Ferenc pápa: „Nem árusítom ki az egyház tanítását, a Zsinatot követem”

Ferenc pápa: „Nem árusítom ki az egyház tanítását, a Zsinatot követem”

Az olasz püspöki konferencia (CEI) napilapja, az Avvenire november 17-i csütörtöki számában hosszú interjút tett közzé Ferenc pápával a vasárnap lezáruló Szentévről. A beszélgetést Stefania Falasca újságírónő, a Szentatya régi személyes ismerőse rögzítette a Szent Márta-házban. Az interjú fő témái: szentév, ökumenizmus, zsinat. Az első kérdés így hangzott:

Mit jelentett az Ön számára ez az Irgalmasság szentéve?

Aki felfedezi, hogy nagyon szeretik, előbb-utóbb kilép magányából, abból az elkülönülésből, amely egészen odáig vezet, hogy az illető gyűlöl másokat és gyűlöli saját magát – válaszolta a Szentatya. „Remélem, hogy sokan felfedezték, hogy Jézus nagyon szereti őket. Az irgalmasság Isten neve és egyben gyenge pontja. Irgalmassága mindig arra készteti, hogy megbocsásson, hogy elfeledje bűneinket. Szeretek arra gondolni, hogy a Mindenhatónak rossz az emlékezőtehetsége. Megbocsát és elfelejti a bűnt, mivel boldog, hogy megbocsáthat. Nekem ez elég. Mint az evangéliumi bűnös, házasságtörő asszony, aki „nagyon szeretett”. Sok bűne bocsánatot nyert, mert nagyon szeretett. (Lk 7,36). Ebben benne van az egész kereszténység. Jézus nem kíván nagy gesztusokat, pusztán azt, hogy hagyatkozzunk Istenre és legyünk hálásak. Lisieux-i Szent Teréz, egyházdoktor, Istenhez vezető „kis útján” azt jelöli ki, hogy gyermekként hagyatkozzunk Istenre, aki elalszik az atya karjában. Az Isten és a felebarát iránti szeretet egymástól elválaszthatatlanok.

Vajon sikerült-e megvalósítani azokat a szándékokat, amelyek a szentév meghirdetésére indították?

A pápa arról számolt be, hogy nem készített terveket. „Egyszerűen csak azt tettem, amit a Szentlélek sugallt” – válaszolta. „A dolgok maguktól jöttek. Hagytam, hogy a Szentlélek vezessen. Egyszerűen csak arról volt szó, hogy engedelmeskedjem a Szentléleknek. Az Egyház az Evangélium, Jézus Krisztus műve. Nem eszmék útvonala. Az egyházban akkor következnek be egyes dolgok, amikor az idő megérett rájuk. A rendkívüli szentév meghirdetése az idők folyamán érlelődött meg, a Szentlélek műve révén. Előzőleg már Szent XXIII. János jelölte ki a zsinat megnyitásakor a követendő ösvényt „Gaudet Mater Ecclesia” beszédében, amikor „az irgalmasság orvosságáról” szólt. Utána Boldog VI. Pál az Irgalmas Szamaritánus történetében ismerte fel a kor paradigmáját”.

Ferenc pápa felidézte továbbá Szent II. János Pál tanítását, aki második, „Dives in misericordia” kezdetű enciklikáját az Isteni Irgalmasságnak szentelte és megalapította az Isteni Irgalmasság napját. XVI. Benedek pedig azt tanította, hogy „az irgalmasság Isten neve”. Ezek mind tartóoszlopok. A Szentlélek így viszi előbbre az egyházban a folyamatokat, egészen a beteljesedésig.

A szentév tehát egyben a Zsinat Jubileuma is volt

Megélni a megbocsátás tapasztalatát, amely átöleli az egész emberi családot, az a kegyelem, amelyet az apostoli szolgálat hirdet. Az egyház pusztán eszköz, amely közli az emberekkel Isten irgalmasság tervét. A Zsinaton az egyház megérezte annak a felelősségét, hogy a világban az Atya szeretetének élő jeleként legyen jelen. A „Lumen gentium” k. konstitúcióval természete forrásáig, vagyis az evangéliumig ment vissza. Ez áthelyezi a keresztény felfogás tengelyét egy bizonyos legalizmusról, amely lehet ideológiai eredetű, az Isten Személyére, aki irgalmassággá vált Fia megtestesülésében. Egyesek – utalt a pápa az „Amoris laetitia” apostoli buzdításra adott bizonyos válaszokra, továbbra sem értik ezt meg. (Szerintük) vagy fehér, vagy fekete, akkor is, ha az élet eseményeinek folyásában szükség van a megkülönböztetésre. Ezt mondta a Zsinat. A történészek pedig azt állítják, hogy egy Zsinat, ahhoz, hogy jól beivódjon az egyház testébe, egy évszázadra van szüksége. Most félúthoz érkeztünk – jegyezte meg a Szentatya.

Ebben az időszakban számos ökumenikus találkozásra és utazásra került sor.

Leszbosz szigetén a pápa találkozott Bartolomeosz pátriárkával és Jeromos érsekkel, Kubában Kirill moszkvai pátriárkával, Lund-ban a lutheránusokkal közös megemlékezésen vett részt a Reformáció emléknapján. Az Irgalmasság szentéve segítette elő ezeket a kezdeményezéseket a többi keresztény egyházzal?

„Nem hinném, hogy ezek az ökumenikus találkozók az Irgalmasság szentévének gyümölcsei lennének. Mind részét alkotják egy messziről elindult folyamatnak. Nem új dologról van szó. Az „Unitatis redintegratio” zsinati határozat több mint 50 évvel ezelőtti közzététele óta ismét felfedeztük a keresztény testvériséget, amely az egyetlen keresztségen és a Krisztusba vetett azonos hiten alapul. Az egység keresése felé vezető úton kis és nagy lépésekkel egyre előbbre haladunk, és ez meghozta gyümölcsét” – fejtette ki a pápa, hozzátéve, hogy követi elődei nyomdokait. Egy lépést jelentett I. János Pál, Luciani pápa találkozása Nikodém orosz metropolitával, aki a pápa karjai között halt meg, akit testvére, Róma püspöke ölelt át halála pillanatában. Nikodém olyan sok szépet mondott a pápának az egyházról. Szent II. János Pál temetésén pedig jelen voltak a keleti egyházak vezetői: ez mind a testvériség jele. A találkozók és az utazások is segítik, növelik ezt a testvériséget. A Zsinat halad előre és válik egyre intenzívebbé – mutatott rá a Szentatya, majd hangsúlyozta: „Ez az egyház útja, nem én vagyok. Már elődeim is találkoztak más egyházak vezetőivel, én nem gyorsítottam fel semmit. Amilyen mértékben haladunk előre, az út egyre jobban felgyorsul, „motus in fine velocior” az arisztotelészi fizika kifejezése szerint: vagyis a mozgás a végén felgyorsul.

Hogyan éli meg a pápa személyesen ezeket a találkozókat a többi keresztény egyház vezetőivel?

„Nagy testvériséggel. Ez érződik, mivel Jézus közöttünk van. Számomra mindnyájan testvérek. Megáldjuk egymást, az egyik testvér megáldja a másikat. Amikor Bartolomeosz pátriárkával és Jeromos érsekkel Leszbosz szigetére mentünk Görögországban, hogy találkozzunk a menekültekkel, egyetlen személynek éreztük magunkat. Egyek voltunk. Számomra nagy öröm volt, amikor Bartolomeosz pátriárkához mentem Isztambulba, a Fanar-ba, Szent András ünnepére. Grúziában találkoztam Ilia (Illés) katholikosszal, aki nem ment el Kréta szigetére a pánortodox zsinatra. Mély lelki összhang volt közöttünk. Úgy éreztem, hogy egy szent előtt állok, Isten embere előtt, aki megfogta a kezemet, szép dolgokat mondott, inkább gesztusokkal, semmint szavakkal. A pátriárkák szerzetesek. Érződik a beszélgetésben, hogy az ima emberei. Kirill az ima embere. Tawadros kopt pátriárka, akivel szintén találkoztam, amikor belépett a kápolnába, levette cipőjét és úgy imádkozott. Daniel romániai pátriárka egy évvel ezelőtt nekem ajándékozott egy spanyol nyelvű könyvet Áthosz-hegyi Szent Szilveszterről. Már Buenos Aires-ben olvastam ennek a szent szerzetesnek az életét. A szentek egyesítenek bennünket az egyházban. Az ortodox testvérekkel haladunk előre az úton, testvérek vagyunk, szeretjük egymást, közösen aggódunk, ők nálunk tanulnak, mi pedig náluk. Bartolomeosz is itt tanult” – emlékeztetett rá Ferenc pápa az Avvenire c. olasz katolikus napilap újságírónőjével folytatott beszélgetésben.

Róma püspökének kezdettől fogva feladata a keresztények egységének őrzése, keresése, szolgálata

Bartolomeosz pátriárkával, András apostol utódával Ferenc pápa már számos lépést tett meg közösen, teljes összhangban. Vajon ugyanaz a szeretet vezérli őket, mint amelyik megváltoztatta a két testvér, Péter és András életét? – tette fel a kérdést az Avvenire újságírónője.

A pápa a következő epizóddal válaszolt: – „Leszbosz szigetén, miközben közösen köszöntöttünk mindenkit, lehajoltam egy kisfiú fölé, de ő nem figyelt rám, a hátam mögé tekintett. Megfordultam, hogy lássam, miért. Bartolomeosz zsebe tele volt cukorkákkal, amiket kiosztott a gyermekeknek. Ilyen Bartolomeosz: képes rá, hogy sok nehézség között vigye előbbre az ortodox zsinat ügyét, képes magas szintű teológiai értekezésre, és ugyanakkor képes rá, hogy közvetlenül viselkedjen a gyermekekkel. Római tartózkodásai idején abban a szobában lakott a Szent Márta házban, ahol most én vagyok. Ez volt az egyetlen, amit szememre vetett, vagyis hogy szobát kellett cserélnie”.

A megosztottságot nem tudjuk saját erőnkből felszámolni

A keresztények egységét illetően Ferenc pápa emlékeztetett rá: „Maga Jézus imádkozott az Atyához, hogy kérje, legyenek egy, hogy a világ higgyen. Róma püspökének kezdettől fogva az a feladata, hogy őrizze, keresse és szolgálja ezt az egységet. Tudjuk jól, hogy megosztottságunk sebeit, amelyek Krisztus testét marcangolják, nem tudjuk saját erőnkből meggyógyítani. Jézusra kell tekintenünk és kérnünk kell, hogy a Szentlélek működjön közöttünk. A lundi találkozón megismételtem Jézus szavait, amikor ezt mondta tanítványainak: „Nélkülem semmit sem tehettek” (Jn 15,5). A lutheránusokkal 50 évvel ezelőtt kezdődött meg a teológiai párbeszéd, amelynek gyümölcse a Megigazulás tanáról szóló, 1999-ben aláírt közös nyilatkozat. Vissza kell térni a hit alapjaihoz, hogy ismét felfedezzük, mi az, ami összekapcsol bennünket. XVI. Benedek Erfurtban már nagyon világosan szólt erről. Luther minden teológiai vizsgálódásának középpontjában az irgalmasság Istenének keresése állt. Gyógyszerként ható reformot kívánt csinálni. Később a kor politikai érdekei is közbeléptek és kialakult a „cuius regio eius religio”, vagyis annak a vallási felekezetét kellett követni, akinek a kezében a hatalom volt.

Van, aki úgy véli, hogy ezekkel az ökumenikus találkozókkal a pápa mintegy „ki akarja árusítani” a katolikus tanítást. Van, aki azt állítja, hogy a pápa „protestánssá teszi” az egyházat.

„Ezek nem zavarják meg álmomat” – válaszolta Ferenc pápa. „Elődeim útján haladok tovább, követem a zsinatot. Ami a véleményeket illeti, mindig meg kell különböztetni, hogy milyen lelkülettel mondták. Ha nem rossz szándékkal, akkor segít az előrehaladásban. Máskor azonnal látszik, hogy a bírálatokkal már meglévő álláspontokat akarnak igazolni, nem becsületesek, rosszindulatú lelkület vezérli őket, hogy megosztottságot szítsanak. Azonnal látszik, hogy egyes rigorizmusok, szigorúan kemény magatartások oka az, hogy az illetők leplezni kívánják saját szomorú elégedetlenségüket. A Babette lakomája film éppen erről a merevségről szól”.

Teológiai párbeszéd és közös karitatív szolgálat

A lundi találkozóról a Szentatya még elmondta: a katolikus Caritas és a lutheránus karitatív szervezetek közösen szolgálhatják a szegényeket. Ez azt jelenti, hogy a keresztények együtt gyógyítják Krisztus sebeit. Nem kell egymással szembeállítani a „tanokat” és a „lelkipásztori karitatív cselekedeteket”, mert ez nem felel meg az evangéliumnak és csak zűrzavart okoz. A teológiai párbeszédet a közös Nyilatkozat alapján kell tovább folytatni. Ezt a munkát végzi a Keresztény Egységtörekvés Pápai Tanácsa. A teológiai párbeszéd fontos, de mindig együtt kell haladnia az imával és a látható karitatív művekkel.

Az egység nem azt jelenti, hogy megegyezünk egymás között, hanem azt, hogy Jézust követve haladunk együtt

A pápa az Avvenire olasz napilapnak adott interjújában ismételten kifejtette: a keresztények között a prozelitizmus minden formája súlyos bűn. Az egység olyan kegyelem, amelyért imádkozni kell, csak úgy követhetjük Krisztust, ha a Szentlélek ereje visz bennünket előbbre, mivel a Szentlélek teremti meg a keresztények egységét. Az egyház nem futballcsapat, amely szurkolókat keres. Ebben a történelmi pillanatban az egység a következő három úton halad előre: a karitatív művekben, a közös imában, a közös hitvallásban. Ezt fejezi ki a közös vértanúság Krisztus nevében, a vér ökumenizmusa. Ebben maga az Ellenség is elismeri egységünket, a megkereszteltek egységét. Ebben nem téved az Ellenség. Ezek mind a látható egység kifejezései. Látható a közös ima, láthatók a közös karitatív cselekedetek, látható a Krisztus nevében vállalt közös vértanúság.

Forrás és fotó: Vatikáni Rádió