Ferenc pápa elindult Chilébe, megkezdte 22. nemzetközi útját

Ferenc pápa elindult Chilébe, megkezdte 22. nemzetközi útját

Január 15-én, hétfőn reggel 8.55-kor szállt fel a pápa gépe Róma Fiumicino repülőteréről Santiago de Chile felé, ahová 16 órás utat követően érkezik meg éjfélkor, helyi idő szerint este 8 óra után.

Ferenc pápát a római repülőtéren az egyházi és polgári hatóságok képviselői fogadták. Mosolygósan, szokásos fekete táskáját balkezében tartva lépdelt fel a repülőgépbe. Üdvözölte a légi utaskísérőket és a kapitányt, majd mielőtt belépett volna a gépbe, visszafordult a jelenlevőkhöz és integetve búcsúzott tőlük.

Twitter

Ferenc pápa mielőtt elhagyta volna a Vatikánt, reggel 7 órakor Twitter-üzenetben fordult a hívekhez és kérte, hogy imáikkal kísérjék el útján Chilébe és Peruba. A chilei fővárosba érkezésekor a fogadási ceremónián a tervek szerint nem hangzanak el beszédek, mert a helyi hatóságokkal való találkozóra kedden kerül sor a Moneda-palotában. Santiagóban este a leköszönő elnök, Michelle Bachelet fogadja. Majd a pápa a nunciatúrára, szálláshelyére hajt. A fővároson túl a Szentatya felkeresi az ország déli részén található Temucót, ahol a Mapuche őslakos népekkel találkozik, és az északi bányászvidéken pedig Iquiquébe is ellátogat.

Peruba, a fővárosba Limába csütörtökön este érkezik meg. Az országban tett látogatása során felkeresi az amazóniai Puerto Maldonado-t, a Csendes-óceán partján pedig Trujillo-t, amelyet a múlt évben az „El Nino” áradás rázott meg. Január 22-én érkezik vissza Rómába.

Chilében és Peruban már előzőleg is sor került pápalátogatásra. II. János Pál 1987-ben járt Chilében. 1985-ben és 1988-ban pedig Peruban. Ferenc pápa másfél évet élt Chilében a jezsuiták noviciátusában. Mielőtt pápává választották volna Peruban is járt.

„A háború gyümölcse”

A repülőgép indulásakor Ferenc pápa kívánságára szétosztottak a vele együtt utazó 70 újságírónak egy Nagaszakiban készített fotót, amelyet az 1945-ös atombomba robbantás után készítettek. A kép hátoldalán „A háború gyümölcse” felirat olvasható. „Véletlen találtam rá a képre” – jegyezte meg a pápa az újságírók üdvözlésekor. „A fotó egy kisgyermeket ábrázol, aki halott kistestvérét tartja a vállán és várja sorát a nagaszaki krematórium előtt, ahová testvérét viszi a bombát követően. Nagyon megrázott a kép, amikor megláttam. Arra gondoltam, majd le is mertem írni, hogy ez a háború eredménye. Azért akartam kinyomtattatni és megosztani veletek, mert az ilyen jellegű fotók nagyobb hatást gyakorolnak, mint több ezer szó” – fogalmazott a Szentatya.

Egy újságíró kérdésére válaszolva elmondta: „Igen, valóban félek a háborútól. Egy hajszálra vagyunk tőle. Elég egy baleset, hogy kirobbantsa a háborút. Aztán a helyzet fellángolhat. Ezért kell elpusztítani a fegyvereket és a nukleáris leszerelésen dolgoznunk.”

„Jó utat kívánok nektek. Lesz időnk pihenni, dolgozni, sok mindenre. Köszönöm a munkátokat. Sűrű napok elé nézünk: három nap egyik és másik országban. Számomra nem lesz nagyon nehéz Chilében, mert ott tanultam egy évig, sok barátom van és jól ismerem az országot. Perut kevésbé ismerem. Két-három alkalommal jártam ott konferenciákon, találkozókon” – mondta a pápa az újságíróknak az ANSA olasz hírügynökség jelentése szerint.

Táviratok

Ferenc pápa útja során a repülőgéppel áthaladva az egyes országok felett, táviratban küldi el jókívánságait az adott nemzet elnökének és lakóinak. Olaszország, Franciaország, Spanyolország, Marokkó, Zöldfoki-szigetek, Szenegál, Brazília, Bolívia és Argentína felett halad át. Az olasz államfőnek küldött táviratában Ferenc pápa hangsúlyozza, hogy a helyi egyház missziójának megerősítése a célja és a remény üzenetét kívánja elvinni a két országba, amelyet felkeres. „Olaszország és a nemzetközi közösség tudatában van, hogy ez az apostoli út a remény jele abban a két országban, amelyre mély hatást gyakoroltak ősi kultúrák és azok a népi gyökerek, amelyek a katolikus hagyományt táplálják” – írja Sergio Mattarella olasz elnök táviratában a Szentatya útjára. „Jelenléte Chilében és Peruban az egyház figyelméről tesz tanúságot egy egyenlőbb és igazságosabb társadalom építése érdekében.”

Forrás és fotó: Vatikáni Rádió