Ferenc pápa homíliája a megszentelt élet világnapján

Ferenc pápa homíliája a megszentelt élet világnapján

Ferenc pápa február 2-án, Gyertyaszentelő Boldogasszony napján a szerzetesek, szerzetesnők és a megszentelt élet közösségei tagjainak a jelenlétében délután öt órakor szentmisét mutatott be a Szent Péter bazilikában. Homíliájában a Gyermek templomi bemutatásnak evangéliumi képe alapján az Istennek szentelt élet két alapvető vonásáról beszélt: a hittel megélt engedelmességről és az abból fakadó bölcsességről.

 Mária karjai az eget és földet összekötő „lépcsők”

 „Tartsuk szem előtt Szűz Mária képét – kezdte beszédét a pápa – aki a Gyermek Jézust a karjában tartva jár, beviszi őt a templomba, bevezeti a népébe, azért hordozza, hogy találkozzon a népével. Mária karjai olyanok, mint a „lépcső”, amelyen az Emberfia leszáll közénk, ami Isten engedékenységének a lépcsője. Ezt hallottuk az első olvasmányban a Zsidókhoz írt levélből. Jézus Krisztusnak „minden tekintetben hasonlóvá kellett válnia testvéreihez, hogy irgalmas és Istenhez hűséges főpap legyen, és kiengesztelje a nép bűneit” (2,17). Jézus kettős útja: Leszállt, olyan lett mint mi, hogy felemelkedve az Atyához, velünk együtt, olyanná tegyen bennünket, mint Ő.

 Mária a karján hordozza a Fiát, aki Igeként az Anyját hordozza

 A szívünkben szemlélhetjük ezt a mozgást, elképzelve Mária evangéliumi jelenetét, aki belép a templomba, karján a Gyermekkel. A Szűzanya jár, de a Fiú az, aki előbb járt nála. A Szűzanya hordozza őt, de a Fiú az, aki az Anyát hordozza ezen az Isten felé vezető úton, aki eljön hozzánk, hogy együtt járhassunk vele. Jézus megjárta a mi utunkat, hogy megmutassa nekünk az új utat, vagyis az „élethez vezető új utat (v.ö. Zsid 10,20), ami ő maga. Nekünk, megszentelt személyeknek ez az egyetlen út, amit a valóságban és feltétel nélkül be kell járnunk, örömmel és állhatatosan.

 Megalázkodott, szolgává lett, hogy szolgáljon

 Az evangélium kitartóan, ötször megismétli Máriának és Józsefnek az „Úr törvénye iránti engedelmességét” (v.ö. Lk 2,22. 23. 24. 27. 39). Jézus nem azért jött, hogy a saját akaratát tegye, hanem az Atya akaratát, és ez volt, ahogy mondta, az ő eledele (v.ö. Jn 4,34). Így aki Jézust követi, az engedelmesség útjára lép, az Úr „engedékenységét” utánozva; megalázta magát és magáévá tette az Atya akaratát, egészen a megsemmisülésig, önmaga megalázásáig (v.ö. Fil 2,7-8). Egy szerzetes számára az előrehaladás azt jelenti, hogy megalázkodik a szolgálatban, vagyis ugyanazt az utat követi, mint Jézus, aki nem tartotta privilégiumnak, „zsákmánynak” az Istennel való egyenlőségét (Fil 2,6). Megalázkodott, szolgává lett, hogy szolgáljon.

 A regulák alapszabálya az evangélium

 Ez az út ölt formát a regulában, amit áthat az alapító karizmája, anélkül, hogy elfelejtenénk, a mindnyájunk számára helyettesíthetetlen rendszabály maga az evangélium. A Szentléke aztán, a maga végtelen teremtőképességében lefordítja azt a megszentelt élet különféle reguláiba, amelyek mind Krisztus követéséből születnek, vagyis a megalázkodó szolgálat útjából.

Ennek a „törvénynek” a segítségével a megszentelt személyek elnyerhetik a bölcsességet, ami nem egy elvont hozzáállás, hanem a Szentlélek műve és ajándéka. Az ilyen bölcsesség nyilvánvaló jele az öröm. Igen, a szerzetest eltöltő evangéliumi öröm a Jézussal való megalázkodás útjának a következménye. Amikor szomorúak vagyunk, jó lesz fölvetni a kérdést: „Hogyan is éljük meg az önkiüresítésnek ezt a dimenzióját?”

 Az öregek bölcsessége az Úr iránt engedelmes életük gyümölcse

 Jézus templomi bemutatása elbeszélésében a bölcsességet két idős személy képviseli, Simeon és Anna: a Szentléleknek engedelmes személyek (háromszor említik őket), a Szentlélek élteti és vezeti őket. Az Úr adta nekik ezt a bölcsességet a Törvény iránt engedelmes életükben megjárt hosszú út révén. Engedelmesség, mely egyfelől megaláz és megsemmisít, de a másik oldalról pedig lángra lobbant és megőrzi a reménységet, termékennyé tesz, mert ők Szentlélekkel voltak eltelve. Ők ketten egyfajta liturgiát végeznek a Gyermek körül, aki belép a templomba: Simeon dicséri az Urat, Anna pedig „prédikálja” az üdvösséget (v.ö. Lk 2,28-32.38). Mint Mária esetében, az idős Simeon is karjára veszi a gyermeket, de valójában a Gyermek az, aki megragadja őt és vezeti. A mai zsolozsma esti imádságának liturgiája szépen és világosan mondja: «senex puerum portabat, puer autem senem regebat», az öreg hordozza a gyermeket, a gyermek pedig vezeti az öreget. Mind Mária, a fiatal anya, mind Simeon az idős „nagypapa”, karjukban hordozzák a gyermeket, de valójában a gyermek vezeti mindkettőt.

 Az időskori kreativitásról…

 Említésre méltó, hogy ebben a történetben nem a fiatalok a kreatívak, hanem az idősek. A fiatalok, Mária és József, az Úr törvényét követik az engedelmesség útján; az idősek, mint Simeon és Anna a gyermekben a Törvény és Isten ígéreteinek a beteljesülését látják. Ünnepelni is tudnak: kreatívak az örömben és a bölcsességben. Mindazonáltal az Úr az engedelmességet bölcsességgé formálja át, Szentlelkének a közreműködésével. Az Úr néha kiterjeszti a bölcsesség adományát a tapasztalatlan fiatalra is, elegendő, hogy készséges legyen bejárni az engedelmesség és a Lélek iránti tanulékonyság útját. Ez az engedelmesség és tanulékonyság nem egy elméleti tény, hanem az Ige megtestesülésnek a logikáját követi: az engedelmességnek és a Lélek iránti tanulékonyságnak van alapítója, van egy konkrét szabálya, van egy elöljárója, engedelmesség és tanulékonyság az egyházhoz tartozik.

Az engedelmességben hűségesen kitartó út révén érik meg a személyes és közösségi bölcsesség és így lehetségessé válik a rendszabályoknak az időkhöz igazítása: az igazi „aggiornamento”, megújulás, ugyanis a bölcsesség műve, az engedelmesség és tanulékonyság kovácsműhelyében megformálva.

 A könnyelműség gyümölcse a szerzetesség „karikatúrája”  

 Az Istennek szentelt élet megerősítése és megújítása a regula iránti szeretet jegyében történik, továbbá a szerzetes kongregációk öregjeinek a tekintetbe vételével és meghallgatásával. Ezt a „letéteményt”, minden szerzetes család karizmáját együtt őrzi az engedelmesség és a bölcsesség. Ezen az úton járva megvédjük magunkat attól a light-os könnyelmű, megtestesülés nélküli élettől, ami egyfajta gnózis, hamis tudás lenne és ami a szerzetesi életből annak a „karikatúráját” csinálná, egy olyan karikatúrát, melyben a Krisztus követés lemondás nélkül maradna, az imádság találkozás nélkül, a testvéri élet közösség nélkül, az engedelmesség bizalom nélkül és a szeretet transzcendencia nélkül.

 A szerzetes: vezetett vezető

 Mi is, napjainkban, mint Mária és Simeon, karjainkba szeretnénk venni Jézust, hogy ő találkozzon a népével és ezt biztosan csak akkor érjük el, ha engedjük, hogy Krisztus titka megragadjon minket. Vezessük a népet Krisztushoz, engedve, hogy bennünket ő vezessen. Ilyennek kell lennünk: vezetett vezetőnek!

Az Úr, Mária a mi Anyánk, Szent József, Szent Simeon és Szent Anna közbenjárása adja meg nekünk, amit a mise első könyörgésében kértünk: „hogy ő mutasson be minket, a Lélekben teljesen megújulva”. Ámen.