Ferenc pápa január 5-én a Vatikánban fogadja a tavalyi olaszországi földrengések károsultjait

Ferenc pápa január 5-én a Vatikánban fogadja a tavalyi olaszországi földrengések károsultjait

Január 5-én, csütörtökön délelőtt 11 órakor a VI. Pál teremben találkozik a szentatya a közép-olaszországi lakosokkal, akik elveszítették szeretteiket, otthonukat, anyagi biztonságukat. Nyolcszázan érkeznek a Spoleto-Norciai Főegyházmegyéből, akiket Renato Boccardo érsek kísér el az audienciára.

Nagy riadalmat keltett Közép-Olaszországban a január másodikára virradó éjjel bekövetkezett újabb földrengés. A nyolc földmozgás közül a legnagyobb 4,1-es erősségű volt, melyet Spoleto városától néhány kilométerre északra mértek. Sérültekről és súlyos anyagi kárról nincs hír. Szakértők szerint egy újabb törésvonalról lehet szó, amely nem azonos azzal, amely az augusztus 24-én bekövezett rengést okozta.

A Vatikáni Rádiónak Renato Boccardo, a Spoleto-Norciai Főegyházmegye (Archidiocesi di Spoleto Norcia) főpásztora elmondta, hogy továbbra is nagy az aggodalom, mert nem akar vége szakadni a földrengéseknek. Az újabb rengés során szerencsére nem esett súlyosabb anyagi kár: az épületeken kisebb sérülések keletkeztek, illetve azok a házak, amelyeket már az előző rengés is megrongált, most további károkat szenvedtek. Ugyanakkor a lakosság folyamatos stressznek van kitéve a folytatódó rengések miatt.

Norcia, Cascia és Preci környékén, ahol a tavalyi földrengés a legtöbb pusztítást okozta, a lakosokat biztonságos helyre költöztették: egyelőre lakókocsikban és konténerházakban várják a tavasszal érkező faházakat. Fontos, hogy legyen egy hely, ahol össze tudnak gyűlni az emberek, ezért a helyi karitász segítségével úgynevezett közösségi központokat hoznak létre az egyemeletes, földrengésbiztos épületekben. Itt találkozhatnak, imádkozhatnak és szentségekhez járulhatnak a lakosok.

Volt, aki azt mondta, hogy ez lesz élete legrosszabb karácsonya, de Boccardo érsek inkább úgy fogalmaz: ez lett a legvalódibb karácsonyuk. Sokan részt vettek az ünnepi szertartásokon, amelyeket a sátrakban, illetve a kifeszített ponyvaszerkezetek alatt tartottak meg. Ugyanazt a bizonytalanságot élhették át, amelyet annak idején a Szent Család is megtapasztalt az Istenfiú születésekor. Az ebben a légkörben megtartott karácsonyi ünnepek közelebb visznek minket karácsony misztériumához – magyarázta a Vatikáni Rádiónak a főpásztor. Hozzátette: az új élet, az újjászületés, az újjáépítés üzenete ez.

Készültek olyan felvételek, amelyeken az összedőlt vagy romos templomok között mutatták a Kisjézust, mintegy azt jelezve, hogy Isten kegyelmével és a jóakaratú emberek segítségével fel lehet állni és újjá lehet építeni mindent.

Az egyházmegyei karitász igyekszik támogatni a helyi állattenyésztőket és kisvállalkozókat is. A plébániai élet most a lelkipásztori központokban folyik, ugyanis Norcia, Cascia és Preci térségében megszűnt a templomhoz, plébániához köthető tevékenység. Nagyon fontos, hogy az élet visszatérjen a normális kerékvágásba, mert nem lehet folyamatos szükséghelyzetben élni.

Boccardo érsek elmondta, hogy kellemes meglepetésként érte őket a meghívás a szentatya részéről a január 5-i audienciára. Ferenc pápa több alkalommal kifejezte szolidaritását a fölrengés sújtotta területeken élők iránt. Október 4-én személyesen kereste fel a térséget, több ízben telefonált a helyi püspököknek. A mostani audiencián újra megtapasztalhatják majd az emberek a pápa közelségét, szavai vigaszt, reményt nyújtanak majd, amire nagy szükségük van – mondta végül a Vatikáni Rádiónak Renato Boccardo, a Spoleto-Norciai Főegyházmegye érseke.

Forrás és fotó: Vatikáni Rádió