Ferenc pápa új vatikáni szervet hozott létre- “Dikasztérium az Átfogó Emberi Fejlődés Szolgálatában”

Ferenc pápa új vatikáni szervet hozott létre- “Dikasztérium az Átfogó Emberi Fejlődés Szolgálatában”

Augusztus 31-én, szerdán közzé tették Ferenc pápa “Humanam progressionem” k. Motu Proprio-ját, amellyel a Szentatya új dikasztériumot állított fel az “Átfogó Emberi Fejlődés Szolgálatában”. Az új szerv prefektusává Peter Kodwo Appiah Turkson bíborost nevezte ki, aki idáig az Igazságosság és Béke Pápai Tanácsának elnöke volt.

A Dikasztérium négy Pápai Tanácsot egyesít magában

Az új Dikasztérium 2017. január elsejétől kezdve a következő négy Pápai Tanács egyesüléséből jön létre: Iustitia et Pax, Cor Unum, az Elvándorlók és Úton Lévők Lelkigondozása, valamint az Egészségügyi Dolgozók Lelkigondozása. Ezzel a dátummal az említett négy dikasztérium megszűnik, hatálytalanná válnak II. János Pál pápa 1988-ban közzétett „Pastor Bonus” Apostoli Konstitúciójának 142-153 terjedő pontjai. Az új Dikasztérium egyik tagozata kifejezetten a menekültekkel és migránsokkal foglalkozik majd és „ad tempus”, „egy időre” közvetlenül a pápa vezetése alatt működik, hangsúlyozva a Szentatyának a menekültek és migránsok helyzetére vonatkozó különleges gondoskodását.

Az egyház feladata az ember teljes fejlődésének előmozdítása az evangélium szerint

„Az egyház egész lényében és működésében arra hivatott, hogy az evangélium fényében előmozdítsa az ember teljes fejlődését. Ez a fejlődés az igazságosság, a béke és a teremtett világ megóvása felbecsülhetetlen javainak gondozása révén valósul meg” – írja Ferenc pápa a Motu Proprio-ban.

A Dikasztérium a szenvedők szolgálatában, a jogok védelmében

Az új Dikasztérium „különösen illetékes lesz azokban a kérdésekben, amelyek a migrációkra, a szükséget szenvedőkre, a betegekre és a kirekesztettekre, a társadalom peremére szorultakra, a fegyveres konfliktusok és természeti katasztrófák áldozataira, a bebörtönzöttekre, a munkanélküliekre, valamint a rabszolgaság bármely formájának, illetve kínzásoknak az áldozataira, továbbá a méltóságukban veszélyeztetett egyéb személyekre vonatkoznak”.

Ezen túl foglalkozik majd az emberi jogokkal, különös tekintettel a munkával kapcsolatos jogokra, beleértve a kiskorúakat is, valamint az emberkereskedelemmel, a halálbüntetéssel és a leszereléssel.

Együttműködés mindazokkal, akik az igazságosságot és békét mozdítják elő

Ebből a célból – olvassuk a Statútumban – az új Dikasztérium felkínálja együttműködését a helyi egyházakkal, elősegíti és koordinálja a katolikus intézmények kezdeményezéseit és kapcsolatot tarthat fenn olyan „társulatokkal, intézetekkel és nem-kormányzati szervezetekkel a katolikus egyházon kívül is, amelyek az igazságosság és a béke előmozdításában kötelezték el magukat.

Az egyház társadalmi tanításának gyakorlati megvalósítása

A Dikasztérium arra kapott meghívást, hogy elmélyítse az egyház társadalmi tanítását, azon működve, hogy „az széles körben elterjedjen, és a gyakorlatban megvalósuljon, továbbá, hogy a társadalmi, gazdasági és politikai kapcsolatokat egyre inkább hassa át az evangélium lelkülete”.

Karitatív tevékenység, természet- és egészségvédelem

A Dikasztériumon belül létrehozzák a Karitatív Bizottságot, az Ökológiai Bizottságot és az Egészségügyi Dolgozók Bizottságát, amelynek elnöke a dikasztérium prefektusa, aki egyben a Caritas Internationalis illetékese is a Statútumok értelmében.

Az új szerv magára vállalja a Szentszék illetékességeit nemzetközi karitatív társulatok felállítása és felügyelete terén, valamint a hasonló célokból létrehozott pénzalapokra vonatkozóan is.

A szerv elnöke egy prefektus, akinek munkáját egy titkár és legalább egy altitkár segíti, akik lehetnek világi hívek is.

A Motu Proprio-t és „ad experimentum” (kísérleti időszakra) jóváhagyott Statútumát a Szentatya augusztus 17-én hagyta jóvá a Bíborosi Tanács javaslatára.

Forrás: Vatikáni Rádió

Fotó: REUTERS