettek, a peremre szorultak, a gyerekek és az idősek szolgálatára. Ha tehát hagytuk, hogy meghívjon bennünket, hagyjuk, hogy szolgálatra küldjön minket. Így történik meg, amiről szent Pál apostol szól, hogy ezen a szolgálaton, ezeken a jócselekedeteken keresztül befejezi a művét bennünk a megváltás napjára”.

Köszönet a hűséges szolgálatért

„Ennek adják szép jelét azok a papok, szerzetesek és szerzetesnők – folytatta a pápa – akik 30-40 éves hűséges szolgálatban töltik az idejüket, sokszor ugyanazon a helyen. Éppen ezért megköszönöm nektek, hogy bátran követitek az Urat. Köszönet minden alkalomért, mikor bűnösnek érzitek magatokat, köszönet a gyengédséggel teli simogatásért, amit a rászorulóknak adtok és amikor a haldoklókat segítitek, hogy reményt adtok nekik az életben. Azért is köszönetet mondok, hogy engeditek, hogy segítsenek nektek, hogy kijavítsanak benneteket és megbocsássanak nektek. És külön szeretettel köszöntöm a szeminaristákat, mindazt amit elmondtam, rátok is vonatkozik, de egy dolog külön: ha valakit nem lelkesít ez az út, a készület, akkor még van idő arra, hogy máshol keressen munkát, megházasodjon és családot alapítson” – fejezte be Ferenc pápa a beszédét Nairobiban a papokkal és szeminaristákkal, valamint a megszentelt élet képviselőivel való találkozása után.

Kép: Ferenc pápa Nairobiban a papokkal és a szerzetesekkel – ANSA

Forrás: Vatikáni Rádió