Ferenc pápa szentmiséje és imája a Guadalupei Mária-kegyhelyen

Ferenc pápa szentmiséje és imája a Guadalupei Mária-kegyhelyen

A fő ok, ami Ferenc pápát Mexikóba vitte az volt, hogy gyermekként járuljon a Guadalupei Szűzanya elé, letéve lábaihoz mindazt, amit szívében hordoz, és megerősítse az országot a hitben. Ez a kívánsága vált valóra a latin-amerikai pápának február 13-án, szombaton, amikor több tízezer ember előtt szentmisét mutatott be a világ legfrekventáltabb Mária-kegyhelyén, ahol a mexikóiak által „Lupita”-nak becézett, XVI. századi kegyképet, a nemzet legismertebb vallási és kulturális szimbólumát őrzik. A Guadalupei Szűzanyát 1737-ben Mexikó, 1910-ben Amerika, 1935-ben a Fülöp-szigetek védőszentjévé nyilvánították. Ezt jelképezi a bazilika előtt 24 lobogó, az amerikai országok és a Fülöp-szigetek színeivel.

A jelentéktelenekből lesznek az üzenetvivők

Mindannyiunkra szükség van, főleg azokra, akik általában nem számítanak, mert nem állnak a helyzet magaslatán – üzente Ferenc pápa a mexikói népnek, és rajtuk keresztül az egész világnak – ami nem túlzás, ha beleszámítjuk, hogy évente 20 millióan látogatnak el Guadalupéba; a mostani pápai utazást pedig a médiának és az internetnek köszönhetően a Föld bármely pontján mindenki otthonából követheti. Mária egy jelentéktelen, tanulatlan és alázatos kis bennszülött fiúnak, Juanitónak fedte fel magát, bizalomra méltónak tartotta és őt tette meg üzenetvivőjének. Ezáltal megmutatta neki, hogy mit jelent a remény, mit jelent Isten irgalmassága.

Isten kegyhelyei: a családok, a fiatalok, az idősek

Ő lett a kiválasztott, hogy őrizze, gondozza és segítse ennek a kegyhelynek az építését. Juanito hiába tiltakozott, hogy ő méltatlan a feladatra, a Szűzanya hajthatatlan maradt. Így képessé vált rá, hogy megjelenítse a szeretet és az igazságosság valódi képét: egy másik szentély, az élet kegyhelyének építésével, amely a közösségeink, a társadalmak és a kultúrák kegyhelyei, amelyekből senki nem maradhat ki. Mindanniyunkra szükség van, főleg azokra, akik nem állnak a helyzet magaslatán, vagy nincs meg a megfelelő tőkéjük a szentély építéséhez – hangoztatta Ferenc pápa. Isten szentélye nem más, mint gyermekeinek az élete, legyenek bármilyen körülmények között. Főként a jövő nélküli fiatalok, akikre számtalan fájdalmas helyzet vár, vagy az idősek, akik elismerés nélkül, elfeledve élnek a zugokban. Isten kegyhelye a mi családjainkban van, akiknek a legalapvetőbb dolgokra van szükségük a léthez és a megmaradáshoz. Isten szentélye annak a sok embernek az arca, akikkel utunk során találkozunk.

Forduljunk csöndben Máriához

Isten felébreszti a reményt a legkisebbekben, a szenvedőkben, a kitelepítettekben és a kirekesztettekben, mindazokban, aki úgy érzik, hogy nincs méltó helyük e földön. Mindenki része lehet Isten és a Szűzanya tervének, aki megérzi fájdalmunkat. Biztosak lehetünk abban, hogy a fájdalom könnyei nem hiábavalók. Csöndes imaként szállnak fel az égbe, Mária pedig betakar minket palástjával. Velünk is megtörténhet az, ami a kis Juannal történt. Tekintsünk tehát a Szűzanyára fájdalmaink, félelmeink közepette, amikor reményvesztettnek, szomorúnak érezzük magunkat. Szemléljük csendben, nyugodtan Édesanyánkat, Máriát és mondjuk el neki másik Fia szeretet-szavaival:

„Pusztán nézni szeretnélek, Anyám,

csak rád függeszteni tekintetem;

nézni egészen, semmit nem szólni,

és elmondani mindent, némán, hódolattal.

 

Ne bolygasd meg homlokod nyugalmát,

csak ringasd el megtiport magányomat

Szerelmetes anyai szemedben

és áttetsző földi fészkedben.

 

Az órák leperegnek; az ostoba

emberek gyötrődve falják az élet

s a halál szemetét, zajongva.

 

Nézni szeretnélek, Anyám;

éppen csak szemlélni Téged,

a szív elnyugszik gyöngédségedben,

liliomfehér, tiszta csöndedben”.

(liturgikus himnusz, ford. Gedő Ágnes)

 

Aranykorona a Szent Szűznek

Ferenc pápa a szentmisén öt perces imába mélyedt a kegykép előtt, majd a szertartást követően több mint húsz percet töltött az ún. „camarin”-ban, abban a kis szobában, ahol a kegyképet tartják. Itt egy aranykoronát ajándékozott a Guadalupei Szűznek. Jorge Mario Bergoglio a nyolcvanas években egyszerű jezsuitaként járt először a mexikói kegyhelyen, majd 2007-ben Buenos Aires-i érsekként.

A Guadalupei Mária-jelenés és a kegykép

A Szent Szűz a feljegyzések szerint egy indiánnak, Juan Diegónak jelent meg 1531 telén a Tepeyac dombon, az azték kukoricaistennő Tonantzin lerombolt templomának helyén, Mexikóvároshoz közel északra. Ő volt az egyik első indián, aki áttért a keresztény hitre. A monda szerint aranyködbe burkolózó nő jelent meg, s arra szólította föl a férfit, hogy „menj a püspökhöz […] azt akarom, hogy templomot emeljenek e helyen!” A püspök nem hitt Juan Diegónak, s másnap a találkozás megismétlődött. Diego másodszor is elment a püspökhöz, aki ezúttal azt mondta, elhiszi, hogy a Szűzanya megjelent ott, ha hoz egy jelet. Diego ismét találkozott a Szűzanyával, aki felküldte a hegytetőre, ahol csodálatos módon az évszak ellenére nyíló rózsát talált.

Ezen a helyen épült meg a Miasszonyunk-székesegyház, ahol máig őrzik Diego tilmáját (bő köpeny) amiben a rózsát Zumarraga püspök elé vitte. A találkozás emlékére minden évben december 12-én tartják a Guadalupei Miasszonyunk ünnepét. Az indiánköpenyre (tilma) festett kép a lehajtott fejű, imára kulcsolt kezű, dicsfénnyel övezett, félholdon álló Szüzet ábrázolja. Kezében nem tart gyermeket. A félholdat angyal tartja. A Szűz arcvonásai, bőrszíne nem azonosítható sem európaiként, sem indiánként. Az értékes kegykép olyan, kaktuszszálakból készült köpenyen látható, amely húsz évnél tovább nem marad meg. Ma sem létezik tudományos magyarázat a jelenségre.

Forrás: Vatikáni Rádió

Fotó: ANSA