Ferenc pápa üzenete a teremtéssel való törődés első világnapjára
OLYMPUS DIGITAL CAMERA

Ferenc pápa üzenete a teremtéssel való törődés első világnapjára

Ferenc pápa tavalyi döntése értelmében ma tartja a katolikus egyház első alkalommal a teremtéssel való törődés világnapját. A Szentatya „Gyakoroljunk irgalmasságot közös otthonunkkal!” című üzenetének magyar fordítását az alábbiakban közöljük.

Egységben az ortodox testvérekkel és csatlakozva más keresztény egyházakhoz és közösségekhez, a katolikus egyház ma tartja az éves „világnapot a teremtéssel való törődésért”. E világnap „értékes lehetőséget kínál az egyes hívőknek és a közösségeknek a teremtés megőrzésére irányuló személyes hivatásuk megújítására, hálával tekintve fel Istenre azért a csodálatos műért, amelyet ő gondjainkra bízott, kérve segítségét a teremtés védelmében és irgalmát a bűnök miatt, amelyeket a világ ellen követtünk el, amelyben élünk.” (Levél „A teremtéssel való törődés világnapja” bevezetéséről, 2015. augusztus 6.)

Nagyon bátorító, hogy a bolygónk jövője iránti aggodalomban a keresztény egyházak és közösségek közösen osztoznak, együtt más vallásokkal. Az utóbbi években ugyanis vallási vezetők és különféle szervezetek sok kezdeményezést indítottak, hogy még inkább érzékennyé tegyék a közvéleményt a bolygó felelőtlen kizsákmányolásának veszélyére. Itt meg szeretném említeni Bartholomaiosz pátriárkát és hivatalában elődjét, Démétrioszt, akik hosszú évek óta folyamatosan felemelték szavukat a teremtésnek okozott károk és a kizsákmányolás bűne ellen, felhívva a figyelmet az erkölcsi és lelki válságra, mely a környezeti problémák és a pusztulás hátterében áll. A teremtés épsége iránti növekvő figyelemre válaszul a Harmadik Európai Ökumenikus Nagygyűlés (Nagyszeben, 2007) javaslatot tett egy „Teremtés időszaka” megünneplésére a szeptember elseje (az isteni teremtés emléknapja az ortodox egyházban) és október negyedike (Assisi Szent Ferenc emléknapja a katolikus egyházban és néhány más nyugati hagyományban) közti öthetes időszakban. Azóta e kezdeményezés az Egyházak Világtanácsa támogatásával sokféle tevékenységet ihletett a világ különböző részein. Az a tény is örömre adhat okot, hogy a hasonló kezdeményezések, melyek a környezeti igazságosságot, a szegényekről való gondoskodást és a társadalommal kapcsolatos felelős elköteleződést mozdítják elő, összehoznak különböző vallási környezetben élő embereket, főként fiatalokat. Keresztényeknek és nem keresztényeknek, hívőknek és jóakaratú embereknek össze kell fognunk, hogy irgalmasságot tanúsítsunk közös otthonunk – a Föld – felé, és hogy teljesen megbecsüljük a világot, amelyben élünk, mint az osztozás és a közösség helyét.

1. A föld kiált…

Ezzel az üzenettel megújítom a párbeszédet e bolygó minden lakójával a szegényeket kínzó szenvedésről és a környezet tönkretételéről. Isten egy virágzó kertet ajándékozott nekünk, de mi azt egy „rommal, sivataggal és szennyel” (vö. Laudato si’ enciklika, 161) borított tereppé változtatjuk. Nem fogadhatjuk el közömbösen a biodiverzitás csökkenését és az ökoszisztémák elpusztítását, amelynek oka gyakran a mi felelőtlen és önző magatartásunk. „Miattunk több ezer faj nem tudja már létével dicsőíteni Istent, és nem tudja közölni velünk saját üzenetét. Ehhez nincs jogunk” (uo., 33).

A bolygó folyamatosan melegszik, részben az emberi tevékenység miatt: 2015 volt a valaha feljegyzett legmelegebb év, és 2016 valószínűleg még inkább az lesz. Ez szárazságokat, áradásokat, tűzvészeket és egyre súlyosabb szélsőséges időjárási jelenségeket okoz. Az éghajlatváltozás hozzájárul a kényszerű migráció által kiváltott szívettépő válságokhoz is. A világ szegényei – noha ők a legkevésbé felelősek az éghajlatváltozásért – a legsebezhetőbbek, és már szenvedik is annak hatásait.

Amint az átfogó ökológia hangsúlyozza, az emberi lények mély összeköttetésben vannak egymással, és a teremtéssel a maga egészében. Amikor a természetet bántjuk, az emberi lényeket is bántjuk. Ugyanakkor minden teremtménynek megvan a maga belső értéke, amelyet tiszteletben kell tartani. Halljuk meg „a föld kiáltását és a szegények kiáltását is” (uo., 49), és igyekezzünk figyelmesen megérteni, hogyan alapozhatunk meg egy megfelelő és idejében érkező választ.

2. …mert vétkeztünk

Isten azért ajándékozta nekünk a földet, hogy kímélettel és mértéktartóan műveljük és őrizzük (vö. Ter 2,15). „Túlművelni” – azaz rövidlátó és önző módon kizsákmányolni – és nem eléggé őrizni azt: bűn.

A nekünk kedves Bartholomaiosz ökumenikus pátriárka nagy bátorsággal világított rá ismételten és prófétai módon a teremtés ellen elkövetett bűneinkre: „Az, hogy az emberek lerombolják Isten teremtésének biológiai sokféleségét; hogy az emberek veszélyeztetik a föld épségét és hozzájárulnak az éghajlatváltozáshoz, megfosztva a földet természetes erdőségeitől vagy elpusztítva a vizes területeket; hogy az emberek szennyezik a vizeket, a talajt, a levegőt: ezek mind bűnök.” „ A természet ellen elkövetett bűncselekmény” ugyanis „bűncselekmény önmagunk ellen és bűn Isten ellen.” (Beszéd Santa Barbarában, Kalifornia, 1997. november 8.)

Szembesülve azzal, ami otthonunkkal történik, az irgalmasság szentéve „mély belső megtérésre” (Laudato si’ enciklika, 217) hívhatja a keresztény hívőket, amit a bűnbocsánat szentsége különleges módon is támogat. Ebben a jubileumi évben tanuljuk meg kérni Isten irgalmát a teremtés ellen elkövetett bűnökért, amelyeket mostanáig nem tudtunk felismerni és megvallani; kötelezzük el magunkat, hogy konkrét lépéseket teszünk az ökológiai megtérés útján, ami megkívánja az önmagunkkal, a felebaráttal, a teremtéssel és a Teremtővel szembeni felelősségünk világos tudatosítását (vö. uo., 10; 229).

3. Lelkiismeret-vizsgálat és bűnbánat

Az első lépés egy ilyen úton mindig a lelkiismeret-vizsgálat, amely „hálát és ingyenességet foglal magában, vagyis az Atya szeretetéből kapott világ ajándékként való elismerését, ami következményként ingyenesen lemondó tetteket és nagylelkű cselekedeteket eredményez […]. Azt a szeretetteli tudatot is magában foglalja, hogy nem a többi teremtménytől elkülönítve létezünk, hanem gyönyörű egyetemes közösséget alkotunk a világ többi élőlényével. A hívő ember nem kívülről, hanem belülről nézi a világot, és felismeri azokat a kötelékeket, amelyekkel az Atya egybekapcsolt minket az összes élőlénnyel” (uo., 220).

Ehhez az irgalommal és jósággal teljes Atyához, aki minden egyes gyermekének hazatérésére vár, bátran odafordulhatunk, beismerve bűneinket a teremtéssel, a szegényekkel és a jövő nemzedékekkel szemben. „Abban a mértékben, ahogyan mindannyian okozunk kis ökológiai károkat”, meg vagyunk hívva arra, hogy elismerjük „a mi – kicsi vagy nagy – részünket a környezet eltorzításában és rombolásában”. (I. Bartholomaiosz, Üzenet a teremtésvédelmi imanapra, 2012. szeptember 1.) Ez az első lépés a megtérés útján.

2000-ben, amely szintén jubileumi év volt, elődöm, Szent II. János Pál meghívta a katolikusokat, hogy adjanak elégtételt mind a múltbeli és jelenlegi vallási türelmetlenségért, mind pedig a zsidókkal, a nőkkel, a bennszülött népekkel, a bevándorlókkal, a szegényekkel és a még meg nem születettekkel szembeni igazságtalanságokért. Az irgalmasság jelenlegi rendkívüli szentévében meghívok mindenkit, hogy tegyen ugyanígy. Mint egyének, akik már hozzászoktunk olyan életstílusokhoz, amelyeket akár a helytelenül értelmezett jóléti kultúra erőltet ránk, akár az a „féktelen vágy, […] hogy többet fogyasszunk, mint amennyire valójában szükségünk van” (uo., 123), és mint egy olyan rendszer résztvevői, „amely »a nyereség minden áron« mentalitását tette uralkodóvá, nem törődve a társadalmi kirekesztéssel vagy a természet pusztításával” (Beszéd a népi mozgalmak II. világtalálkozóján, Santa Cruz de la Sierra (Bolívia), 2015. július 9.), – bánjuk meg a rosszat, amit közös otthonunknak okoztunk.

Egy komoly lelkiismeret-vizsgálat után, és ezzel a bánattal eltelve megvallhatjuk a Teremtő ellen, a teremtés ellen és testvéreink ellen elkövetett bűneinket. „A Katolikus Egyház katekizmusa úgy láttatja velünk a gyóntatószéket, mint olyan helyet, ahol az igazság szabaddá tesz minket egy találkozás számára.” (Harmadik elmélkedés, Lelkinap a papok jubileuma alkalmából, Szent Pál-bazilika, 2016. június 6.) Tudjuk, hogy „Isten nagyobb a mi bűnünknél” (Kihallgatás, 2016. március 30.), minden bűnnél, beleértve a teremtés ellenieket is. Meggyónjuk őket, mert megbántuk, és szeretnénk változtatni. Isten irgalmas kegyelme pedig, melyet a szentségben kapunk, segít ezt megtennünk.

4. Irányváltoztatás

A lelkiismeret-vizsgálat, a bűnbánat és bűneinknek az irgalomban gazdag Atya előtti megvallása elvezet az élet megváltoztatásának szilárd elhatározásához. Ennek pedig a teremtés iránt felelősebb konkrét viselkedéshez és magatartáshoz kell vezetnie, mint például egy megfontolt műanyag- és papírhasználathoz, a víz, az élelem és az elektromos energia pazarlásának elkerüléséhez, a hulladék szelektív gyűjtéséhez, gondos bánásmódhoz a többi élőlénnyel, a közösségi közlekedés használatához és a közlekedési eszközök megosztásához másokkal, és így tovább (vö. Laudato si’ enciklika, 211). Ne higgyük, hogy ezek az erőfeszítések túl kicsik a világ megváltoztatásához. Az ilyen cselekedetek „olyan jót hoznak létre e földön, amely mindig – ha olykor láthatatlanul is – igyekszik tovaterjedni” (uo., 212), és „olyan prófétai és szemlélődő életstílusra bátorítanak, amely a fogyasztáshoz való ragaszkodás megszállottsága nélkül képes a mélységes örömre” (uo., 222).

Az életváltoztatás szándékának át kell hatnia azt a módot is, ahogyan saját kultúránk és társadalmunk építéséhez hozzájárulunk. Ugyanis „a természet gondozása olyan életstílus része, amely magában foglalja az együttélés és a közösségalkotás képességét” (uo., 228). A gazdaságot és a politikát, a társadalmat és a kultúrát nem uralhatja rövid távú gondolkodásmód és a közvetlen pénzbeli vagy választási haszonra törekvés. Ellenkezőleg, a legsürgősebben át kell állítani ezeket a törekvéseket a közjó felé, amely magában foglalja a fenntarthatóságot és a teremtéssel való törődést.

Egy konkrét eset az „ökológiai adósság” a világ északi és déli fele között (vö. uo., 51–52). Ennek visszafizetése megkívánná a legszegényebb országok környezeti helyzetével való törődést, olyan pénzügyi forrásokat és technikai segítséget nyújtva nekik, amelyek segítik őket az éghajlatváltozás következményeinek kezelésében és a fenntartható fejlesztés előmozdításában.

Közös otthonunk védelme növekvő politikai konszenzust kíván. E tekintetben elégedettségre adhat okot, hogy 2015 szeptemberében a világ országai elfogadták a Fenntartható Fejlesztési Célokat, és hogy 2015 decemberében megalkották a Párizsi egyezményt az éghajlatváltozásról, amely kitűzi a globális hőmérséklet-növekedés visszafogásának sok erőfeszítést kívánó, de alapvető fontosságú célját. Most a kormányokon a sor, hogy tiszteletben tartsák a vállalt kötelezettségeket, miközben a vállalatoknak is felelősen meg kell tenniük a maguk részét, és a polgárok feladata kikövetelni, hogy mindez megtörténjen, sőt, hogy egyre ambiciózusabb célok felé haladjunk.

Az irányváltoztatás ugyanis azt jelenti, hogy „végletekig tiszteljük az eredeti parancsot: megőrizni a teremtést minden rossztól, mind a saját javunk, mind a többi emberi lény java érdekében”. (I. Bartholomaiosz, Üzenet a teremtésvédelmi imanapra, 1997. szeptember 1.) Egy kérdés, amely segíthet, hogy ne tévesszük szem elől a célt: „Milyen világot szeretnénk hagyni azokra, akik utánunk jönnek, a gyermekekre, akik most nőnek fel?” (Laudato si’ enciklika, 160).

5. Az irgalmasság egyik új cselekedete

„Semmi sem egyesít jobban Istennel, mint egy irgalmas tett – akár arról az irgalmasságról van szó, amellyel az Úr megbocsátja bűneinket, akár a kegyelemről van szó, amelyet azért ad nekünk, hogy gyakoroljuk az irgalmasság cselekedeteit az ő nevében.” (Első elmélkedés, Lelkinap a papok jubileuma alkalmából, Szent Pál-bazilika, 2016. június 6.)

Szent Jakab nyomán szólva: „az irgalmasság tettek nélkül önmagában halott. […] Globalizált világunk változásai miatt az anyagi és lelki szegénység bizonyos formái elszaporodtak: adjunk tehát teret a szeretet fantáziájának, hogy új cselekvési módokat találjunk. Így az irgalmasság útja egyre konkrétabbá válik.” (Kihallgatás, 2016. június 30.)

A keresztény élethez hozzátartozik az irgalmasság hagyományos testi és lelki cselekedeteinek gyakorlása. (Az irgalmasság testi cselekedetei: az éhezőknek ételt adni, a hajléktalanoknak szállást adni, a ruhátlanokat felöltöztetni, a betegeket és börtönben levőket látogatni, a halottakat eltemetni. Az irgalmasság lelki cselekedetei: a bűnösöket meginteni, a tudatlanokat tanítani, a kételkedőknek jó tanácsot adni, a szomorúakat vigasztalni, a bántalmakat békével tűrni, az ellenünk vétkezőknek megbocsátani, az élőkért és holtakért imádkozni.) „Általában egyenként gondolunk az irgalmasság cselekedeteire, és úgy, mint amelyek intézményekhez kötődnek: kórházak a betegeknek, szegénykonyhák az éhezőknek, szállók azoknak, akik az utcán laknak, iskolák azoknak, akiknek oktatásra van szükségük, a gyóntatószék és a lelkivezetés annak, akinek tanácsra és bűnbocsánatra van szüksége… De ha egységben tekintjük őket, akkor az az üzenetük, hogy az irgalmasság tárgya maga az emberi élet a maga teljességében.” (Harmadik elmélkedés, Lelkinap a papok jubileuma alkalmából, Szent Pál-bazilika, 2016. június 6.)

Az emberi élet a maga teljességében nyilvánvalóan magában foglalja a közös ház gondozását. Ezért veszem a bátorságot, hogy kiegészítést javasoljak az irgalmasság hét cselekedetének két hagyományos listájához, hozzáfűzve mindkettőhöz a közös otthonnal való törődést.

Mint az irgalmasság lelki cselekedete a közös otthonnal való törődés megkívánja „a világ hálás szemlélését” (Laudato si’ enciklika, 214), amely „lehetővé teszi, hogy minden dolgon keresztül felfedezzünk egyfajta tanítást, amelyet Isten közölni akar velünk” (uo., 85). Mint az irgalmasság testi cselekedete a közös otthonnal való törődés megkívánja „a mindennapi élet egyszerű gesztusait […], amelyek megtörik az erőszak, a kizsákmányolás és az önzés logikáját […], és megnyilvánul mindazokban a tettekben, amelyek egy jobb világot igyekeznek építeni” (uo., 230–231).

6. Összegzésként: imádkozzunk!

Bűneink és a rémisztő kihívások ellenére, melyekkel szembesülünk, soha nem veszítjük el a reményt: „A Teremtő nem hagy magunkra minket, sosem fordít hátat szeretettervének megvalósításában, nem bánja meg, hogy megteremtett minket […], mert végérvényesen eggyé vált földünkkel, és szeretete mindig segít, hogy új utakat találjunk” (uo., 13; 245). Különösen szeptember 1-jén, és aztán az év összes többi napján, imádkozzuk:

„Szegények Istene,
segíts, hogy megmentsük azokat,
akik e földön magukra hagyva és elfeledve élnek,
de akik oly értékesek szemedben! […] Szeretet Istene,
mutasd meg helyünket ebben a világban,
hogy szereteted eszközei legyünk
minden élőlény számára ezen a földön” (uo., 246).
Irgalmasság Istene,
add meg nekünk, hogy elfogadjuk bocsánatodat,
és továbbadjuk irgalmasságodat egész közös otthonunk számára.
Áldott légy!
Ámen.

Vatikán, 2016. szeptember 1.

Fordította: Nobilis Márió

Forrás: Magyar Kurír