Ferenc pápa köszöntötte a betegeket Fatimában

Ferenc pápa köszöntötte a betegeket Fatimában

A pápa május 13-án, szombaton délelőtt szentté avatta Ferenc és Jácinta látnok gyermekeket a Mária-jelenések 100. évfordulójának emléknapján. A szertartás végén a pápa külön köszöntötte a betegeket. Beszédében utalt a szentmise homíliájára, amelyben rámutatott, hogy az Úr mindig megelőz minket: amikor keresztet hordozunk, ő már hordozta azt. Szenvedéstörténetében magára vette minden szenvedésünket. Jézus tudja, hogy mit jelent a fájdalom, megért és vigasztal minket, erőt ad, ahogy ezt tette Szent Marto Ferenccel és Szent Marto Jácintával, valamint minden idők szentjeivel is. A pápa felidézte Péter apostolt, aki a jeruzsálemi börtönben láncba verve ült, míg az egész egyház érte imádkozott és az Úr megvigasztalta őt. Íme az egyház misztériuma: az egyház kéri az Urat, hogy vigasztalja meg a szenvedőket, mint titeket és Ő megteszi, rejtetten. Megvigasztal a szív intimitásában és megerősít benneteket.

„Felajánljátok magatokat Istennek?”

Kedves zarándokok! Szemünk előtt Jézus rejtve van, de jelen van az Eucharisztiában, ahogy jelen van beteg és szenvedő testvéreink sebeiben is. Az oltáron imádjuk Jézus Testét, ezekben a testvéreinkben Jézus sebeit találjuk meg. A keresztény imádja, keresi Jézust és fel tudja ismerni sebeit. Ma Szűz Mária megismétli a kérdést, amit száz évvel ezelőtt feltett a pásztorgyermekeknek: „Felajánljátok magatokat Istennek?”. A válasz: „Igen, fel akarjuk ajánlani magunkat”. Ez lehetővé teszi, hogy megértsük és kövessük életüket. Megélték azt az örömben és a szenvedésben, felajánlva magukat az Úrnak.

Érezzétek magatokat az élet és az egyház missziója teljes jogú résztvevőinek

Kedves betegek! Éljétek életeteket ajándékként és mondjátok Szűz Máriának, mint a pásztorgyermekek, hogy fel akarjátok ajánlani magatokat tiszta szívvel Istennek. Ne tekintsétek úgy, hogy pusztán a karitatív szolidaritásra szorultok, hanem érezzétek magatokat az élet és az egyház missziója teljes jogú résztvevőinek. Csendes jelenlétetek értékesebb minden szónál. Imáitok, szenvedéseitek mindennapi felajánlása a keresztre feszített Jézuséval egységben a világ üdvözüléséért, valamint állapototok türelmes és örömteli elfogadása spirituális erőforrás és örökség minden keresztény közösség számára. Ne szégyelljetek az egyház értékes kincsének lenni! – buzdította a betegeket Ferenc pápa.

Isten Atya és sohasem feledkezik meg rólatok

Jézus közel lép hozzátok az Oltáriszentségben, hogy megmutassa közelségét és szeretetét. Bízzátok rá fájdalmaitokat, szenvedéseiteket, fáradtságotokat. Számítsatok az egyház imájára, amely mindenhonnan felszáll az Ég felé értetek és veletek. Isten Atya és sohasem feledkezik meg rólatok – zárta a betegekhez intézett rövid köszöntőjét Ferenc pápa a fatimai szentmise végén.

Forrás: Vatikáni Rádió

Fotó: REUTERS